Termékcsoport navigáció

ATM és fiók kereső

Hírek

[2017.09.20.]

Tájékoztatás bankszünnapról

A Hungária Takarék Takarékszövetkezet (Bonyhád, Szabadság tér 9.) tájékoztatja ügyfeleit, hogy a Hungária Takarék Takarékszövetkezet, a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet, valamint az Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet egyesüléséből származó technikai feladatok miatt 2017.10.02-án (hétfőn) a könyvelésre és pénztári szolgálatra kiterjedő bankszünnapot tart. A bankszünnapon kirendeltségeink zárva tartanak.

Tovább >>

Ügyfélfogadás a bankszünnapot követően először 2017. október 3. napján, kedden lesz.

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2017. október 2-ai bankszünnap az alábbi főbb változásokat jelenti az ügyfél- pénztár- és számlaforgalomban:

Ügyfélforgalom

A bankszünnapon valamennyi egység, valamint a központi üzletházak is zárva tartanak, ügyfeleket nem fogadnak, mind a telefonos, mind pedig a személyes ügyintézés ezeken a napokon szünetel.
 

Jóváírások

A 2017. október 2. napján beérkező jóváírások az adott napon nem kerülnek könyvelésre sem a vállalkozói számlatulajdonosok számláin, sem pedig a lakossági számlatulajdonosok számláin.
Nem kerülnek könyvelésre a bankszünnapon beérkező járandóságok.
A jóváírások 2017. október 3. napján kedden kerülnek rögzítésre az érintett számlákon, ügyfeleinknek is csak ezen a napon állnak rendelkezésre a beérkezett összegek!
 

Terhelések

Október 2-ai teljesítésre sem papír alapon, sem pedig elektronikus úton nem fogadunk be megbízásokat.
A 2017. szeptember 29-én, pénteki határidőn túl benyújtott papíralapú és elektronikus megbízások leghamarabb 2017. október 3-án kedden kerülnek teljesítésre.
A Takarékszövetkezet október 2-án sem a vállalkozói számlatulajdonosok, sem pedig a lakossági számlatulajdonosok számláiról átutalásokat, rendszeres megbízásokat, csoportos és egyéb beszedéseket nem indít. Nem indítja ezeken a napokon esedékes betétlekötéseket és hiteltörlesztéseket és egyéb fizetési kötelezettségeket sem. Nem könyveli az ezekre a napokra beérkező bankkártya terheléseket - ezeket a tételeket a számlákon foglalásba helyezi.
Valamennyi, október 2-án esedékes számlaterhelés leghamarabb október 3-án, kedden kerülnek teljesítésre.

Internetbank/Netbank/EIB/Electra

2017. szeptember 29-én, péntek délután 15:00 órától 2017. október 3-án kedd reggel 7:30 óráig az internetes számlavezető rendszer nem működik, abban megbízásokat rögzíteni, abból információkat lekérdezni nem lehet!
 

Bankkártya-forgalom valamennyi típusú bankkártyára vonatkozóan (ideértve a Gazdakártya és Széchenyi kártya konstrukciókat is):

Készpénzfelvétel ATM-ből
Az ATM berendezések bankszünnap alatt is működnek.
A bankkártya egyenlegek utoljára 2017. szeptember 29.-én, pénteken frissülnek.
A számlatulajdonosok az 2017. szeptember 29-én délután frissített bankkártya egyenleg erejéig vehetnek fel készpénzt az ATM berendezésekből –ideértve a más hitelintézetek által üzemeltetett bankjegykiadó automatákat is.
A 2017. október 2-án beérkező jóváíró tételek könyvelési napja 2017. október 3. lesz - akkor lehetséges azokat ATM-en keresztül felvenni.

Vásárlás bankkártyával
Bankkártyákkal a bankszünnapok alatt is a szokott módon lehet vásárolni.
A Takarékszövetkezet bankkártya-egyenleget utoljára szeptember 29-én délután frissít, a számlatulajdonosok a 2017. szeptember 29-én délután frissített bankkártya-egyenleg erejéig vásárolhatnak bankkártyájukkal.
A 2017. október 2-án beérkező jóváíró tételek könyvelési napja 2017. október 3. lesz, ami egyben a kártyaegyenleg frissítés következő időpontja is.
 

Megértését köszönjük!

Hungária Takarék Takarékszövetkezet

[2017.09.12.]

Tudjon meg többet a fúziókról!

A Hungária fúziós csoport tájékoztató kiadványának segítségével megtudhatja, hogy mely takarékok egyesülnek, miért van erre szükség, mi lesz a fúzió után és hogyan hat mindez Önökre. Négyoldalas kiadványunk letölthető itt.

Tovább >>
[2017.09.01.]

Változások a fiókhálózatban

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Hungária Takarék, a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet, illetve az Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet egyesülésével párhuzamosan mindhárom szövetkezeti hitelintézet kénytelen szűkíteni a fiókhálózatának fizikai jelenlétét!

Tovább >>

Ennek következtében 2017. szeptember 30. napjával a következő fiókmegszűntetésekre kerül sor:

Hungária Takarék Takarékszövetkezet

  • Györe 7352 Györe, Petőfi S. u. 10.
  • Váralja 7354 Váralja, Kossuth u. 203.
  • Lengyel 7184 Lengyel, Petőfi S. u. 23.
  • Kárász 7333 Kárász, Petőfi S. u. 36.
  • Egyházaskozár 7347 Egyházaskozár, Fő tér 4/a
  • Mindszentgodisa 7391 Mindszentgodisa, Kossuth u. 67.
  • Őcsény 7143 Őcsény, Hősök tere 7.
  • Dunaszentgyörgy 7135 Dunaszentgyörgy, Rákóczi u. 69.
  • Kéty 7174 Kéty Petőfi u. 73/B.
  • Harc 7172 Harc Vörösmarty tér 1/A.

Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet

  • Tamási 7090 Tamási, Dózsa György u. 16.
  • Dalmand 7211 Dalmand, Hősök tere 5.
  • Kocsola 7212 Kocsola, Kossuth L. u. 48.
  • Felsőnyék 7099 Felsőnyék, Kossuth L. u. 34.
  • Nak 7215 Nak, Fő u. 191.
  • Nagykónyi 7092 Nagykónyi, Kis u. 502.
  • Toponár 7400 Kaposvár, Toponári u. 33.

Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet

  • Szekszárd 7100 Szekszárd, Kossuth Lajos utca 13-15.
  • Mezőfalva 2422 Mezőfalva,Kinizsi Pál u. 46.

Tájékoztatjuk, hogy a megszűnő fiókok ügyfeleinek nincs tennivalójuk, mivel minden számlavezetés, betét- és hitelügylet automatikusan átkerül a közelben lévő, ügykezelésre kijelölt új kirendeltséghez. Az új ügykezelésre kijelölt kirendeltségéről az augusztusi számlakivonati értesítőben tájékoztatjuk.

A pénzforgalmi jelzőszámok nem változnak, így a számlatulajdonosainknak nem kell a munkahelyüket, a nyugdíjfolyósítót vagy más partnerüket értesíteniük a változásról.
Javasoljuk, hogy számlájához igényeljen bankkártyát, mellyel egyre több elfogadóhelyen költségmentesen tud vásárolni. A bankkártyák továbbra is használhatók a Postahivatalokban is, akár fizetésre, akár készpénzfelvételre van szüksége.
Amennyiben Ön rendelkezik számlájához pénzügyi rezsicsökkentő nyilatkozattal, bármely bank bármely ATM-jéből havonta 150.000 Ft, de max. 2 tranzakció erejéig Ön ingyenesen jogosult készpénzfelvételre.
Javasoljuk továbbá, hogy fizetési számlájához igényeljen internetbank szolgáltatást. Az internetes bankolás egyszerű és gyors, ezzel ügyei nagy részét kényelmesen, otthonról is intézheti, nincs szükség a kirendeltségek személyes felkeresésére.

További információkért kérjük látogasson el a www.hungariatakarek.hu honlapjára, ahol tájékozódhat arról, hogy mely településeken, milyen nyitvatartási renddel állunk Ügyfeleink rendelkezésére.
Kirendeltségeinken kollégáink a jövőben is készséggel állnak az Ön rendelkezésére.

Bonyhád, 2017. augusztus 29.

[2016.08.04.]

Tájékoztató a szekszárdi fiók összevonásáról

Tisztelt Ügyfelünk!

Tovább >>

A Hungária Takarék Takarékszövetkezet, az Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet, valamint a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet egyesülési kérelmet nyújtott be a Magyar Nemzeti Bankhoz, mely szerint az Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet, valamint a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet beolvad a Hungária Takarék Takarékszövetkezetbe.

Az egyesülés (beolvadás) tervezett időpontja 2017.09.30.

A beolvadást követően az egyesült takarékszövetkezet Hungária Takarék Takarékszövetkezet néven működik tovább.

Továbbá tájékoztatjuk, hogy a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) 214. § (10) bekezdése alapján a hitelintézetek egyesülése esetén az országos Betétbiztosítási Alapra vonatkozó rendelkezések szempontjából 3 hónapig külön betétnek minősülnek egyazon betétesnek az egyesülés előtt a beolvadó hitelintézeteknél elhelyezett betétei. Ezt követően egyazon betétesnek a korábban a beolvadó hitelintézeteknél elhelyezett betétei, már a jogutód hitelintézetnél egy betétnek fognak minősülni.

A beolvadásra tekintettel az egyesült takarékszövetkezet megújult, egységes informatikai rendszerének üzembe állítása, és az ügyfelek zökkenőmentes és zavartalan, az eddigiekben megszokott, magas színvonalú kiszolgálásának biztosítása érdekében a

HUNGÁRIA TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET VÁRHATÓAN
     2017. OKTÓBER 2. NAPJÁN BANKSZÜNNAPOT TART

Bonyhád, 2017.augusztus 4.

Hungária Takarék Takarékszövetkezet
 

[2017.08.04.]

Bankszünnap

A Hungária Takarék Takarékszövetkezet, az Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet, valamint a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet egyesülési kérelmet nyújtott be a Magyar Nemzeti Bankhoz, mely szerint az Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet, valamint a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet beolvad a Hungária Takarék Takarékszövetkezetbe.

Tovább >>

Az egyesülés (beolvadás) tervezett időpontja 2017.09.30.

A beolvadást követően az egyesült takarékszövetkezet Hungária Takarék Takarékszövetkezet néven működik tovább.

Továbbá tájékoztatjuk, hogy a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (Hpt.) 214. § (10) bekezdése alapján a hitelintézetek egyesülése esetén az országos Betétbiztosítási Alapra vonatkozó rendelkezések szempontjából 3 hónapig külön betétnek minősülnek egyazon betétesnek az egyesülés előtt a beolvadó hitelintézeteknél elhelyezett betétei. Ezt követően egyazon betétesnek a korábban a beolvadó hitelintézeteknél elhelyezett betétei, már a jogutód hitelintézetnél egy betétnek fognak minősülni.

A beolvadásra tekintettel az egyesült takarékszövetkezet megújult, egységes informatikai rendszerének üzembe állítása, és az ügyfelek zökkenőmentes és zavartalan, az eddigiekben megszokott, magas színvonalú kiszolgálásának biztosítása érdekében a

HUNGÁRIA TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET
VÁRHATÓAN
2017. OKTÓBER 2. NAPJÁN BANKSZÜNNAPOT TART.

Bonyhád, 2017.augusztus 4.

Hungária Takarék Takarékszövetkezet
 

[2017.08.28.]

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Hungária Takarék 7100 Szekszárd Mátyás király u. 6. szám alatti fiókjának felújítási munkái 2017. augusztus 31. napjával befejeződnek. Fiókunk 2017. szeptember 4. napján kinyit, változatlan nyitvatartási renddel, megújult külsővel várva ügyfeleit.

Tovább >>

   

[2017.08.16.]

Nehéz sorsú fiataloknak segítettünk

Kicsiknek és nagyoknak egyaránt kínált tartalmas kikapcsolódási lehetőséget az augusztus 11-12-én zajlott XVII. Tarka Marhafesztivál. – Sokan és sokat dolgoztak az Önkormányzat, a Vörösmarty Mihály Művelődési Központ, valamint a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének szervezésében azért, hogy idén is megvalósuljon egy remek hétvége, egyben Bonyhád legnagyobb rendezvénye, a XVII. Tarka Marhafesztivál – mondta Vizin Balázs, a város kommunikációs munkatársa. Hozzátette, köszönet illeti őket, a támogatókat, és legfőképpen a fantasztikus közönséget.

Tovább >>
image

A kétnapos rendezvény mintegy tízezer embert mozgatott meg, nem csak helybelieket és környékbelieket, hiszen az ország szinte minden pontjáról érkeztek résztvevők. Szikora Róbert és az R-GO szombat esti kiváló koncertjére megközelítően 5-7 ezer látogató volt kíváncsi, köztük voltak olyan rajongók, akik Debrecenből, vagy éppen Szentesről utaztak el Bonyhádra.

Az újdonságok mellett a hagyományos programelemek is gazdagították a hétvégét – mint a sokak által kedvelt főzőcske is, amelynek díjait ezúttal is a Hungária Takarék ajánlotta fel, amely a kezdetektől támogatja a térség legkiemelkedőbb gasztrokulturális közösségi eseményét. Sőt, idén – a Takarék társadalmi szerepvállalását erősítve, példázva – Gáspár Csaba ügyvezető igazgató kezdeményezésére jótékonysági akciót is életre hívott a régió meghatározó pénzintézete. Nehéz sorsú, rászoruló fiataloknak adományoztak sportmezeket, amiket a szombati napon Kiss Györgyi és Hahner Klaudia adott át a Takarék képviseletében Solymosi Anitának, a Család- és Gyermekjóléti Központ vezetőjének, aki a fiatalok nevében köszönettel fogadta a felajánlást.
 

[2017.08.04.]

Szekszárd Mátyás király utcai felújítás

Tisztelt Ügyfeleink!

Tovább >>

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Hungária Takarék

                                               7100 Szekszárd Mátyás király u. 6.
 

szám alatti fiókja 2017. augusztus 1.-31. között felújítási munkálatok miatt zárva tart.

A felújítási munkálatok ideje alatt a
 

                        7100 Szekszárd Széchenyi utca 62.
                              Telefonszám: 74/529-401
                                     Fax: 74/512-494


szám alatti fiókot szíveskedjenek használni.


Egyebekben tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a 7100 Szekszárd Mátyás király u. 6. szám alatti kirendeltséghez tartozó ATM a felújítási munkálatok alatt is üzemel.
Megértésüket köszönjük!


Tisztelettel:


Hungária Takarék Takarékszövetkezet
 

[2017.06.13.]

Prémium Csodakártya

A Hungária Takaréknál elérhető a Prémium Egészségpénztár új, egyedi szolgáltatása, melyet Csodakártyának neveztek el. A Csodakártyán azonnal rendelkezésre áll a pénz, amikor fizetni szeretnénk vele, nem kell előre feltölteni az egészségszámlát, sőt nem is kell pénzt tárolni ott.

Tovább >>
image

Ráadásul minden vásárlás után igénybe vehető a 20% adókedvezmény. Ha "csodásítjuk" az egészségkártyát, akkor összekötjük azt egy tetszőleges bankkártyával. Így az egészségkártyával akkor is vásárolhatunk, ha az egészségszámlán nincs pénz, hiszen az a bankkártyáról automatikusan a kellő mértékig feltöltődik.

Miért jó ez?
Nem kell bajlódni az egészségszámla feltöltésével, sem a számlák beküldésével.
Mivel az egészségszámlára minden vásárláskor pénz érkezik, minden forint után automatikusan 20% adókedvezményre válunk jogosulttá.

Mit tud még a Csodakártya?
Ha "csodásított" egészségkártyánk van, beszedési limit is megadható, így a készpénzes számlák kifizetéséhez szükséges pénz átutalásával, befizetésével sem kell bajlódni. Készpénzes számla kérésére szükség lehet ugyanis, ha adott szolgáltató partner nem kártyaelfogadó hely és a vásárlásról készpénzes számlát kell kérni.

A Csodakártyával a fedezethiány miatt várakozó, készpénzzel kifizetett egészségpénztári számlák kifizetésre, illetve az igényelt szolgáltatások díjai kiegyenlítésre kerülnek, méghozzá úgy, hogy a pénzt a lehető legrövidebb ideig kelljen nélkülözni.

Minden héten egy alkalommal (hétfőnként) megvizsgálják, hogy vannak-e egyenleghiány miatt kifizetésre váró számlák és amennyiben igen, a számlák összegét a megadott havi korlát figyelembevételével leemelik a bankkártyáról, könyvelik az egyéni számlán, majd a kifizetésre váró készpénzes számlák összegét átutalják, illetve az igényelt szolgáltatások kiegyenlítése is megtörténik.

Ez a kiegészítő szolgáltatás ismét egy olyan pluszt ad az egészségpénztári tagoknak, ami más pénztáraknál nem elérhető.
A további részletekről érdeklődkön fiókjainkban:
http://www.hungariatakarek.hu/hungariatakarek/hu/lakossag/alkalmazasok/fiokesatm.html
Kérjen visszahívást:
http://www.hungariatakarek.hu/hungariatakarek/hu/lakossag/alkalmazasok/erdeklodes.html

[2017.06.08.]

Tájékoztató Szekszárdi fiók összevonásról

Tisztelt Ügyfeleink!

Tovább >>

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Hungária Takarék

Szekszárd, Flórián u. 1.

 szám alatti fiókja 2017. július 1-től összevonásra kerül a


Szekszárd, Mátyás király u. 6. szám alatti fiókunkkal.
 

A továbbiakban Szekszárdon 2 fiókkal állunk rendelkezésükre:

7100 Szekszárd Széchenyi utca 62.
Telefonszám: 74/529-401
Fax: 74/512-494

7100 Szekszárd Mátyás király u. 6.
Telefonszám: 74/415-451
Fax: 74/510-159

 

Megértésüket köszönjük!


Tisztelettel:


Hungária Takarék
 

[2017.03.24.]

Kiemelkedő stabilitás

Fúzióra lép a Hungária Takarékszövetkezettel az Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezet és a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet. A régióban így nem lesz olyan gazdasági cél, amelyet az ország legtőkeerősebb szövetkezeti pénzintézete ne tudna finanszírozni.

Tovább >>
image

Különleges alkalom volt a Hungária Takarék szokásos, éves küldöttgyűlése március 23-án délután, hiszen a küldöttek megszavazták a pénzintézet fúzióját az Észak Tolna Megyei- és a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezetekkel. A befogadó – akárcsak a Zomba és Vidéke- vagy a Bátaszék és Vidéke Takarékszövetkezettel való egyesüléskor –, most is a Hungária Takarékszövetkezet lesz. Az erők egyesítése várhatóan szeptember vége és november vége között zajlik le.
– Az egyesülés előnyeit a lakossági ügyfelek és a vállalkozások több területen is érezni fogják, hiszen egy országosan is kiemelkedően stabil, biztonságos pénzintézetnél, még szélesebb körű szolgáltatásokat kaphatnak, és a takarék nagyobb összegű hitelek kihelyezésére is képes lesz – mondta el már Gáspár Csaba a Hungária Takarék ügyvezető igazgatója. Ahogy fogalmazott: a régióban nem lesz olyan gazdasági cél, amelyet a pénzintézet ne tudna finanszírozni. Előnyt jelent, hogy nagyon hasonló profilú, szomszédos területen működő szervezetek között a fejlődés természetes velejárójaként valósul meg az összeolvadás, amely a további növekedést szolgálja. A Hungária Takarék a fúzió után négy megyében – Tolnában, Baranyában, Somogyban és Fejérben – összesen hetven fiókkal, háromszáz munkavállalóval dolgozik majd, és körülbelül 105 milliárd forintnyi vagyont kezel. A takarék saját tőkéje sem elhanyagolható: 8,5 milliárd forint. Gáspár Csaba a küldöttgyűlésen hangsúlyozta: ezzel a lépéssel saját kezükbe veszik sorsukat, és az egyesüléssel nőtt az esély arra, hogy húsz-harminc év múlva is helyi takarékszövetkezet működjön a Dél-Dunántúlon. A megbeszélésen elhangzott, hogy a lépéssel tulajdonképpen az idők szavát követik, hiszen itthon és külföldön egyaránt a nagyobb és stabil szövetkezeti pénzintézeteké a jövő.

A küldöttek egyértelműen a fúzió mellett döntöttek, ezt bizonyítják szavazataik és véleményük. – A Zomba és Vidéke Takarékszövetkezetről történelmi távlatokban beszélhetek – mondta Témer István zombai küldött. – Annak idején a szalmazsákokból vették ki a pénzt az emberek, hogy betegyék a takarékba. Már a kezdetektől figyelemmel kísérhettem, hogy fejlődik ez a pénzintézet. Amikor a zombai takarék beolvadt a Hungária Takarékba, az is egyértelműen ennek a fejlődésnek a része volt. Az azóta eltelt idő is ezt bizonyítja, és úgy gondolom, a községünkben működő gazdasági vállalkozások fejlesztésére is nagyobb lehetőség nyílik – véli Témer István. Szebényi Géza, bátaszéki küldött is ugyanezen a véleményen van. – Örülök az előttünk álló bővítésnek is, hiszen egy még nagyobb és még erősebb Hungária Takarékhoz tartozhatunk. Ez nemcsak jelentős anyagi biztonságot, de presztízst is jelent. Az egyesülés egyértelműen jó döntés – mondja.

[2017.03.26.]

Ezúttal is elit mezőny állt rajthoz a bonyhádi szezonnyitón

Több mint 300 résztvevővel zajlott vasárnap a Hungária Takarék támogatásával megvalósított Bonyhád Grand Prix, Nemzetközi Szezonnyitó Országúti Kerékpárverseny.

Tovább >>
image

A hazaiak mellett Romániából, Szerbiából, Horvátországból és Szlovákiából érkeztek sportolók a minden évben nagy népszerűségnek örvendő, magyar kupa futamként is számon tartott megmérettetésre, amelyet ezúttal Bonyhád Város Önkormányzata valósított meg a társszervező Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesülettel.

Délelőtt 11 óra előtt néhány perccel startolt el az első futam, amelyet még öt követett. A legifjabbak 25, míg az elit kategória mezőnye már 100 km-t teljesített a változatos, technikás pályán.

– Nagyon jól éreztük magunkat, szuper volt a szervezés és a verseny! – vélekedtek a sportolók a kora délutáni eredményhirdetést követően, amikorra már a nap is kisütött. A díjakat Filóné Ferencz Ibolya adta át a kerékpárosoknak. Bonyhád polgármestere köszöntőjében kiemelte: szervezőként első alkalommal csatlakozott a város a programhoz. – Azon dolgoztunk a kollégáimmal és a segítőinkkel, hogy megteremtsük a feltételeit egy jó, színvonalas versenynek. Bízom benne, hogy sikerrel jártunk, és valamennyien pozitív élményekkel gazdagodva zárták az idei GP-t – fogalmazott a polgármester, köszönetet mondva a szponzoroknak, támogatóknak és mindazoknak, akik valamilyen formában hozzájárultak a rendezvény életre hívásához.

[2017.03.24.]

Értékes tapasztalatokat cseréltek a polgármesterek

Partnertalálkozóra hívta a Hungária Takarékszövetkezet Tolna- és Baranya megyei önkormányzati partnereit Mecseknádasdra. Közel ötven településvezető csatlakozott a március 24-i eseményhez.

Tovább >>
image

Gáspár Csaba, a Hungária Takarék ügyvezető igazgatója elmondta, a hagyományosan jó hangulatú összejövetelen a szakmai program nagy hangsúlyt kap. Előadójuk volt Szabó László, a postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásért felelős kormánybiztosság kapcsolattartója, aki a kormányzat stratégiáját ismertette a pénzügyi szolgáltatások átalakításával kapcsolatban. A tervek szerint ugyanis a takarékszövetkezetek a 10 ezer fő alatti településeken postai szolgáltatásokat nyújtanak majd, akár 2018-tól. Ifjú Péter, a Takarékbank Zrt. önkormányzati osztályvezetője az átalakuló takarékszövetkezeti rendszerről, és az egyesült takarékok bővülő kapcsolati lehetőségeiről az önkormányzatokkal tartott előadást. A rendezvényt dr. Kiss László volt alkotmánybíró is megtisztelte jelenlétével.

[2017.03.14.]

Megjelent márciusi hírlevelünk

Megjelent a Hungária Takarék hírlevelének legújabb száma, benne sok hasznos információval.

Tovább >>
image
  • A Hungária, valamint az Észak Tolna Megyei Takarék egyesülésével tovább erősödik a régiós pénzintézet
  • Egyesülés a Zomba és Vidéke Takarékkal: A további fejlődést szolgálja a megtett lépés
  • A legnagyobb bankok közé kerülnek a takarékok
  • Bemutatkozik a hőgyészi kirendeltség
  • Megjelentek a mikro-, kis- és középvállalkozások részére igénybe vehető, vissza nem térítendő támogatásokkal kombinált hiteltermékek
  • A Hungária Takarék ügyfele: Mészáros Pál lett 2016-ban az Év Bortermelője
  • Ajánlott termékünk: gépvásárlási hitel
  • Könnyítettek a CSOK feltételein
  • Bővült a pécsi kirendeltség
  • A hónap dolgozója: Somogyiné Sós Andrea
  • Bemutatkozik a Völgységi régió
  • Értékpapírszámla nyitási AKCIÓ
  • Faktoring, mint finanszírozási megoldás
  • A Hungária Takarék az elsők között sietett a bajba jutott óvoda megsegítésére
  • Agrár Hírmondó
  • Takarék Családi Magazin

A hírlevél letöltéséhez kattintson ide!

[2017.01.31.]

Fúzió az Észak Tolna Megyei Takarékkal

A Hungária Takarék részéről Gáspár Csaba és Seemann Erika ügyvezető igazgató, míg az Észak Tolna Megyei Takarékszövetkezetet képviselve Kőrösi Csaba igazgatósági elnök, valamint Pappné Árvai Tünde ügyvezető igazgató látta el kézjegyével azt a megállapodást 2017. január 31-én, Bonyhádon, amely a két pénzintézet egyesülését készíti elő.

Tovább >>
image

Az idei év és a 2018-as legfontosabb feladata továbbra is a megnövekedett szervezet korszerűsítése, az üzleti hatékonyság lényeges emelése, ami aztán alapját képezheti a következő időszak további fejlődésének – jelentette ki Gáspár Csaba a témában tartott sajtótájékoztatón, hozzátéve: a mindent meghatározó cél pedig a dél-dunántúli régió fejlesztésének sokoldalú és jelentős elősegítése, ami méltán igénye a helyben élő közösségeknek. Az ügyvezető igazgató úgy fogalmazott, a Zomba és Vidéke Takarékszövetkezettel nemrégiben létrejött összeolvadás után, most ismét fontos mérföldkőhöz érkeztek. Köszönetet mondott mindazoknak, akik munkájukkal, támogatásukkal hozzájárultak az újabb sikeres lépéshez, ami közvetett módon a régió gazdasági erejét is növeli.

A közös jövőt és a még korszerűbb pénzügyi szolgáltatást lehetővé tevő lépéssel tovább bővült a bonyhádi székhelyű – de hamarosan már Tolna, Baranya és Somogy megyében is működő – Hungária Takarék. A közös utat kijelölő szerződés aláírását követően mindkét szervezet vezetése megkezdheti a tervezett egyesüléshez vezető szakmai munkát, ugyanis a két pénzintézet összeolvadásának tervezett dátuma 2017. szeptember 30.

Az így tovább erősödő Hungária Takarék kezdetben 50 kirendeltségben várja ügyfeleit. Az létrejövő üzleti erőre jellemző, hogy közel 33 ezer lakossági bankszámlát vezetnek majd, amihez még legalább 6 ezer vállalkozói- is társul, és figyelemre méltó a Takarék 60 önkormányzati partnere is, akik pénzügyeiket teljes egészében a Hungáriánál bonyolítják.

Az előkészítés alatt álló Tolna megyei takarékszövetkezeti egyesülés fontos eredménye, hogy tovább stabilizálódik Magyarország legerősebb, legnagyobb tőkével rendelkező vidéki pénzintézete. A 7 milliárd forint összegű saját tőke önmagában is páratlan biztonságot nyújt az ügyfelek számára és lehetőséget teremt minden olyan – akár több milliárdos – üzleti feladat megoldására is, amit a helyi gazdasági szereplők igényelnek.

[2017.01.21.]

Fúzió a Zomba és Vidéke Takarékkal

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a Hungária Takarék, valamint a Zomba és Vidéke Takarékszövetkezet egyesülése 2016. december 31. napjával megtörtént.

Tovább >>

Az Önök pénzforgalmi tevékenysége ezen túl a HUNGÁRIA Takarék üzleti keretei között zajlik.
2017-től – tehát - ismét bővül a bonyhádi székhelyű – Tolna és Baranya megyében működő - HUNGÁRIA Takarék, mivel közel egy éves előkészítő munka után magába olvasztotta a Zomba és Vidéke Takarékszövetkezetet.
Az így tovább erősödött HUNGÁRIA Takarék – két megyében - immár 40 kirendeltségben várja ügyfeleit! Az év eleji indulással kb. 30 ezer lakossági bankszámlát vezetünk, amihez még legalább 5 ezer vállalkozói számla is társul, de figyelemre méltó a Takarék 60 önkormányzati partnere is, akik pénzügyeiket teljes egészében a HUNGÁRIÁNÁL bonyolítják.
A most lezajlott Tolna megyei takarékszövetkezeti egyesülés egyik legfontosabb következménye az, hogy létrejött Magyarország legerősebb, legnagyobb tőkével rendelkező vidéki pénzintézete! A 7 milliárd forint összegű saját vagyon önmagában is páratlan biztonságot nyújt az ügyfelek számára, de lehetőséget teremt minden olyan – akár több milliárdos - üzleti feladat megoldására is, amit a helyi gazdasági szereplők igényelnek.
A HUNGÁRIA Takarék iránt mutatkozó bizalom máris nagyon jelentős, hiszen már az egyesülés pillanatában közel 70 milliárd forint összegű vagyont kell a legnagyobb gondossággal kezelniük!
Az idei év legfontosabb feladata a megnövekedett szervezet korszerűsítése, az üzleti hatékonyság lényeges emelése, ami aztán alapját képezheti a következő évek további fejlődésének. A mindent meghatározó cél pedig a dél-dunántúli régió fejlesztésének sokoldalú és jelentős elősegítése, ami méltán igénye a helyben élő közösségnek!
Bízunk a további együttműködésben!

[2017.01.20.]

Tájékoztató Netbank karbantartásról

Informatikai eszközparkunk karbantartását tervezzük 2017. január 26-án, 19 és 22 óra között.

Tovább >>

A megjelölt időszakban Netbank rendszerünk működésében előfordulhatnak fennakadások. Visszamenőleges számlaforgalom lekérdezése nem lesz lehetséges.
Az okozott kellemetlenségekért szíves elnézésüket kérjük!
Hungária Takarék Takarékszövetkezet

[2017.01.20.]

Tájékoztató fiók költözéséről

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Hungária Takarék Szekszárd, Széchenyi u. 34. szám alatti fiókja 2017. február 1-től összevonásra kerül a Szekszárd, Széchenyi u. 62. szám alatti fiókunkkal.

Tovább >>

További ügyintézésre az alábbi elérhetőségeken van lehetőség:
7100 Szekszárd Széchenyi utca 62.
Telefonszám: 74/529-401
Fax: 74/512-494
7100 Szekszárd Flórián u. 1.
Telefonszám: 74/510-255
Fax: 74/413-953
7100 Szekszárd Mátyás király u. 6.
Telefonszám: 74/415-451
Fax: 74/510-159

[2017.01.10.]

Tájékoztató fiók költözéséről

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Hungária Takarék Pécs, Ybl M. u. 7/b. szám alatti fiókja 2017. január 15-től összevonásra kerül a Pécs, Király u. 66. szám alatti fiókunkkal.

Tovább >>

További ügyintézésre az alábbi elérhetőségeken van lehetőség:
7626 Pécs, Király u. 66
Telefonszám: 72/200-460
Fax: 72/521-031

[2016.12.30.]

Megjelent decemberi hírlevelünk

Megjelent a Hungária Takarék hírlevelének decemberi száma! Ízelítő a tartalmából: - Rangos kitüntetés Takarékunknál - MFB Pont nyílt Tolnán - Aktuális ajánlatok - Akikre büszkék vagyunk - Bemutatkozik Lakatos Tamás a Pécsi régió igazgatója - Fiatal gazda pályázat - Takarék Családi Magazin - Karácsonyvárás a Hegyháti régióban

Tovább >>
[2016.12.23.]

Tájékoztatás bankszünnapról

A Hungária Takarék Takarékszövetkezet (Bonyhád, Szabadság tér 9.) tájékoztatja ügyfeleit, hogy a Hungária Takarék valamint a Zomba és Vidéke Takarékszövetkezet egyesüléséből származó technikai feladatok miatt 2017.01.02-án (hétfőn) és 2017.01.03-án(kedden) a könyvelésre és pénztári szolgálatra kiterjedő bankszünnapot tart.

Tovább >>

A bankszünnapon kirendeltségeink zárva tartanak.
Ügyfélfogadás a bankszünnapot követően először 2017. január 4-én, szerdán lesz.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2017. január 2-i és január 3-i bankszünnap az alábbi főbb változásokat jelenti az ügyfél- pénztár- és számlaforgalomban:

Ügyfélforgalom
A bankszünnapon valamennyi egység, valamint a központi üzletházak is zárva tartanak, ügyfeleket nem fogadnak, mind a telefonos, mind pedig a személyes ügyintézés ezeken a napokon szünetel.

Jóváírások
A 2017. január 2-án és 3-án beérkező jóváírások az adott napon nem kerülnek könyvelésre sem a vállalkozói számlatulajdonosok számláin, sem pedig a lakossági számlatulajdonosok számláin.

Nem kerülnek könyvelésre a bankszünnapon beérkező járandóságok.
A jóváírások 2017. január 4-én szerdán kerülnek rögzítésre az érintett számlákon, ügyfeleinknek is csak ezen a napon állnak rendelkezésre a beérkezett összegek!

Terhelések
Január 2-ai és január 3-ai teljesítésre sem papír alapon, sem pedig elektronikus úton nem fogadunk be megbízásokat.
A 2016. december 30-án, pénteken, határidőn túl benyújtott papíralapú és elektronikus megbízások leghamarabb 2017. január 4-én szerdán kerülnek teljesítésre.
A Takarékszövetkezet január 2-án és 3-án sem a vállalkozói számlatulajdonosok, sem pedig a lakossági számlatulajdonosok számláiról átutalásokat, rendszeres megbízásokat, csoportos és egyéb beszedéseket nem indít. Nem indítja ezeken a napokon esedékes betétlekötéseket és hiteltörlesztéseket és egyéb fizetési kötelezettségeket sem. Nem könyveli az ezekre a napokra beérkező bankkártya terheléseket - ezeket a tételeket a számlákon foglalásba helyezi.
Valamennyi, január 2-án és január 3-án esedékes számlaterhelés leghamarabb január 4-én, szerdán kerülnek teljesítésre.

Internetbank/Netbank/EIB/Electra
2016. december 30-án, péntek délután 15:00 órától 2017. január 4. szerda reggel 7:30 óráig az internetes számlavezető rendszer nem működik, abban megbízásokat rögzíteni, abból információkat lekérdezni nem lehet!

Bankkártya-forgalom valamennyi típusú bankkártyára vonatkozóan (ideértve a Gazdakártya és Széchenyi kártya konstrukciókat is):

Készpénzfelvétel ATM-ből
Az ATM berendezések bankszünnap alatt is működnek.
A bankkártya egyenlegek utoljára 2016. december 30-án, pénteken frissülnek.
A számlatulajdonosok az 2016. december 30-án délután frissített bankkártya egyenleg erejéig vehetnek fel készpénzt az ATM berendezésekből –ideértve a más hitelintézetek által üzemeltetett bankjegykiadó automatákat is.
A 2017. január 2-án és 3-án beérkező jóváíró tételek könyvelési napja 2017. január 4. lesz - akkor lehetséges azokat ATM-en keresztül felvenni.

Vásárlás bankkártyával
Bankkártyákkal a bankszünnapok alatt is a szokott módon lehet vásárolni.
A Takarékszövetkezet bankkártya-egyenleget utoljára december 30-án délután frissít, a számlatulajdonosok a 2016. december 30-án délután frissített bankkártya-egyenleg erejéig vásárolhatnak bankkártyájukkal.

A 2017. január 2-án és 3-án beérkező jóváíró tételek könyvelési napja 2016. január 4. lesz, ami egyben a kártyaegyenleg frissítés következő időpontja is.

Megértését köszönjük!

[2016.10.17.]

Megjelent októberi hírlevelünk

Megjelent a Hungária Takarék hírlevelének legújabb száma, benne sok hasznos információval: - Bővült a CSOK-ra jogosultak köre - Nagyobb, erősebb régiós pénzintézet - Még kedvezőbb forrás a KKV szektornak - Agrár konferenciák - Bemutatkozik Ingula Tamás a Hegyháti régió igazgatója - Bővült a 0%-os hiteleket kínáló MFB Pontok hálózata - Számlanyitási AKCIÓ - Személyi Kölcsön AKCIÓ - Dobogós teljesítményt nyújtott nyugdíjpénztárunk - Európai színvonalú kirendeltség nyílt Tolnán - Akikre büszkék vagyunk

Tovább >>
[2016.10.06.]

Európai színvonalú kirendeltség Tolnán

A Hungária Takarék kiemelt hangsúlyt fektet ügyfelei elsőosztályú kiszolgálására.

Tovább >>
image

Ennek érdekében tolnai fiókunkban – és hamarosan már Szekszárdon is - megújult külsővel, komplex pénzügyi szolgáltatásokkal és európai színvonalú beltérrel várunk minden kedves meglévő és új ügyfelünket.
Térjen be hozzánk és kérjen személyre szóló tájékoztatást korunk legmodernebb pénzügyi termékeiről!

[2016.09.21.]

Tisztelt Ügyfeleink!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Hungária Takarék 2016. szeptember 30-án gerjeni fiókjában megszünteti tevékenységét.

Tovább >>

A megszűnő fiók ügyfeleinek nincs semmi tennivalójuk, számlavezetésüket automatikusan átveszi a Fadd, Váci u. 4. szám alatti kirendeltségünk.

Az esetleges kellemetlenségért türelmüket és megértésüket kérjük!

Hungária Takarék
 

[2016.05.05.]

Tisztelt Ügyfelünk!

Tájékoztatjuk, hogy a Tolna, Radnóti u. 1/A szám alatti fiókunk elköltözött. Ügyfeleink kiszolgálása 2016. augusztusáig a Deák Ferenc u. 13. szám alatt történik.

Tovább >>

Megértését köszönjük:
Hungária Takarék

[2016.05.02.]

Megváltozott nyitva tartás

Májustól több városi fiókunkban folyamatos nyitva tartással várjuk Önöket. Ügyfeleink kényelme érdekében eltöröltük a 12:30-tól 13:15-ig tartó szünetet!

Tovább >>
[2016.03.24.]

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk, hogy 2016. március 25-én, pénteken (forint kivételével) minden devizanem esetén szünnap lesz, mivel a devizapiacok, illetve külföldi partnerbankok szempontjából ez a nap munkaszüneti nap. Deviza megbízások indítására ezen a napon nem lesz lehetőség. 2016. március 24-én 14:30 óra (deviza zárás) után beérkezett megbízások 2016. március 29-én kerülnek továbbításra.

Tovább >>

Hungária Takarék

[2016.03.03.]

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Takarékunk 2016.03.05-én (szombaton) megváltozott munkarend szerint dolgozik!

Tovább >>
  • Takarékunk ezen a napon 11:30-ig fogad be elektronikus csatornán megbízást, tárgynapi teljesítésre.
  • A megváltozott munkarend szerint, 10:30-ig fogad be papír alapú megbízásokat. A pénztári munkarend 14:30-ig, az ügyfélfogadás 15:00-ig történik egységeinkben!
  • Deviza megbízások indítására ezen a napon nem lesz lehetőség, ez a nap deviza-átutalások feldolgozása szempontjából nem tekintendő munkanapnak
  • A 2016. március 4-én 14:30 után beérkezett deviza megbízások 2016. március 7-én kerülnek továbbításra.

Üdvözlettel:
Hungária Takarék

[2016.02.12.]

Tisztelt Ügyfelünk!

Tájékoztatjuk, hogy 2016. február 15-én, hétfőn minden devizanem esetén szünnap lesz, mivel a devizapiacok, illetve külföldi partnerbankok szempontjából ez a nap munkaszüneti nap. Deviza megbízások indítására ezen a napon nem lesz lehetőség. 2016. február 12-én, deviza zárás után rögzített megbízások 2016. február 16-án kerülnek továbbításra.

Tovább >>

Hungária Takarék

[2016.02.04.]

Tisztelt Ügyfeleink!

A Szekszárd I., Szekszárd Széchenyi út 62 számú kirendeltségünk felújítási munkák miatt 2016 február 12-én pénteken átköltözik a 7100 Szekszárd, Széchenyi út 34-be (a volt Bátaszék és Vidéke TKSZ kirendeltsége).

Tovább >>

A kirendeltség a működését zavartalanul 2016 február 15-től folytatja a megjelölt címen.
A munkák befejezését követően (várhatóan nyár eleje) ismét a régi helyen, megújulva folytatja tevékenységét.

A költözés miatt 2016 február 12-én pénteken mindkét kirendeltség 12.30-kor bezár.

Megértését köszönjük.

Új helyünk Szekszárdon a piaccal szemben található a fő úton, a városközpontban.
 

Üdvözlettel,
Hungária Takarék

[2016.01.05.]

Évértékelő beszélgetés

Évértékelő beszélgetés Gáspár Csabával, a Hungária Takarék ügyvezető igazgatójával.

Tovább >>
[2015.12.22.]

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Takarékunk 2015.12.31-én (csütörtökön) megváltozott munkarend szerint dolgozik!

Tovább >>
  • Takarékunk a csütörtöki munkarend során 11:30-ig fogad be elektronikus csatornán megbízást, tárgynapi teljesítésre.
  • A Takarékunk ezen a napon a megváltozott munkarend szerint, 11:00-ig fogad be papír alapú megbízásokat. A pénztári munkarend 11:30-ig, az ügyfélfogadás 12:00-ig történik egységeinkben!
  • Deviza megbízások indítására ezen a napon 11:30-ig lesz lehetőség.
  • A 2015. december 31-én 11:30 után beérkezett megbízások 2016. január 4-én kerülnek továbbításra.

Üdvözlettel:
Hungária Takarék
 

[2015.12.09.]

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Takarékunk 2015.12.12-én (szombaton) megváltozott munkarend szerint dolgozik!

Tovább >>
  • Takarékunk a szombati munkarend során 11:30-ig fogad be elektronikus csatornán megbízást, tárgynapi teljesítésre.
  • A Takarékunk ezen a napon a megváltozott munkarend szerint, 11:00-ig fogad be papír alapú megbízásokat. A pénztári munkarend 11:30-ig, az ügyfélfogadás 12:00-ig történik egységeinkben!
  • 2015. december 12-én, szombaton (forint kivételével) minden devizanem esetén szünnap lesz, mivel a devizapiacok, illetve külföldi partnerbankok szempontjából ez a nap munkaszüneti nap. Deviza megbízások indítására ezen a napon nem lesz lehetőség. 2015. december 11-én 14:30 (deviza zárás) után beérkezett megbízások 2015. december 14-én kerülnek továbbításra.

Üdvözlettel:
Hungária Takarék
 

[2015.11.02.]

Egyesült a két pénzintézet

A Hungária Takarék küldöttgyűlése június 24-én döntött a Hungária Takarék Takarékszövetkezet, valamint a Bátaszék és Vidéke Takarékszövetkezet egyesüléséről. Ennek eredményeként egy olyan integrált szervezet alakult meg október 31-el, amelynek mérlegfőösszege meghaladja a 38 milliárd forintot, saját tőkéje eléri a 3,8 milliárdot.

Tovább >>

Az egyesülést követően Tolna megyét nagy részben, Baranya megye északi részét lefedő, a két megye gazdasági központjában és alközpontjaiban markánsan jelenlévő takarékszövetkezet jött létre, 34 egységgel – hangzott el a bonyhádi küldöttgyűlésen, amelyen elsőként Brauer János köszöntötte a jelenlévőket. A Takarék elnök-ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott: ismét mérföldkőhöz érkezett a fennállása 55. jubileumát ünneplő pénzintézetük. – A megalapozott hitelezés, a folyamatos tanulás és az újítások, valamint a fejlesztések iránti igény a fejlődésünk záloga. Egy újabb fontos lépést tett meg – karöltve a Bátaszék és Vidéke Takarékszövetkezettel – a Hungária Takarék, bízom benne, hogy a következő időszakban mások is felismerik az összefogásban rejlő erőt, lehetőséget, és csatlakoznak az országos elismertséggel, eredményekkel rendelkező csapatunkhoz – fűzte hozzá a nyáron nyugállományba vonult Brauer János, aki megköszönve a kollektíva több évtizedes munkáját, további sok sikert kívánt a Hungária Takarék vezetésének.

Brauer János a jövőben a szövetkezet és az igazgatóság társadalmi elnökeként tevékenykedik, a szakmai munkát Gáspár Csaba ügyvezető igazgató irányítja.

Seemann Erika ügyvezető igazgató a számok, míg dr. Glósz Gábor jogi képviselő az alapszabályt érintő változások tükrében beszélt a küldöttgyűlésen a fúzióról, amelyet Potápi Árpád János is támogatott. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára emlékeztetett: a kormányzat kiemelt figyelmet fordít a hazai takarékszövetkezetek megerősítésére. – Örülök, hogy az egyesüléssel egy olyan erős pénzintézet jött létre a régióban, amely nagy segítséget tud nyújtani az itt élő embereknek, vállalkozóknak, önkormányzatoknak.

A jövőben is mindenki számára egyértelművé kell tenni, hogy ha segítségre van szüksége életképes terve megvalósításához, akkor ezt a bankot keresse. Különösen igaz lesz ez a 2014-2020-as EU-s költségvetési ciklusban, amely során – a kormányzat sikeres munkájának is köszönhetően – 12 ezer milliárdos fejlesztési forrást hívhat le Magyarország – világított rá Potápi Árpád János, aki szerint a vidék bankjai, vagyis a takarékszövetkezetek kiemelt szerepet vállalhatnak a munkahelyteremtést és a gazdaságfejlesztést célzó projektek finanszírozásában.

Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád, valamint dr. Bozsolik Róbert, Bátaszék polgármestere is elismerően nyilatkozott a két pénzintézet fúziójáról.

A völgységi város vezetője szóban, míg Bátaszék első embere levélben gratulált a történelmi pillanathoz.

Brauer Jánoshoz hasonlóan Varga Mária, a Bátaszék és Vidéke Takarékszövetkezet elnök-ügyvezető igazgatója is úgy vélte: jó döntést hoztak, amikor elhatározták, közösen indulnak el a további fejlődést jelentő úton, amely az ügyfelek, betétesek számára új lehetőségeket – és nem utolsó sorban még nagyobb biztonságot eredményez.

A két takarék egyesülésének több szempontból is érdemi előnyei vannak: egyrészt a megnövekedett üzemméret, illetve az ebből fakadó nagyobb gazdasági erő megalapozza a kor szakmai és jogszabályokban előírt feladatainak kifogástalan ellátásához szükséges szakembergárda megőrzését, erősítését.

Másrészt a kiterjedtebb működési területen – Paks és a Sárköz teljes körzetében – ezen túl a Hungária Takarék teljes körű termékpalettáját elérik a takarékos ügyfelek, úgy mint a támogatott vállalkozói hitelek (MFB, MNB NHP, VOSZ Széchenyi Kártya), befektetések, deviza művelet, illetve a lakosság számára az összes támogatott ingatlan alapú hitelkonstrukció, a lakás-takarékpénztár, biztosítások, nyugdíjpénztár – fejtette ki a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban tartott küldöttgyűlésen Gáspár Csaba, a Hungária Takarék ügyvezető igazgatója.

[2015.10.20.]

Tisztelt Ügyfeleink!

A Hungária Takarék Takarékszövetkezet (Bonyhád, Szabadság tér 9.) tájékoztatja ügyfeleit, hogy a Hungária Takarék valamint a Bátaszék és Vidéke Takarékszövetkezet egyesüléséből származó technikai feladatok miatt 2015.11.02-án (hétfőn) a könyvelésre és pénztári szolgálatra kiterjedő bankszünnapot tart.

Tovább >>

A bankszünnapon kirendeltségeink zárva tartanak.
Ügyfélfogadás a bankszünnapot követően először 2015. november 3-án, kedden.

Tisztelt Ügyfeleink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2015. november 2-ai, hétfői bankszünnap az alábbi főbb változásokat jelenti az ügyfél- pénztár- és számlaforgalomban:

Ügyfélforgalom

A bankszünnapon valamennyi egység, valamint a központi üzletházak is zárva tartanak, ügyfeleket nem fogadnak, mind a telefonos, mind pedig a személyes ügyintézés ezeken a napokon szünetel.

  • Jóváírások
    A november 2-án hétfőn beérkező jóváírások az adott napon nem kerülnek könyvelésre sem a vállalkozói számlatulajdonosok számláin, sem pedig a lakossági számlatulajdonosok számláin.
    Nem kerülnek könyvelésre a bankszünnapon beérkező járandóságok.
    A jóváírások 2015. november 3-án kedden kerülnek rögzítésre az érintett számlákon, ügyfeleinknek is csak ezen a napon állnak rendelkezésre a beérkezett összegek!
  • Terhelések
    November 2-ai, hétfői teljesítésre sem papír alapon, sem pedig elektronikus úton nem fogadunk be megbízásokat.
    Az október 30-án, pénteken, határidőn túl benyújtott papíralapú és elektronikus megbízások leghamarabb november 3-án kedden kerülnek teljesítésre.
    A Takarékszövetkezet november 2-án sem a vállalkozói számlatulajdonosok, sem pedig a lakossági számlatulajdonosok számláiról átutalásokat, rendszeres megbízásokat, csoportos és egyéb beszedéseket nem indít. Nem indítja ezeken a napokon esedékes betétlekötéseket és hiteltörlesztéseket és egyéb fizetési kötelezettségeket sem. Nem könyveli az ezekre a napokra beérkező bankkártya terheléseket - ezeket a tételeket a számlákon foglalásba helyezi.
    Valamennyi, november 2-án esedékes számlaterhelés leghamarabb november 3-án, kedden kerül teljesítésre.

Internetbank/Netbank/EIB/Electra
Október 30. péntek délután 15:00 órától 2015. november 3. kedd reggel 7:30 óráig az internetes számlavezető rendszer nem működik, abban megbízásokat rögzíteni, abból információkat lekérdezni nem lehet!

Bankkártya-forgalom valamennyi típusú bankkártyára vonatkozóan (ideértve a Gazdakártya és Széchenyi kártya konstrukciókat is):

Készpénzfelvétel ATM-ből
Az ATM berendezések bankszünnap alatt is működnek.
A bankkártya egyenlegek utoljára október 30-án, pénteken frissülnek.
A számlatulajdonosok az október 30-án délután frissített bankkártya egyenleg erejéig vehetnek fel készpénzt az ATM berendezésekből –ideértve a más hitelintézetek által üzemeltetett bankjegykiadó automatákat is.
A november 2-án beérkező jóváíró tételek könyvelési napja 2015. november 3. lesz - akkor lehetséges azokat ATM-en keresztül felvenni.

Vásárlás bankkártyával
Bankkártyákkal a bankszünnapok alatt is a szokott módon lehet vásárolni.
A Takarékszövetkezet bankkártya-egyenleget utoljára október 30-án délután frissít, a számlatulajdonosok az október 30-án délután frissített bankkártya-egyenleg erejéig vásárolhatnak bankkártyájukkal.
A november 2-án beérkező jóváíró tételek könyvelési napja 2015. november 3. lesz, ami egyben a kártyaegyenleg frissítés következő időpontja is.

Megértését köszönjük!

Hungária Takarék
 

[2015.09.28.]

Bankszövetség felhívása!

Bankszövetség figyelemfelhívása bankkártya birtokosok részére

Tovább >>
[2015.09.04.]

Gyorsulnak az átutalások

Értesítjük Ügyfeleinket, hogy a GIRO Zrt. 2015. szeptember 7-től IG2 (napközbeni elszámolási rendszer) ciklus sűrítést hajt végre, melynek következtében ezen időponttól a Hungária Takaréknál benyújtott elektronikus átutalási megbízások gyorsabban teljesülnek. Ugyanezen időponttól az elektronikusan benyújtott átutalási megbízások befogadási határideje fél órával meghosszabbodik, 14:30-ról, 15:00 órára. A pénzforgalmi megbízások benyújtásának részletes szabályai elérhetők a www.hungariatakarek.hu honlapon, valamint a számlavezető egységek hirdetményeiben.

Tovább >>

Hungária Takarék

[2015.02.25.]

Kettős biztonság megtakarításának

A Hungária Takaréknál elhelyezett megtakarítások 2014. decembere óta kettős biztonságban vannak. A takarékok új garanciaközösségének köszönhetően az országban egyedülálló módon a takarékokban elhelyezett megtakarításokat kettős betétvédelmi rendszer, minden egyes takarékot pedig közel 300 milliárd forintnyi tőke véd. Ezért az ide elhelyezett betétek gyakorlatilag 100 százalékos biztonságban vannak.

Tovább >>
image

A DRB Csoport bankjai – amelyekhez 2015. február 24-én rendelt ki felügyeleti biztosokat a Magyar Nemzeti Bank – nem tagjai a takarékszövetkezetek megújult garanciaközösségének. A DRB-csoporthoz tartozó bankoknál kialakult helyzet ezért semmilyen hatással nincsen a Hungária Takaréknál elhelyezett megtakarítások biztonságára. A Buda Regionális Bank Zrt., a Dunántúli Regionális Bank Zrt., a Dél-Dunántúli Takarékbank Zrt. és az Észak-Magyarországi Regionális Bank Zrt. még 2013. júliusában elindították bankká alakulási kérelmüket a Felügyeletnél, majd 2014. januárjában kiléptek a takarékszövetkezeti integrációból. Ennek ellenére a DRB-Csoport egyes tagjainak, illetve egyes fiókjainak elnevezése megtévesztő lehet.

A Hungária Takaréknál elhelyezett megtakarítások a takarékok új garanciaközösségének köszönhetően 2014 decembere óta teljes biztonságban vannak: a takarékoknál elhelyezett betéteket az országban egyedülálló módon az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) mellett a takarékok saját Tőkefedezeti Alapja is biztosítja. Az új rendszerben az integráció egésze, illetve minden egyes, a garanciaközösséghez csatlakozott takarék mögött egységesen közel 300 milliárd forintnyi tőke áll.

[2015.02.09.]

Új stratégiai megállapodás

Az agrárkamara és a TakarékBank között létrejött együttműködés célja az agrártámogatások hatékony felhasználásának elősegítése.

Tovább >>
image

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a TakarékBank Zrt. között létrejött megállapodás célja, hogy elősegítse a mezőgazdasági és vidékfejlesztési stratégiában foglalt célkitűzések megvalósítását, valamint a rendelkezésre álló uniós és hazai források kihasználását. Ennek érdekében a bank az agrárium minden termelői szegmense részére célzott hiteltermékeket fejleszt, valamint az uniós támogatások felhasználását segítő finanszírozási konstrukciókat dolgoz ki.

[2015.02.03.]

100%-os betétbiztonság

A takarékok új garanciaközösségének létrejöttével a Hungária Takarék betéteseit már kétszeres betétvédelemi rendszer védi.

Tovább >>
[2015.01.21.]

Befektetés szolgáltatás fejlesztés

Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy a Hungária Takarék a színvonalas ügyfélkiszolgálás fenntartása érdekében az értékpapír kereskedelmi rendszerének (CLAVIS) informatikai fejlesztését - cseréjét - végzi. A változásban érintett ügyfeleink levélben már értesítést kaptak, de munkatársainktól továbbra is folyamatos tájékoztatás kérhető telefonon, illetve személyesen a kirendeltségeinkben.

Tovább >>

Az új rendszer indulásának várható időpontja 2015. február 02. napja!

Üdvözlettel: Hungária Takarék

[2015.01.05.]

Tisztelt Ügyfelünk!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. Törvény alapján az Országos Betétbiztosítási Alap (továbbiakban: OBA) által meghatározott tartalommal a tagintézetek minden év január 31-ig egységes ügyfél-tájékoztató levelet bocsátanak a Betétesek rendelkezésére.

Tovább >>

A Hungária Takarék az OBA által biztosított betétekre vonatkozó ügyfél-tájékoztató levelet elsősorban az Ügyfelek személyes kérésére a kirendeltségben nyújtja át, illetve postai vagy elektronikus úton juttatja el.

Az ügyfél-tájékoztató levél az általános OBA szabályokon túlmenően tájékoztatást ad az Ügyfél neve alatt nyilvántartott OBA által biztosított betétekről. A tájékoztatás csak az OBA által biztosított betéteket tartalmazza, nem tartalmazza az államilag garantált-, illetve a BEVA által biztosított összegeket és az értékpapírokat, melyet Takarékunk a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. ügynökeként forgalmaz.

Az ügyfél-tájékoztató levélben az adatkérést megelőző munkanapon lezárt állapotnak megfelelő tételek kerülnek kimutatásra.

Kérésére munkatársaink rendelkezésére bocsátják az Ön OBA által biztosított betéteire vonatkozó ügyfél-tájékoztató levelet. Forduljon hozzánk bizalommal.

 

Hungária Takarék
 

[2014.07.25.]

Tisztelt Ügyfeleink!

A Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MFB Zrt.) 10/2014. számú közleménye szerint a következőkben felsorolt finanszírozási programok igénybe vételi lehetőségét 2014. december 31-ig meghosszabbítja:

Tovább >>
  • MFB Vállalkozásfinanszírozási Program (benne Patika Hitelprogram)
  • MFB Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Program
     
[2014.06.12.]

Kitüntetésben részesültek munkatársaink

Kiemelkedő szakmai munkájuk elismeréseként a Hungária Takarék két munkatársa vehette át június 11.-én a Dél-dunántúli Takarékszövetkezetek Szövetsége „Szövetkezeti Munkáért” kitüntetését Pécsett, a Szövetség küldöttgyűlésén.

Tovább >>
image

Gerleiné Csenkey Kornélia belső ellenőr 10 éve dolgozik a pénzintézetnél. Példaértékű szorgalmáért és lelkiismeretes, pontos munkájáért részesült kitüntetésben. Munkájával nagymértékben hozzájárult a Hungária Takarék jogszabályszerű működéséhez.
Molnár Ibolya, aki 13 éve dolgozik a szekszárdi kirendeltségen, 2006 óta az egység vezetőjeként, lelkiismeretes, ügyfélközpontú munkájával rendszeresen hozzájárult a szekszárdi partnerkapcsolatok szélesítéséhez, különös tekintettel az agrárvállalkozók és a borászok sikeres finanszírozására.
 

[2014.04.10.]

Változás a Növekedési Hitelprogramban

Tovább >>
[2014.02.27.]

Sajtóközlemény

A Hungária Takarék Takarékszövetkezet az elmúlt évek technológiai fejlesztései során XXI. századi pénzintézeti szolgáltatóvá vált. A közeljövőre két fontos fejlődési irányt tűzött maga elé: egyrészt az ügyfelei problémáira koncentráló, közös megoldásokat kereső kommunikációt, másrészt az öngondoskodás filozófiájának népszerűsítését. A Takarékszövetkezet a kitűzött céljai érdekében a 2011-es pályázati lehetőségeket kihasználva a TÁMOP-2.1.3.B-11/1-2011-0001 pályázat keretében valósította meg 74 fő munkatársának képzését.

Tovább >>
[2014.01.24.]

Tisztelt Ügyfeleink!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Magyar Fejlesztési Bank az alábbi finanszírozási programjainak igénybevételi határidejét 2013. december 31-ről 2014. június 30-ra módosította:

Tovább >>
  • Új Magyarország Agrárfejlesztési Hitelprogram
  • MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram
  • Agrár Forgóeszköz Vis Maior Hitelprogram
  • Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram
  • MFB Vállalkozásfinanszírozási Program
  • MFB Kisvállalkozói Hitel
  • MFB Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Program
  • „Sikeres Magyarországért” Panel Plusz Hitelprogram
[2014.01.21.]

Vállalkozói fórum

2014. január 15-én sor került a Hungária Takarék szokásos vállalkozói fórumára, immár Bonyhádon is. Ezt megelőzően 15 állomáson kb. 170 vállalkozás érdeklődött a legfrissebb üzleti információk iránt az elmúlt hetekben. A megjelent 25-30 környékbeli vállalkozó átfogó képet kapott a Takarék által már sikeresen forgalmazott MNB Növekedési Hitelprogramjáról, a Magyar Fejlesztési Bank támogatott konstrukcióiról és újdonságként az EXIMBANK export előfinanszírozó forgóeszköz kölcsöneiről. Ezen túl hallhattak a jelen lévők a Hungária Takarék egyik legsikeresebb üzleti tevékenységének, az értékpapír forgalmazásnak a legfrissebb információiról is. Mind a hiteleket, mind pedig a befektetéseket bemutató előadás anyaga letölthető itt:

Tovább >>
[2014.01.15.]

Tisztelt Ügyfeleink!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a NYILATKOZAT az ingyenes készpénzfelvételre szolgáló fizetési számla megjelöléséről (a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 36/A. § (4) bekezdés c) pontja alapján) elektronikusan elérhető és beküldhető a NetBank, Megbízások, Új Megbízások rögzítése, Ingyenes készpénzfelvétel nyilatkozat menüpontra kattintva.

Tovább >>

Hungária Takarék

[2013.12.17.]

Tisztelt Ügyfelünk!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. Törvény alapján az Országos Betétbiztosítási Alap (továbbiakban: OBA) által meghatározott tartalommal a tagintézetek minden év január 31-ig egységes ügyfél-tájékoztató levelet bocsátanak a Betétesek rendelkezésére.

Tovább >>

A Hungária Takarék az OBA által biztosított betétekre vonatkozó ügyfél-tájékoztató levelet elsősorban az Ügyfelek személyes kérésére a kirendeltségben nyújtja át, illetve postai vagy elektronikus úton juttatja el.

Az ügyfél-tájékoztató levél az általános OBA szabályokon túlmenően tájékoztatást ad az Ügyfél neve alatt nyilvántartott OBA által biztosított betétekről. A tájékoztatás csak az OBA által biztosított betéteket tartalmazza, nem tartalmazza az államilag garantált-, illetve a BEVA által biztosított összegeket és az értékpapírokat, melyet Takarékunk a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. ügynökeként forgalmaz.

Az ügyfél-tájékoztató levélben az adatkérést megelőző munkanapon lezárt állapotnak megfelelő tételek kerülnek kimutatásra.

Kérésére munkatársaink rendelkezésére bocsátják az Ön OBA által biztosított betéteire vonatkozó ügyfél-tájékoztató levelet. Forduljon hozzánk bizalommal.

Hungária Takarék

[2013.10.24.]

Tisztelt Ügyfeleink!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket arról, hogy az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett támogatott programok igénybe vétele esetén egy vállalkozás egy operatív program keretében többszörösen, ill. több operatív programból egyazon projekten belül azonos célra nem kaphat támogatást. Egy vállalatcsoport tagjai egybeszámítandó kedvezményezettnek számítanak, így nem nyerhetnek el többszörös támogatást ugyanazon projekt keretében.

Tovább >>

Hungária Takarék

[2013.08.07.]

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk, hogy a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló 2012. évi CXVI. törvény 2013. évi CXXIII. Törvénnyel történt, 2013. augusztus 1-én hatályba lépő módosítása alapján a pénzforgalmi szolgáltatásnak minősülő tranzakciók után a megterhelt fizetési számlát vezető szolgáltatóknak magasabb illetékfizetése keletkezik.

Tovább >>

A forint és deviza fizetési számla keretszerződés és bankkártya szerződés mellékletét képező Általános Szerződési Feltételek dokumentum alapján a HUNGÁRIA Takarék jogosult a hirdetményben meghatározott kamatok, jutalékok, díjak és költségek egyoldalú módosítására a jogi, szabályozói környezet, illetve a Hitelintézet tevékenységét érintő közteher változása esetén. A fentiekre tekintettel a jogszabályi módosítással érintett pénzügyi műveletek százalékos díjmértéke 2013. szeptember 16-tól (bankkártya), szeptember 19-tól (lakossági fizetési számlák és számlacsomagok), szeptember 26-tól (vállalkozói és önkormányzati fizetési számlák), október 1-től (lakossági és váll. deviza számlák), október 8-tól (a speciális lakossági számlák) módosul, a pénztári kifizetés (ATM, bankpénztári POS készpénzfelvét is) tranzakciók 0,3 százalékkal, valamint egyes pénzforgalmi szolgáltatásnak minősülő tranzakciók százalékos díjai 0,1 százalékkal (max. 6000,- Ft) továbbá a bankkártyával végrehajtott vásárlási tranzakciós százalékos díjai 0,3 százalékkal (max. 6000,- Ft) emelkednek. Egyidejűleg 2013. 09. 16-tól bankkártyás vásárlási akciót indítunk, visszavonásig, melynek keretében a bankkártyával végrehajtott vásárlás tranzakciós díja 0 Ft. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a készpénz felvétel célú tranzakciók esetében a tranzakciós illeték felső korlátja megszűnik, így a módosulással az érintett tranzakció típusoknál a díj mértékének 2012. december 31-hez viszonyított megemeléséből származó növekmény hatezer forintos felső határa is megszűnik. Tájékoztatjuk, hogy 2013. szeptember 24-től a Takarékpontos számlacsomagokból kikerül a havi 1 db saját vagy integrációs ATM-en az elsőként végrehajtott készpénzfelvét díjmentessége. Az ügyfelek a kondíció módosítások hatálybalépése (2013. szeptember 16., szeptember 19., szeptember 24., szeptember 26., október 1. ill. október 8.) előtti napig jogosultak a keretszerződés azonnali, díj-, költség- vagy egyéb fizetési kötelezettségmentes felmondására. Ennek hiányában a módosítást a Hitelintézet elfogadottnak tekinti.

[2013.07.30.]

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk, hogy a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló 2012. évi CXVI. törvény 2013. évi CXXIII. Törvénnyel történt, 2013. augusztus 1-én hatályba lépő módosítása alapján a pénzforgalmi szolgáltatásnak minősülő tranzakciók után a megterhelt fizetési számlát vezető szolgáltatóknak magasabb illetékfizetése keletkezik.

Tovább >>

A forint és deviza fizetési számla keretszerződés és bankkártya szerződés mellékletét képező Általános Szerződési Feltételek dokumentum alapján a HUNGÁRIA Takarék jogosult a hirdetményben meghatározott kamatok, jutalékok, díjak és költségek egyoldalú módosítására a jogi, szabályozói környezet, illetve a Hitelintézet tevékenységét érintő közteher változása esetén. A fentiekre tekintettel a jogszabályi módosítással érintett pénzügyi műveletek százalékos díjmértéke 2013. szeptember 16-tól (bankkártya), szeptember 19-tól (lakossági fizetési számlák és számlacsomagok), szeptember 26-tól (vállalkozói és önkormányzati fizetési számlák), október 1-től (lakossági és váll. deviza számlák) módosul, a pénztári kifizetés (ATM, bankpénztári POS készpénzfelvét is) tranzakciók 0,3 százalékkal, valamint egyes pénzforgalmi szolgáltatásnak minősülő tranzakciók százalékos díjai 0,1 százalékkal (max. 6000,- Ft) továbbá a bankkártyával végrehajtott vásárlási tranzakciós százalékos díjai 0,3 százalékkal (max. 6000,- Ft) emelkednek. Egyidejűleg 2013. 09. 16-tól bankkártyás vásárlási akciót indítunk, visszavonásig, melynek keretében a bankkártyával végrehajtott vásárlás tranzakciós díja 0 Ft. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a készpénz felvétel célú tranzakciók esetében a tranzakciós illeték felső korlátja megszűnik, így a módosulással az érintett tranzakció típusoknál a díj mértékének 2012. december 31-hez viszonyított megemeléséből származó növekmény hatezer forintos felső határa is megszűnik. Az ügyfelek a kondíció módosítások hatálybalépése (2013. szeptember 16., szeptember 19., szeptember 26. ill. október 1.) előtti napig jogosultak a keretszerződés azonnali, díj-, költség- vagy egyéb fizetési kötelezettségmentes felmondására. Ennek hiányában a módosítást a Hitelintézet elfogadottnak tekinti.

[2013.07.22.]

Mobil portál

Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy elérhetővé vált internetes oldalunk mobiltelefonra és tabletre optimalizált verziója. Az oldal mobiltelefonról/tabletről történő betöltése esetén automatikusan vált át a mobilverzióra. Már készül a mobil alkalmazás is, amely a leggyakrabban használt funkciókhoz kínál majd gyors és áttekinthető mobil felületet, mint: ATM keresés, Fiókkeresés, Árfolyamok, Információk.

Tovább >>
image

   

[2013.07.18.]

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk, hogy a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló 2012. évi CXVI. törvény 2013. évi CXXIII. Törvénnyel történt, 2013. augusztus 1-én hatályba lépő módosítása alapján a pénzforgalmi szolgáltatásnak minősülő tranzakciók után a megterhelt fizetési számlát vezető szolgáltatóknak magasabb illetékfizetése keletkezik.

Tovább >>

A fizetési számla keretszerződés és bankkártya szerződés mellékletét képező Általános Szerződési Feltételek dokumentum alapján a HUNGÁRIA Takarék jogosult a hirdetményben meghatározott kamatok, jutalékok, díjak és költségek egyoldalú módosítására a jogi, szabályozói környezet, illetve a Hitelintézet tevékenységét érintő közteher változása esetén. A fentiekre tekintettel a jogszabályi módosítással érintett pénzügyi műveletek százalékos díjmértéke 2013. szeptember 16-tól (bankkártya) ill. szeptember 19-tól (lakossági fizetési számlák és számlacsomagok) módosul, a pénztári kifizetés (ATM, bankpénztári POS készpénzfelvét is) tranzakciók 0,3 százalékkal, valamint egyes pénzforgalmi szolgáltatásnak minősülő tranzakciók százalékos díjai 0,1 százalékkal (max. 6000,- Ft) továbbá a bankkártyával végrehajtott vásárlási tranzakciós százalékos díjai 0,3 százalékkal (max. 6000,- Ft) emelkednek. Egyidejűleg 2013. 09. 16-tól bankkártyás vásárlási akciót indítunk, visszavonásig, melynek keretében a bankkártyával végrehajtott vásárlás tranzakciós díja 0 Ft. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a készpénz felvétel célú tranzakciók esetében a tranzakciós illeték felső korlátja megszűnik, így a módosulással az érintett tranzakció típusoknál a díj mértékének 2012. december 31-hez viszonyított megemeléséből származó növekmény hatezer forintos felső határa is megszűnik. Az ügyfelek a jelen kondíció módosítások hatálybalépése (2013. szeptember 16. ill. szeptember 19.) előtti napig jogosultak a keretszerződés azonnali, díj-, költség- vagy egyéb fizetési kötelezettségmentes felmondására. Ennek hiányában a módosítást a Hitelintézet elfogadottnak tekinti.

[2013.05.28.]

Tisztelt Ügyfelünk!

A Kombinált Mikrohitel szerződésére vonatkozó tájékoztatásokat az alábbi linken keresztül éri el:

Tovább >>
[2013.05.24.]

PénzSztár verseny középiskolások részére

A verseny fődíja fejenként 100.000 forint TakarékBank kártyán a döntőben nyertes csapat mind a négy tagjának.

Tovább >>
[2013.05.02.]

Tisztelt Ügyfelünk!

A dombóvári II. számú (Tesco, Dombóvár Köztársaság u. 7.) fiókunkban igénybe vett szolgáltatásainkat 2013. május 2-ától a Hunyadi téri kirendeltségben éri el (Dombóvár, Hunyadi tér 42.). Kérjük szíves megértését!

Tovább >>

   

[2013.05.01.]

Tisztelt Partnereink!

A Hungária Takarék öt állomásos agrárfórum sorozatot tartott Bonyhádon, Dombóváron, Tamásiban, Pécsen és Szekszárdon. A rendezvények nyitottak voltak, szívesen láttuk meglévő és majdani érdeklődő gazdálkodó partnereinket. Fő témaként a Takarékban elérhető agrárhitel konstrukciók bemutatása szolgált, de szó esett az új agrárkamarai törvény alapján felálló Magyar Agrárkamaráról, beszéltünk a mezőgazdasági károk enyhítését szolgáló biztosítási lehetőségekről és végezetül szót ejtettünk az aktuális pályázati, számviteli kérdésekről is.

Tovább >>
[2013.04.08.]

Tisztelt Ügyfeleink!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a gyűjtőszámla-hitel igénylések befogadásának határideje 2013. május 31-re módosult.

Tovább >>

   

[2013.03.15.]

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Takarékunk 2013. március 4-én sikeresen átállt egy új, korszerű informatikai rendszerre. Bízunk benne, hogy megújult informatikai hátterünk, köztük Netbank szolgáltatásunk használata elégedettséggel tölti el Önöket! Igyekszünk a jövőben is mindent megtenni annak érdekében, hogy ügyfeleink modern, színvonalas kiszolgálásban részesüljenek!

Tovább >>

   

[2013.02.18.]

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy pénzintézetünk egy új, korszerűbb számlavezető rendszerre átállás miatt 2013.03.01-én (péntek) valamint 2013.03.04-én (hétfő) bankszünnapot tart. A megjelölt napokon átutalási, készpénzforgalmi, és egyéb megbízásokat teljesíteni nem tudunk. Ezeken a napokon Electra, illetve NetBank rendszerünk sem lesz elérhető.

Tovább >>

Felhívjuk figyelmüket, hogy 2013.02.28-án (csütörtök) NetBank és Electra rendszerünk csak 13:30-ig fogad be megbízásokat.

2013.03.05-től ügyfeleinket egy megújult, a kor biztonságtechnológiai szempontjait követő NetBank rendszer fogadja. Első belépéskor a NetBank rendszer kikényszeríti a régi jelszó megváltoztatását, az új jelszó megadásánál az alábbi konvenciókat kell követni:

  • hossza minimum 8 karakter;
  • tartalmaz 2 kisbetűt, 2 nagybetűt, 2 számot;
  • a régi jelszavakat nem szabad megismételni.

2013.03.05-től a régi számlaforgalmak (számlaforgalom) nem lesznek elérhetőek az új számlavezető rendszerből, de a korábbi elkészített számlakivonatok letölthetők lesznek a jövőben is.

Amennyiben szükségét látják, az átállásig hátralevő időszakban, a jövőben szükséges számlatörténeteket a NetBank rendszerből töltsék le a helyi számítógépükre.

Kérjük megértésüket, türelmüket, az esetlegesen előforduló nehézségek miatt.

Hungária Takarék

[2013.02.12.]

Tisztelt Ügyfelünk!

A Hungária Takarék Takarékszövetkezet (Bonyhád, Szabadság tér 9.) tájékoztatja ügyfeleit, hogy informatikai rendszere továbbfejlesztése miatt 2013.03.01-jén (péntek) és 4-én (hétfő) a könyvelésre és pénztári szolgálatra kiterjedő bankszünnapot tart. A bankszünnapokon kirendeltségeink zárva tartanak.

Tovább >>

Megértését köszönjük!

[2013.02.01.]

Képzpés a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezetnél a kiváló munkavégzés érdekében

Képzés neve: „Képzpés a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezetnél a kiváló munkavégzés érdekében” Pályázati azonosító: TÁMOP-2.1.3.B-11/1-2011-0001 Képző intézmény: Frankenberger Oktatási és Kultúrális Bt.

Tovább >>
[2012.12.20.]

Figyelemfelhívás

Számítógépes bűnözők - Európában és most már hazánkban is - egy új módszerrel próbálják meg a banki ügyfelek számláit jogosulatlanul használni.

Tovább >>

A módszer szerint a számítógépes bűnözők a nem megfelelő védelemmel rendelkező ügyfelek számítógépe, tablet PC-je vagy okostelefonja felett egy kémprogram segítségével átveszik a teljes felügyeletet, miután az ügyfél interneten bejelentkezik az internetbankjába. Ezt követően az adott bank logójával ellátott, adategyeztetésre hivatkozó és az ügyfél türelmét kérő üzenetet jelenítenek meg a számítógép képernyőjén. Mialatt az ügyfél várakozik, a háttérben jogosulatlan pénzátutalásokat kezdeményeznek az ügyfél számlájának terhére. A visszaélések odafigyeléssel és az internetbanki műveletekre alkalmazott számítógépek megfelelő védelmével (jogtiszta és biztonsági szempontból folyamatosan frissített operációs rendszer, naprakész vírus és kémprogram védelmi megoldás használata, tűzfal használata, stb.) megakadályozhatóak!
Ezért felhívjuk minden internetbanki szolgáltatást használó figyelmét arra, hogy amennyiben az internetbanki szolgáltatás használata során a szokásostól eltérő működést tapasztal (pl. adategyeztetésre történő felhívás jelenik meg, amely alatt a szolgáltatást nem tudja használni; az üzenetnek furcsa a nyelvezete, azaz hibás magyar nyelvtani szerkezetű, szóhasználatú, a megszokottól eltérő képernyőelem, beviteli mező jelenik meg, a szokásostól eltérő pl. ismételt SMS kommunikációra történik kísérlet az adott tranzakció hitelesítés során), azonnal szakítsa meg az internetkapcsolatot az adott weboldallal és vegye fel a kapcsolatot a számlavezető bankjával. Internetbanki műveletek előtt minden esetben győződjön meg arról, hogy valóban bankja weboldalán jár-e! Ezt az adott oldal tanúsítványának ellenőrzésével teheti meg. Ha böngészője tanúsítványhibát jelez, hagyja el az oldalt, és jelezze ezt bankjánál!
Fontos, hogy a bankok adategyeztetésre hivatkozó üzenetet nem jelenítenek meg honlapjukon, vagy internet banki rendszerükben. Az ilyen kérés szinte bizonyosan csalárd próbálkozás. Javasoljuk továbbá, hogy minden problémás esetben ellenőrizze, illetve szakemberrel ellenőriztesse számítógépét és gondoskodjon a megfelelő vírusvédelmi eszközök alkalmazásáról!

[2012.10.31.]

Tájékoztató díjmódosításról

A fizetési számlára vonatkozó keretszerződés alapján a Hungária Takarék jogosult a Pénzforgalmi Keretszerződésben, valamint az annak elválaszthatatlan mellékletét képező dokumentumokban és kapcsolódó Hirdetményben meghatározott kamatok, díjak vagy költségek egyoldalú módosítására, a jogi, szabályozói környezet változása, illetve új közteher fizetési kötelezettség bevezetése, továbbá a makrogazdasági környezet módosulása esetén. 2013. január 1-jén hatályba lép a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló 2012. évi CXVI. törvény amely alapján a pénzforgalmi szolgáltatásnak minősülő tranzakciók után a megterhelt fizetési számlát vezető szolgáltatóknak új illetékfizetési kötelezettsége keletkezik.

Tovább >>

Ennek következtében a vonatkozó törvényi mértékkel módosulnak a pénzforgalmi szolgáltatásra vonatkozó és a bankkártyás díjak.

2013. január 1. napjával egyes díjak megemelésre kerülnek a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztói árindex változásának mértékével.

A Számlatulajdonos ügyfelek a módosítás hatálybalépése előtti napig jogosultak a keretszerződés azonnali, díj-, költség- vagy egyéb fizetési kötelezettségmentes felmondására. Ennek hiányában a módosítást a Hungária Takarék elfogadottnak tekinti.

Bonyhád, 2012. október 31.

 

HUNGÁRIA TAKARÉK

[2012.06.28.]

Hungária Takarék

A Völgység-Hegyhát Takarék gyökereit és bonyhádi székhelyét megőrizve, immár egy kiterjettebb működési körzetben, 2012. július 1-jétől Hungária Takarék elnevezés alatt nyújtja pénzügyi szolgáltatásait!

Tovább >>
[2012.06.28.]

Kedvező változások a hazai pénzügyi rendszerben

2012 júliusától az Ön számára kedvező változások várhatók a forintátutalások terén. A megszokotthoz képest egy munkanappal kevesebb lesz a belföldi forintátutalás időszükséglete.

Tovább >>
[2012.02.21.]

Tisztelt Ügyfelünk!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy 2012. márciusától bonyhádi kirendeltségünk szombati nyitva tartása megszűnik, az egység szombati napon utoljára 2012. február 25-én lesz nyitva.

Tovább >>

   

[2011.12.30.]

Tisztelt Ügyfeleink!

Takarékszövetkezetünk a deviza kiváltó hitelek igénylésének lehetőségét 2011. december 30-i zárónappal megszünteti.

Tovább >>

  

[2011.12.27.]

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2012. január 2-től Takarékszövetkezetünk a forint- és devizaszámláról indított konverziós, EUR és USD devizanemekben teljesítendő megbízásokat is egységesen T(befogadás napja)+1 valutanappal teljesíti a korábbi T+2 helyett, a belföldi, az EGT-n belüli és EGT-n kívüli fizetések esetében egyaránt. Ügyfeleink további részleteket a vonatkozó hirdetményünkben találnak.

Tovább >>

  

[2011.12.15.]

Károlyi emlékgyűrű elismerés

2011. december 15-én kilencedik alkalommal adták át Budapesten a gróf Károlyi Sándor díjakat. A kitüntetést a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. hozta létre, azzal a céllal, hogy takarékszövetkezeti integráció legjobb menedzserei teljesítményét elismerje.

Tovább >>
image

A Károlyi emlékgyűrű kitüntetésben részesült Takarékszövetkezetünk ügyvezető igazgatója, Gáspár Csaba, ezzel ismerték el az Integrációban, valamint a Takarék Alapkezelőben végzett munkáját.

A díjakat ünnepélyes keretek között Éliás Csaba, a Takarékbank Zrt. felügyelőbizottságának elnöke és Csicsáky Péter, a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatója adta át.

[2011.12.06.]

Tisztelt Ügyfeleink!

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy Takarékszövetkezetünk által üzemeltetett ATM berendezéseken két új szolgáltatás vehető igénybe: PIN kód módosítás és Mini kivonat nyomtatása

Tovább >>

Továbbá 2011. december 5-től bővült a bankkártya tranzakciókhoz kapcsolódó SMS-ek tartalma. Az SMS üzenetek ezután újra tartalmazni fogják az egyenleg információt is.

Az egyes szolgáltatások a következőket tartalmazzák:

PIN módosítás ATM-en:

A szolgáltatás lehetővé teszi, hogy ATM-en keresztül tetszőleges PIN kódot rendeljen a bankkártyájához. Az egyes kártyákhoz tartozó PIN kódok bármikor újra módosíthatók. Az új kód a jövőben megújított bankkártyáknál is megmarad. Az új PIN kód azonnal érvénybe lép.
Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy a PIN kód módosítás szolgáltatás nem elérhető, ha a bankkártyája 40 napon belül lejár.

Továbbá felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét a következőkre: Személyre szóló levélben valamint honlapunkon minden ügyfelünket értesítettük a mágnescsíkos bankkártyák kivezetéséről, az új chipes bankkártyák bevezetéséről. Előfordulhat az az eset, hogy Ön a le nem cserélt mágnescsíkos kártyájával végrehajtotta a PIN kód cserét, azonban az új, chipes bankkártyájához az eredeti PIN kódot kapta meg, ami az első használat alkalmával gondot okozhat.

Mini kivonat nyomtatása ATM-en:

A fejlesztés lehetővé teszi, hogy a kártyabirtokos ügyfeleink ATM berendezésen lekérdezze az utolsó öt sikeres bankkártya tranzakcióját egy hónapra visszamenőleg. A kivonat ATM bizonylatra kerül kinyomtatásra, ezért annak kis mérete miatt csak a tranzakció dátuma, az összege, annak devizaneme és a tranzakció típusa (ATM pénzfelvét, vásárlás, mobil egyenleg feltöltés stb.) szerepel a bizonylaton. A kivonat nem tartalmazza a nem pénzügyi tranzakciókat (pl. egyenleg lekérdezés, PIN csere). A lekérdezés a készpénzfelvételhez hasonlóan PIN kód megadásával történik a megfelelő menüpont kiválasztásával.

A szolgáltatások díjai:

A szolgáltatások minden Takarékbank által kibocsátott bankkártyával minden integrációs ATM-n elérhetők.

A szolgáltatás igénybevétele ügyfeleink számára – visszavonásig – ingyenes.

 

Reméljük, hogy az új ATM szolgáltatások elnyerik ügyfeleink tetszését.

[2011.11.10.]

Ünnepélyes Széchenyi kártya átadás Bonyhádon

Vállakozók és finanszírozó bankok képviselői a bonyhádi városházán ünnepelték az elmúlt 9 év banki sikertermékét, a Széchenyi Kártyát, melynek segítségével az elmúlt közel egy évtizedben 150 ezer Széchenyi-kártya birtokosa 954 milliárd forint hitelhez jutott.

Tovább >>
image

Félegyházi Éva a KA-VOSZ Zrt. termékfejlesztési vezetője osztotta meg a vendégekkel, hogy percenként egymillió forint kerül a Széchenyi-kártyaprogram keretében a kis- és középvállalkozásokhoz. Tolna megyében közel nyolcezer vállalkozó jutott a kártyához, a kihelyezett hitel meghaladja a 42 milliárd forintot. Potápi Árpád János, a vendéglátó Bonyhád városának polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a következő esztendő tétje az ország válságának elkerülése. Brauer János a VOSZ Tolna Megyei Szervezetének társelnökeként, valamint a Völgység-Hegyhát Takarék vezetőjeként is kiemelte a takarékszövetkezetek, köztük is az értékesítésben élen járó Völgység-Hegyhát Takarék szerepét a Széchenyi kártyaprogram sikerében. László Varga Zsuzsanna, a megyei kormányhivatal főigazgatója az ügyfélbarát közigazgatás felépítéséről szólt, míg Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a háromoldalú egyeztetés jelentőségét emelte ki előadásában. A jubileumi 150 ezredik Széchenyi Kártyát a Völgység-Hegyhát Takarék ügyfele, Réder Józsefné Brauer János elnök-ügyvezető igazgatótól vehette át.

[2011.10.24.]

Nem volt takarékon a tudás

Összesen 17 csapat vívott szellemi csatát október 19-én, Szászváron a Völgység-Hegyhát Takarék és a Tolnai Népújság közös vetélkedőjén.

Tovább >>
image

Méhecske a talpán, aki szorgoskodásban felveszi a versenyt a Takarékossági Világnap alkalmából szervezett "Gyűjtjük, gyarapítjuk" című vetélkedő résztvevőivel. A versenyen remekül teljesítettek a Tolna és Baranya megyei iskolások. Bár a reklámszlogen írásban az iregszemcsei hármas remekelt, a vetélkedőt a címvédő mindszentgodisai csapat nyerte. A második helyen a szekszárdi trió végzett, akik idén harmadik alkalommal vettek részt a versenyen, de máris a dobogó második helyét szerezték meg. A legizgalmasabbnak a végjáték bizonyult hiszen a bronzéremért két csapat vívott elmeharcot. A villámkérdéseknél a vásárosdombói lurkóknak jött ki jobban a lépés, de az aparhantiak sem szomorkodtak, a jókedv végig jellemezte a humoros, játékos vetélkedőt. A győztes mindszentgodisai csapattagok, Nidermayer Nóra, Szigeti Krisztina és Balog Tímea szinte hibátlanul vette az akadályokat, akiket leginkább a tippelős és a szlogenírásos feladat izzasztott meg. Lengyel János, a Tolnai Népújság főszerkesztő-kiadóvezetője, valamint a házigazdák, Bék János, Szászvár nagyközség polgármestere és Katos Sándor a helyi iskola igazgatója osztották Brauer Jánosnak, a Takarék elnök-ügyvezető igazgatójának véleményét, miszerint a mostani pénzügyi helyzetben különösen fontos, hogy a fiatal generáció megfelelő ismeretekkel rendelkezzen a gazdaságról. Jövőre a 25. jubileumi vetélkedő házigazdája Nagymányok városa lesz.

[2011.10.17.]

Technológiai fejlesztés a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezetnél

Tovább >>
[2011.10.05.]

Közműfejlesztés a Takarék közreműködésével

Kistormás és Kölesd település valamint a Völgység-Hegyhát Takarék összefogásával valósulhat meg a két község korszerű szennyvízhálózatának és tisztító telepének kiépítése.

Tovább >>
image

Húsz olyan település található Tolna megyében, amelyek közműfejlesztési beruházásait a Völgység-Hegyhát Takarék finanszírozza. Mindez hűen tükrözi azt a kölcsönös bizalmat, ami a Takarékszövetkezet és az önkormányzatok közötti kapcsolat alapja. A pénzintézet - mely mindig is kiemelten kezelte a vidékfejlesztés kérdéseit - 10 éve nyújt segítő kezet az önkormányzatoknak és társulásoknak közműfejlesztési elgondolásaikhoz.

[2011.10.05.]

2011 kkv slágerterméke a Takarékszövetkezet Visszlízing szolgáltatása!

A Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet új konstrukciójával Ön egyszerűen, kényelmesen juthat olyan jelentős, szabadon felhasználható pénzösszeghez, amivel bővítheti, fejlesztheti vállalkozását, új gépeket vásárolhat, vagy éppen rendezheti cége átmeneti adósságát.

Tovább >>

  

[2011.10.04.]

Élő kapcsolat a vállalkozók és a Takarék között

A Völgység-Hegyhát Takarék megkezdte őszi fórumsorozatát. Az első helyszín a simontornyai polgármesteri hivatal díszterme volt, ahol ismertető és gondolatébresztő eszmecserét folytatott a pénzintézet a helyi vállalkozókkal.

Tovább >>
image

Brauer János elnök-ügyvezető igazgató kiemelte, hogy a vidékfejlesztési tervek megvalósítására a nehéz gazdasági körülmények közepette is van mód, ha élő a kapcsolat a pénzintézet és a működési területén tevékenykedő vállalkozók között. Pintér Szilárd hálózati igazgató a Takarék és az önkormányzatok, civil szervezetek együttműködését mutatta be. Több, mint 100 egyesülettel, civil szerveződéssel áll kapcsolatban a bonyhádi székhelyű pénzintézet, akiket többek között ingyenes számlavezetéssel is segítenek. Schmél Margit befektetési bankár az ország pénzügyi helyzetét elemezte, míg Gáspár Csaba ügyvezető igazgató a Takarékszövetkezet által kínált hitelkonstrukciókat, többek között az Agrár Széchenyi Kártyát ismertette. Molnár Réka a Széchenyi Programiroda megyei tanácsadója a júniusban létrejött szervezet tevékenységét mutatta be. Lengyel János, a Tolnai Népújság főszerkesztője felhívta a figyelmet arra, hogy a helyi vállalkozók és pénzintézetek egymást erősítve lábalhatnak ki a válságból, mely egymásra találást a helyi lap is segíti. A simontornyaihoz hasonló fórumok várhatóak ősszel Bonyhádon, Szekszárdon, Dombóváron és Tamásiban is.

[2011.08.16.]

Fesztiválhangulat Bonyhádon

A jubileumi XV. agrárfórumot követően immár XI. alkalommal kóstolhatták meg a Tarka Marhafesztivál specialitását, a sült ökröt a rendezvény vendégei. Idén is mindenki megtalálhatta a számára legmegfelelőbb programot, kikapcsolódási lehetőséget a könnyűzenei koncertektől az ugrálóváron át a táncbemutatókig.

Tovább >>
image

A szombati napon a főszerep a szakácsoknak jutott, közel 50 csapat nevezett a "Tarka Főzőcske" megmérettetésre. A fesztivál - ahogy az elmúlt években - idén is a Völgység-Hegyhát Takarék támogatásával valósult meg.

[2011.06.06.]

Vietnámi delegáció ismerkedett Takarékunkkal

A távol-keleti vendégek a vitenámi Kis-és Középvállalkozások Szövetsége, valamint a Központi Hitel Alap képviseletében érkeztek Bonyhádra.

Tovább >>
image

A tavalyi évben, egy hazai rendezvényen - melyen Cao Sy Kiem, a küldöttség vezetője is részt vett - vetődött fel az ötlet, hogy a vietnami pénzügyi szakemberekkel ismertessük meg a kis- és középvállalkozások és a vidéki hitelintézetek működését - számolt be a látogatás apropójáról Brauer János elnök-ügyvezető igazgató. A kezdeményezés mögé állt az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség és a Vállallkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége is. A magyarországi látogatás során a két hazai és távol-keleti szervezet a gazdasági kapcsolatok élénkítése céljából együttműködési megállapodást kötött.

 

A delegáció tagjai egy előadás keretében ismerkedtek meg a Völgység-Hegyhát Takarék valamint a Takarék Akadémia tevékenységével.

[2011.06.03.]

Dombóváron is siker!

Teltház fogadta az énekeseket a dombóvári Művelődési Házban is, a Völgység-Hegyhát Takarék tavaszi X-Faktor koncertsorozatának záró állomásán, ahol Ingula Tamás, a helyi egység vezetője köszöntötte az izgatottan várakozó tinédzsereket.

Tovább >>
image

A búcsúbulin a bonyhádi rendezvényhez hasonlóan a Vastag testvérek, Janicsák Veca és Király L. Norbi szórakoztatta a fiatalokból álló lelkes közönséget. A kitartó tapsot a sztárok hosszú percekig tartó dedikálással hálálták meg.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani minden kedves rajongónak, kicsiknek-nagyoknak, ügyfeleinknek és leendő ügyfeleinknek egyaránt Takarékunk és az X-Faktor énekesek felé tanúsított érdeklődésükért, kitartó lelkesedésükért! Kövessék továbbra is figyelemmel honlapunkat (http://www.hungariatakarek.hu/) és facebook oldalunkat!

[2011.05.25.]

Életre szóló élményt nyújtott a Takarék

- Fantasztikus volt találkozni az X-Faktor énekeseivel, életre szóló élményt jelentett számomra - mondta az őrjöngő tömegben a május 20-i X-Faktor bulin Kovács Kinga. Már alig vártam a koncertet, remek ötlet volt a Takarékszövetkezettől - vágott közbe a Kinga mellett álló Bernadett.

Tovább >>
image

A húszas évek elején járó bonyhádi lányok véleményét közel 1000 ember osztotta a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium atlétikai csarnokában, akik mosollyal az arcukon és a tapstól kipirosodott tenyerükkel csápolták végig a koncertet. Szűnni nem akaró ováció fogadta a színpadra lépő győztest, Vastag Csabát, öccsét Vastag Tamást, valamint Janicsák Vecát és Király L. Norbertet.
- Akárcsak a két héttel előtti tamási buli, szemmel láthatóan a bonyhádi is nagy sikert aratott – mesélte örömmel Brauer János a Takarék elnök-ügyvezető igazgatója. A Takarékszövetkezet keretei között működő Takarék Klub nemcsak az ifjúsági termékek – Takarékdoboz, Paypass óra – népszerűsítése, hanem a tartalmas szabadidős programok szervezése terén is élen jár. Ezt példázza a május 6-án útjára bocsátott koncertsorozat is, melynek záró akkordja május 27-én, pénteken, Dombóváron lesz.

[2011.05.10.]

Tamási X-Faktor lázban!

A tamási Nyírfa soron, május 6-án délután lelkes rajongókkal találkoztunk lépten-nyomon, akik hetek óta a Völgység-Hegyhát Takarék által rendezett X-Faktor koncertre készültek.

Tovább >>
image

A Deja Vu nevű szórakozóhely pillanatok alatt megtelt fiatalokkal. Az előadásra váró ifjúság vidám játék keretében ismerkedhetett meg a Takarék legújabb, fiataloknak szóló termékeivel, a PayPass órával és a Takarék dobozzal. A közel 1000 főből álló, facebook-on regisztrált meghívottak Vastag Csabával, a tehetségkutató győztesével együtt énekelték a döntős számokat, de hatalmas taps követte öccse Tamás és a fiatal anyuka, Shodeinde Dorka előadását is. Az est hangulatfelelőse Király L. Norbi volt, aki legújabb dalával lepte meg a közönséget. A legügyesebbek a koncertélményen túl, értékes Takarékos nyereményekkel térhettek haza.

A koncertsorozat május 20-án Bonyhádon, 27-én Dombóváron folytatódik, ahol a Vastag fiúk és Király L. Norbi mellett a legsikeresebb női X-Faktoros előadó, Janicsák Veca is színpadra lép.

[2011.04.26.]

Aranyeső hullott a Takarékos Tolna megyei borászokra, azaz MAGYAR BOR- MAGYAR BANK közös sikere…

Az ország harmadik legrangosabb borversenyét, az Országos Takarékszövetkezeti Borversenyt idén április 6-7-én rendezték meg Budapesten immár XIII. alkalommal.

Tovább >>
image

Az ország harmadik legrangosabb borversenyét, az Országos Takarékszövetkezeti Borversenyt idén április 6-7-én rendezték meg Budapesten immár XIII. alkalommal.

Az ünnepélyes eredményhirdetést szerda este tartották Budapesten a Ramada Resort Hotelben. A Völgység-Hegyhát Takarék színeiben induló borászok a tavalyi eredményeket is felülmúlták, tarolt a Szekszárdi Borvidék, hiszen idén 9 aranyérmet nyertek el, köztük a Sebestyén Pince 2006-os évjáratú Szekszárdi Grádus, valamint a Vesztergombi Bt. 2007-es évjáratú Szekszárdi Turul Cuvée bora nagy aranyérem minősítést ért el. 3 db aranyérmet nyert a Bodri Pincészet, 2-őt a Ferger-Módos Borászat, 1-1 –et a Mészáros és a Posta borászat. A völgységi pénzintézet partnerei mintegy 32 mintával neveztek, melyek közül a bírák az aranyérmeken túl 11 bort jutalmaztak ezüstéremmel, 4 mintát bronzéremmel. További hat borászt oklevélben részesítettek. A szekszárdi borokon kívül a tamási és bonyhádi borvidékről származó nedűk is szép helyezéseket értek el.

[2011.04.14.]

MasterCard kártyatársaság által előírt tájékoztatási kötelezettség

(Hatályos: 2011. január 1. napjától) Tájékoztatjuk a bankkártya elfogadó kereskedőket, hogy a MasterCard kártyatársaság honlapján „www.mastercard.com” elérhetőek az aktuális interchange díjak (bankközi díj) és a hozzá kapcsolódó szabályozás. Ezt a díjat az elfogadó bank (amely bankon keresztül a kártyaelfogadás lehetővé válik a kereskedő számára) fizeti a vásárlásnál használt bankkártyát kibocsátó bank részére.

Tovább >>

   

[2011.04.13.]

A küldöttek támogatták a pénzintézet célkitűzéseit

Minden eddiginél jobb eredménnyel zárta tavaly, fennállásának 50. üzleti évét a Völgység-Hegyhát Takarék. Április 7-én, a bonyhádi Művelődési Házban tartott gyűlésen nagyító alá vették a küldöttek a 2010-es esztendő eseményeit, és a közös jövőképet is meghatározták.

Tovább >>
image

Minden eddiginél jobb eredménnyel zárta tavaly, fennállásának 50. üzleti évét a Völgység-Hegyhát Takarék. Április 7-én, a bonyhádi Művelődési Házban tartott gyűlésen nagyító alá vették a küldöttek a 2010-es esztendő eseményeit, és a közös jövőképet is meghatározták.

 

Nehéz de sikeres évet tudhat maga mögött a pénzintézet. A tavalyi év az 50. évforduló ünneplése mellett a számvetésé is volt. 2010-re a Völgység-Hegyhát Takarékot eredményei - így országosan is kiemelkedő jövedelmezősége - a takarékszövetkezeti szektor vezető pénzintézetévé emelte. A Takarék üzletpolitikája, szervezeti felépítése és modellje a válság közepette is kiállták a próbát.

 

Brauer János elnök-ügyvezető igazgató az üzleti eredmények mellett beszámolt a Takarékot és kollektíváját ért elismerésekről. Kiemelte a Országos Takarékszövetkezeti Szövetség érdemérem kitüntetését, amelyet az utóbbi három évben másodszorra ítéltek a völgységi pénzintézetnek.

 

Az elnök-ügyvezető igazgató elmondta, hogy az innovációról, a termékpaletta felmerülő igényeket kielégítő bővítéséről sosem mond le a vezetés. A Takarék két legújabb, ifjúságnak szánt termékével, a PayPass órával és a Takarékdobozzal is megismerkedhettek az ügyfelek. Mindkét termék egyedülálló a pénzügyi piacon.

 

A küldöttgyűlés elfogadta a 2011. évi üzleti terveket és jóváhagyta a 2014-ig készítendő stratégia főbb mérföldköveit.
Alapvető cél a jövőre nézve, hogy a Völgység-Hegyhát Takarék nélkülözhetetlen szereplővé váljon a magyar gazdaság fejlesztésében, különös tekintettel a magas színvonalú pénzügyi tevékenység biztosítására, a helyi közösségek és a helyi társadalom érdekében.

 

A megjelentek közül dr. Tóth György, Kővári László és Strasszer Jakab is felszólalt. Mindhárman elismerően nyilatkoztak a tavalyi év eredményeiről. Átgondoltnak, megfontoltnak nevezték a pénzintézet következő évekre vonatkozó üzleti terveit. A küldöttek az esemény végén megválasztották a vezető testületeket. Újabb öt éves ciklusra kapott bizalmat az igazgatóság élén Brauer János, a felügyelő bizottság elnökeként pedig Plesz Jánosné.

[2011.04.13.]

Paypass óra és Takarékdoboz járt a legjobb tamási borásznak

Április 2-án, szombaton, tavasznyitó családi napra hívta a város Tamási és környéke lakosságát. Ezen a napon került sor a Kistérségi Borverseny eredményhirdetésére. A finom borok, színvonalas műsorszámok és a szép idő rengeteg családot kicsalogatott a rendezvényre, akik 120 bortermelő nedűit kóstolhatták meg. A vendégek szavazhattak is Tamási legjobb borára. Az elismerő címet és a közönség díjat is Bálizs István tamási borász nyerte. A győztes értékes díjait, egy PayPass karórát és Takarékdobozt, Brauer János, a Völgység-Hegyhát Takarék elnök-ügyvezető igazgatója adta át.

Tovább >>
image

  

[2011.03.31.]

Ötven éve együtt vesszük az akadályokat

Takarékunk a legkiválóbb ügyfeleknek tartott vállalkozói fórumot Bonyhádon, ahol lehetőségünk volt nagyító alá venni az eddigi eredményeinket valamint kirajzolni a partnereinkkel közös jövőképet.

Tovább >>

Takarékunk a legkiválóbb ügyfeleknek tartott vállalkozói fórumot Bonyhádon, ahol lehetőségünk volt nagyító alá venni az eddigi eredményeinket valamint kirajzolni a partnereinkkel közös jövőképet. A rendezvényre mintegy 60 vállalkozó látogatott el, akiket Brauer János elnök-ügyvezető igazgató tájékoztatott az ötven éves pénzintézet elmúlt évi eseményeiről, sikereiről. Az előadássorozatot Fausztné Czirják Zsanett, a NAV Tolna Megyei Adóigazgatóságának vezetője folytatta az új csúcsszerv feladatairól, ellenőrzési prioritásairól. Az SHS Kft. munkatársai a 2011. évi pályázati lehetőségekről tájékoztatták a jelenlévőket, majd Gáspár Csaba ügyvezető igazgató adott bővebb felvilágosítást az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó hitelkonstrukciókról. A szakmai előadások után kötetlen beszélgetéssel, állófogadással zárult a program.

[2011.03.10.]

Bankkártya csere

A Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet a kártyatársasági előírásoknak történő megfelelés érdekében, a bankkártyákkal kapcsolatos szigorúbb és növekvő biztonsági elvárások miatt a jövőben a „chipes” bankkártyák forgalmazására tér át. A 2010. október 30. és december 31. között lejáró bankkártyák normál ügymenet szerint, automatikusan chipes plasztikon újultak meg, majd ezt követően Takarékszövetkezetünk az összes jelenleg élő mágnescsíkos bankkártyát lecseréli. A bankkártyák lecseréléséről minden ügyfelünket levélben értesítjük.

Tovább >>

A chippel ellátott bankkártyák lejárati ideje az eddig megszokott 2 év helyett 3 év lesz, figyelembe véve a havi lejárati időket. A chipesítés miatti kártya újragyártások költsége ügyfeleinket nem terheli. A cserére kerülő bankkártyákhoz nem készül új Pin kód, azok a meglévőkkel használhatóak lesznek, azonban a kártyaszám változni fog.
A bankkártya csere érinti azon ügyfeleinket is, akik 2010. szeptember végéig kaptak bankkártyát.

 

A chip technológia következtében tovább javulhat a bankkártya használat biztonsága és csökkenhet a bankkártyás visszaélések lehetősége. A bankkártyák cseréjének részleteiről a későbbiekben az ügyfélértesítő levelekben adunk további tájékoztatást.

[2011.01.19.]

Iránytű a betétbiztosításhoz 2011

Tovább >>
[2011.01.05.]

OBA hír

Tájékoztatjuk kedves Ügyfeleinket, hogy 2011. január 1-jétől 100 ezer euróig biztosítja az OBA a hitelintézetekben elhelyezett megtakarításokat. A Parlament által elfogadott törvénymódosítás az Európai Unió betétbiztosítási direktívájának megfelelően a korábbi ötvenezerről növelte 100 ezer euróra az egy főre jutó betétbiztosítási védettséget.

Tovább >>

  

[2010.12.29.]

Díjnyertes borokat ért a helyes megfejtés

A Takarék hírlevelében megjelent rejtvényre több mint 100 helyes megfejtés érkezett.

Tovább >>
image

A Takarék hírlevelében megjelent rejtvényre több mint 100 helyes megfejtés érkezett. A szerencse ezúttal Balázs Jánosné nagymányoki lakosnak kedvezett, aki Mészáros Pál szekszárdi borász által összeállított borválogatást nyerte. Az ajándékcsomag tartalmazta a 2007-es Merlot-t is, mely - ahogy a keresztrejtvény megfejtése is szólt - a Takarékszövetkezetek Bora lett 2010-ben. Ezúton is gratulálunk a nyertesnek!

[2010.12.13.]

Megérkezett a Takarék Mikulás!

2010. december 12-én érkezett a Takarék Mikulás munkatársaink gyermekeihez, unokáihoz. Mágocson, a Művelődési Házban rendezett Télapó- és Karácsonyváró ünnepségen a gyermekek a helyi óvónők által előadott Jancsi és Juliska mesejátékot követően még a mézeskalács házikóból is falatozhattak.

Tovább >>
image

Színvonalas műsort adott a mágocsi ugróköteles csapat, majd hatalmas, ajándékokkal teli zsákjával megérkezett a Mikulás. A mágocsi sütőipari kft. jóvoltából a résztvevők finomabbnál finomabb sütemények közül válogathattak.
A rendezvényről kicsik és nagyok mosolyogva, jókedvűen, mikuláscsomaggal a kezükben távoztak.

[2010.12.02.]

Lehetőség a pénzügyi kultúra elsajátítására

A Völgység-Hegyhát Takarék évek óta kiemelt feladatának tartja a fiatalok pénzügyi,- kultúrára, tudatosságra nevelését. Az iskolai takarékosság népszerűsítését versenyekkel, külön jutalmakkal ösztönözzük. És az idei évtől több pénzügyi termék is elérhető ami hozzásegítheti a jövő generációit az ésszerűbb gazdálkodás elsajátításához.

Tovább >>

Fontos Önnek is, hogy gyermeke még fiatalon megtanuljon a pénzzel bánni? Belátja, hogy ha a gyermeke nem igazodik el a pénzügyek világában, később felnőttként sem tudja keresetét beosztani?

 

Célunk közös! Tájékozódjon új generációkat érintő pénzügyi termékeinkről! Adjon esélyt gyermekének!

 

További információkért keresse gyermeke iskolájának kapcsolattartóját, Takarékunk helyi kirendeltségét, vagy kattintson ide!

[2010.11.24.]

Partnertalálkozót tartott a bonyhádi Völgység-Hegyhát Takarék

A rendezvényen Gáspár Csaba, a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy amiképp az ország, úgy a családok többsége is eladósodott. A szövetkezetnek ilyen kedvezőtlen körülmények közepette kell helytállnia, gyakran egyedüliként és egyetlen mentsvárként kistelepüléseken, vidéki mikrovállalkozókat is segítve.

Tovább >>

  

[2010.11.22.]

Megtudhatták a polgármesterek, miket tervez jövő évre a kormány

A bonyhádi városházán, ahol mintegy negyven polgármester jelent meg, Közéletiség és felelősség címmel előadást tartott dr. Kiss László alkotmánybíró, az Önkormányzati Klub örökös elnöke is.

Tovább >>
image

Az alkotmánybíróság és a kormány közötti feszültségről azt mondta, azt sem erősíteni sem feloldani nem célja, s nem is feladata. De leszögezte, mindkét félnek kötelessége, hogy Magyarországot az európai jogállamiság szintjére hozza. A képviselők, politikusok kötelezettségeiről azt mondta, nem az a jó képviselő, amelyik otthon vagy az irodájában ül, hanem amelyik jár-kel a faluban, városban, s érezteti a polgárokkal, hogy kíváncsi a problémáikra, s erősíti az összetartást. Mindezzel egyetértett Lengyel János, a Tolnai Népújság főszerkesztő-kiadóvezetője is, aki az önkormányzati kommunikációról tartott előadást. Kifejtette, az is kommunikáció, ha valaki nem mond semmit. Hozzátette, az is fontos, hogy nem elég hitelesnek lenni, annak is kell látszani.

 

A közfoglalkoztatás jelentős változásokon megy át jövőre, az erre előirányzott összeg 1134 milliárd forint - mondta a Völgység-Hegyhát Takarék Önkormányzati Klubjának vendégeként Szittáné Bilanics Erzsébet. Az Önkormányzati Minisztérium főosztályvezetője kifejtette, a kormány az ideinél mintegy 6,9 milliárd forinttal többet szán a vis maior károk rendezésére 2011-ben. Az ingyenesen étkezők körébe az általános iskola 8. osztályaiban tanuló rászoruló diákok is beléphetnek januártól, ennek finanszírozására 900 millió forintot különít el a kormány. Az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekre előirányzott összeg több mint egymilliárd forinttal, 5,5 milliárdra emelkedik a következő évben.
 

Ezen a rendezvényen adták át az országos takarékszövetkezeti rajzverseny megyei helyezettjeinek járó elismeréseket.

[2010.11.22.]

A VOSZ elnöke úgy látja, segíthet az új adózás

Csicsáky Péter, a VOSZ soros elnöke, egyúttal a Takarékbank Zrt. vezérigazgatója tartott előadást Szekszárdon, a Mészáros Borházban, a Magyar Vállalkozói Szalon soros rendezvényén.

Tovább >>

- Ez a viszony mindegyik területen előnytelen mindegyik fél számára - folytatta a meghívott vendég. - Sajnos, a magyar bankrendszert érintő gazdasági élet tele van olyan hatásokkal, melyek nem teszik könnyebbé a hitelezést. Ezt a helyzetet csak tetézi az a gazdasági környezet, ami az elmúlt időszakban jellemezte az országot. Előrehaladás akkor következne be, ha a gazdaság kedvező változáson menne keresztül. Mindenesetre látszanak olyan intézkedések, melyek megérthetők: gondolok itt az adózással kapcsolatos, a közelmúltban bevezetett eljárásokra. Ám az is világos, hogy ezek átmeneti lépések: ágazatokat nem lehet megterhelni hosszú évtizedekre nem jövedelemfüggő adórendszerrel. Mégis, a nemsokára bevezetendő 16 százalékos, egykulcsos adórendszer kétségkívül hagy némi pénzt az emberek zsebében. Ez a pénz valahol meg fog jelenni: vagy megtakarításokban, vagy a piacon fogyasztási, avagy beruházási keresletként. Mindez tehát indukálhat bizonyos növekedést a gazdaságban, akárcsak a társasági adó csökkentése. A kérdés csak az, hogy ezen adózási rend fenntartásának idején képes lesz-e a gazdaság úgy megerősödni, hogy visszaálljon a normális működés. Mindannyiunk érdeke, hogy így legyen.

[2010.11.22.]

A Takarékkal ismerkednek a bonyhádi gimisek

A pénzügyi ismeretek és kultúra terjesztése, az önkéntes társuláson alapuló szövetkezeti forma gyerekekkel történő megismertetése, valamint a takarékszövetkezeti mozgalom továbbfejlődéséhez utánpótlás biztosítása mindig is kiemelt helyen szerepelt a Völgység-Hegyhát Takarék ifjúsági tevékenységében.

Tovább >>
image

Mindezen gondolatok partnerségre találtak a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium vezetőségével, akik szintén kiemelt ügyként kezelik a diákok pénzügyekben való minél szélesebb körű ismeretterjesztését, jártasságát. Az összefogás eredményeképpen kéthetente egy–egy kihelyezett tanóra keretében a Takarék munkatársaitól szerezhetnek információkat a tanulók a pénzügyi-gazdasági szféra alapjairól.

[2010.11.22.]

Egyedi lábbelit készít különös gondossággal

Az év megyei vállalkozója címet idén a Völgység-Hegyhát Takarék ügyfele, Antal Boldizsár, a bonyhádi Orto-A Kft. tulajdonosa érdemelte ki.

Tovább >>
image

Az ortopédcipő-készítést 1991-ben kezdte a felesége, Antal Boldizsárné egyéni vállalkozóként, majd bt.-t alakítottak, amely mára egy 22 munkatársat foglalkoztató, a régió egyik legjelentősebb ortopédcipő-készítő kft.-jévé fejlődött. Évente hozzávetőlegesen 2000 pár egyedi lábbelit készítenek el beteg és többségében fájósan érzékeny lábra. Ezek a cipók kizárólag természetes, kiváló minőségű anyagokból, bőr felsőrészből, bőrbéléssel és igény szerint bőr- vagy gumitalppal készülnek első osztályú minőségben.

 

Mottójuk: Az ortopédcipő és járókészülék viselése a beteg kedélyére is hatással van.

[2010.11.22.]

Három Tolna megyei diák jutott az országos díjazottak közé

Az országos takarékszövetkezeti rajzversenyen első tízbe jutott megyei kisdiákoknak adott át jutalmat Brauer János, a Völgység-Hegyhát Takarék elnöke.

Tovább >>

A bonyhádi városháza dísztermében tartott rendezvényén kiderült, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség által meghirdetett megmérettetésen Süveges Sára, a dombóvári Belvárosi Általános Iskola 5. osztályos diákja 9. helyezést ért el, ezért 20 ezer forint jutalmat kapott. Brauer Izabell, a bonyhádi Széchenyi általános iskola diákja 40 ezer forintos jutalmat vehetett át, mivel 7. helyezést ért el rajzával. Vörös Petra, a dombóvári Szent Orsolya Iskolaközpont 7. osztályos diákja 6. lett, jutalma 50 ezer forint. Mindhárman egy-egy Kölyökkártyát is kaptak ajándékba. A verseny témája természetesen a takarékosság volt, a gyerekek megjeleníthették, hogy ők, családjuk mire, hogyan spórolnak. A rendezvényen nemcsak ezen eredményeket hirdették ki. Kiderült, hogy a Völgység-Hegyhát Takarék, valamint Ingula Tamás dombóvári mikrocentrum-vezető Takarékszövetkezeti Érdemérem kitüntetést kapott a takarékosság világnapján tartott rendezvényen Pécsett.

[2010.11.10.]

Meghívó - Vállalkozói Fórum Bonyhád

A Völgység- Hegyhát Takarék ismét megrendezi az évek óta szokásos őszi vállalkozói fórumsorozatát.

Tovább >>

MEGHÍVÓ
a Völgység - Hegyhát Takarék
őszi vállalkozói fórumára
BONYHÁD

 

 

Tisztelt Vállalkozó Partnerünk!

 

Immár hagyománynak tekinthető, hogy a működési területünkön tevékenykedő mikro- és kisvállalkozó partnereinket meghívjuk egy kötetlen eszmecserére, ahol az adott időszak gazdasági és társadalmi kérdéseinek tükrében vizsgáljuk a közös boldogulás lehetőségét.

Fontos, hogy néha adjunk időt magunknak egymás gondolatainak megismerésére! Szükséges, hogy közösen keressük az üzleti fejlődésünket elősegítő eszközöket! Ennek jegyében várjuk Önt is.

 

Tervezett napirend

 

1. Köszöntőt mond Brauer János, a Völgység- Hegyhát Takarék elnök-ügyvezető igazgatója.
2. Itt a tettek ideje!
Előadó: Lengyel János, Tolnai Népújság főszerkesztője, kiadóvezető, egyetemi tanár
3. A megújuló Széchenyi Hitelprogram bemutatása.

  • Széchenyi Kártya 3.
  • Széchenyi Forgóeszköz Hitelprogram
  • Széchenyi Beruházási Hitelprogram
  • Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitelprogram

Előadó: Deérné Jauch Mónika finanszírozási csoportvezető
4. A biztonság értéke - a vállalkozói és magánvagyon biztosításának lehetőségei
Előadó: Molnár András, a Signal Biztosító Zrt. munkatársa
5. Zárszó, beszélgetés a felvetett gondolatok mentén.
 

A találkozó időigénye - várhatóan - másfél óra.
Feltétlen számítunk személyes megjelenésére!

 

 

 

Tisztelettel:
a Völgység- Hegyhát Takarék munkatársai

Helyszín: Bonyhád Művelődési Ház (emeleti nagyterem)
Dátum: 2010. november 15. (hétfő), 17.00 óra

[2010.11.07.]

Ne kutass a zsebedben - Bankkártya helyett óra!

Magyarországon először Nálunk igényelhetsz egyedi karórát bankkártya funkcióval!

Tovább >>

A MasterCard© PayPass™ egy olyan innovatív fizetési technológia, amelyet a kisebb összegű vásárlások gyors lebonyolítására fejlesztettek ki. Ezen innovatív kártyatechnológiát a MasterCard© Worldwide 2002-ben vezette be, amely gyors és biztonságos alternatívát nyújt a kisösszegű készpénzes vásárlások helyettesítésére.

Eddig Magyarországon csak a PayPass™ technológiával ellátott bankkártyák voltak forgalomban, azonban 2010 novemberétől elsőként válnak elérhetővé a TakarékPont fiókokban a PayPass™ technológiával ellátott chipes karórák.

PayPass™ elfogadás legfőbb előnyei:

 

  • Biztonságérzetet nyújt (a kártyát nem kell átadni a kereskedőnek lehúzásra).
  • Praktikus, kényelmes és mindig kéznél van.
  • Nincs a pénztárnál hosszú várakozás.
  • Nem kell aggódnod, hogy van-e nálad készpénz.
  • Ha az órádat mindig magaddal hordod, a pénzed sem hagyod otthon.

Ha az órát éppen nem hordod, szedd ki belőle a chipet, és a kettőt tartsd egymástól külön, biztonságos helyeken, amikről csak te tudsz, hogy illetéktelenek se a chipet, se az órát ne használhassák. Az ilyen visszaélésekért a kibocsátó nem vállal felelősséget!

 

Szeretnél ilyen órát?

 

[2010.11.03.]

Állunk a szakályi lakosság szolgálatára

Megújult épületben, korszerű körülmények között intézhetik ezentúl az ügyfelek a pénzügyeiket a Völgység-hegyhát szakályi fiókjában. 2010. október 29.-én délután ünnepélyes keretek között került átadásra az épület a településen.

Tovább >>
image

Dr. Pálos Miklós, a megyei közgyűlés alelnöke beszédében kiemelte: a takarékszövetkezet a nép bankja. Az országban 1800 takarékszövetkezeti fiók van, amely a pénzintézetek körében páratlan hálózatot jelent. A jelenlegi kormyányzat szándékai szerint a jövőben a kis- és középvállalkozások finanszírozásában lesz jelentős szerepük a takarékszövetkezeteknek.

 

A mintegy 1400 lakosú településen 460 bankszámlát - közöttük több, mint 60 vállalkozóit - kezel a Völgység-Hegyhát Takarék.
 

A pénzintézet megújult fiókját - amelyben helyet kapott a település első bankautomatája is - a nemzeti színű szalag átvágásával dr. Pálos Miklós és Varga Antal adta át jelképesen a közönségnek.

[2010.11.02.]

Takarékossági Világnap

2010. október 27-28-án Pécsett került megrendezésre a Takarékossági Világnap alkalmából szervezett ünnepségsorozat. A rendezvényen több elismerés is érte Takarékunkat.

Tovább >>
image

Kedves munkatársunkat, Ingula Tamást, a dombóvári mikrocentrum vezetőjét az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség Elnöksége Takarékszövetkezeti Érdeméremmel tüntette ki.

Takarékszövetkezetünk képviseletében az elmúlt három évben másodszorra vehettem át a legeredményesebb Takarékszövetkezetnek ítélt oklevelet. Az elismerés valamennyiünk munkáját igazolja!

A Világnap alkalmából kiírt országos rajzpályázaton Takarékunk működési területén lévő iskolákból három diák is az első tíz helyezett között végzett.
Hatodik helyezést ért el Vörös Petra, a dombóvári Szent Orsolya Iskolaközpont 7. osztályos tanulója, hetedik helyen végzett Brauer Izabell, a bonyhádi Széchenyi István Általános Iskola diákja, kilencedik lett Süveges Sára, a dombóvári Belvárosi Általános Iskola 5. osztályos tanulója.

Kitüntetett munkatársunknak és a nyertes pályázóknak sok szeretettel gratulálok!


Brauer János
elnök-ügyvezető igazgató

[2010.10.27.]

A méhecskének is bejött

A Völgység-Hegyhát Takarék a legjobb választás, a méhecskének is bejött - ez a humoros mondat a sásdi iskolások tollából származott, akik 16 másik csapattal mérték össze pénzügyi tudásukat a takarékosság világnapja alkalmából szervezett vetélkedőn.

Tovább >>
image

A Völgység-Hegyhát Takarék a legjobb választás, a méhecskének is bejött - ez a humoros mondat a sásdi iskolások tollából származott, akik 16 másik csapattal mérték össze pénzügyi tudásukat a takarékosság világnapja alkalmából szervezett vetélkedőn. Bár a reklámszövegírás nekik ment a legjobban, az aranyéremről egy hajszállal lemaradtak. A Tolna és Baranya megyei diákok 10 feladatban bizonyították felkészültségüket. A szellemi megmérettetés fő célja idén is a takarékosság gondolatának elmélyítése volt a diákokban. Az utolsó, tizedik kérdés után holtverseny alakult ki Mindszentgodisa és Sásd csapata között. Ezért villámkérdés döntött az első helyről. Előbbi csapat tagjai bizonyultak gyorsabbnak, így 47 ponttal ők nyerték a Gyűjtjük, gyarapítjuk takarékossági vetélkedőt.

A Nidermayer Nóra, Mándi Norbert, Adamkó Dániel alkotta trió (felkészítő tanáruk: Fuchs Károlyné) mosollyal az arcán azt mondta, hogy nagyon jól érezték magukat a versenyen. A totós feladat tetszett nekik a legjobban, a pénzes becslés okozta a legnagyobb fejtörést számukra.

[2010.10.14.]

Meghívó - Vállalkozói Fórum Dombóvár

A Völgység- Hegyhát Takarék ismét megrendezi az évek óta sikerrel működő őszi vállalkozói fórumsorozatát.

Tovább >>

MEGHÍVÓ
a Völgység - Hegyhát Takarék
őszi vállalkozói fórumára
DOMBÓVÁR

 

 

Tisztelt Vállalkozó Partnerünk!

 

A Völgység- Hegyhát Takarék ismét megrendezi az évek óta szokásos őszi vállalkozói fórumsorozatát. Immár hagyománynak tekinthető, hogy a működési területünkön tevékenykedő mikro- és kisvállalkozó partnereinket meghívjuk egy kötetlen eszmecserére, ahol az adott időszak gazdasági és társadalmi kérdéseinek tükrében vizsgáljuk a közös boldogulás lehetőségét.

Fontos, hogy néha adjunk időt magunknak egymás gondolatainak megismerésére! Szükséges, hogy közösen keressük az üzleti fejlődésünket elősegítő eszközöket! Ennek jegyében várjuk Önt is.

 

Tervezett napirend

 

1. Köszöntőt mond Gáspár Csaba, a Völgység- Hegyhát Takarék ügyvezető igazgatója.
 

2. Itt a tettek ideje!
Előadó: Lengyel János, Tolnai Népújság főszerkesztője, kiadóvezető, egyetemi tanár
 

3. A megújuló Széchenyi Hitelprogram bemutatása.

  • Széchenyi Kártya 3.
  • Széchenyi Forgóeszköz Hitelprogram
  • Széchenyi Beruházási Hitelprogram
  • Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitelprogram

Előadó: Ingula Tamás, a Dombóvári Mikrocentrum vezetője
 

4. A biztonság értéke - a vállalkozói és magánvagyon biztosításának lehetőségei
Előadó: Molnár András, a Signal Biztosító Zrt. munkatársa
 

5. Zárszó, beszélgetés a felvetett gondolatok mentén.
 

A találkozó időigénye - várhatóan - másfél óra.

Feltétlen számítunk személyes megjelenésére!

 

 

 

Tisztelettel:

a Völgység- Hegyhát Takarék munkatársai

 

Helyszín: Dombóvár Város Önkormányzat Ujváry-terem
Dátum: 2010. október 19. (kedd), 17.00 óra

[2010.09.13.]

X. Tarka Fesztivál

2010. augusztus 13-14.-én immáron X.-ik alkalommal kerül megrendezésre Bonyhád város nagysikerű nyári programsorozata.

Tovább >>

2010. augusztus 13-14.-én immáron X.-ik alkalommal kerül megrendezésre Bonyhád város nagysikerű nyári programsorozata a Tarka Fesztivál, melyen kiemelt szerepet kap a helyiek pénzintézete: az 50 éves jubileumát ünneplő Völgység-Hegyhát Takarék. Gyermekprogramok, ökörsütés, utcabál, Made In Hungária c. film színpadi show-ja és még számos színes esemény várja a résztvevőket.

[2010.08.31.]

Tamási Lovasnapok

Az ország legnagyobb múltú, folyamatosan megrendezett lovas eseményének adott otthont 51. alkalommal Tamási. A rendezvényre látogató lovassport barátok és érdeklődők tartalmas és szórakoztató napot töltöttek el a tamási loversenypályán. A Völgység-Hegyhát Takarék főtámogatóként járult hozzá a tradicionális rendezvény szervezéséhez.

Tovább >>
image

   

[2010.08.30.]

Jubileumok éjszakája

A Völgység-Hegyhát Takarék által szervezett „Made in Hungária” színpadi show-ra közel ötezren voltak kíváncsiak.

Tovább >>
image

Nagy érdeklődésre tartott számot idén is a Tarka Fesztivál. A látogatók száma a nagy hőség miatt sem maradt el az előző évekhez képest. A szakmai rendezvények és a megnyitó tradicionálisan zajlott, a sült ökör felszelése pedig látványos nyitánya volt a Fesztiválnak.

 

A színes programok és a főzőverseny szombatra csalta el a legtöbb érdeklődőt. A Völgység-Hegyhát Takarék által szervezett „Made in Hungária” színpadi show az est főműsorszáma volt, s mint ilyen a legtöbb embert vonzotta. Közel ötezren voltak kíváncsiak a nagysikerű film színpadi adoptációjára. Szabó Kimmel Tamás, Kiss Tünde, Szente Vajk garancia volt a jó hangulatra. A Hangária együttes megszólalásig felidézte a rock and roll hangulatát. A show elemeként meghirdetett jelmezverseny legjobbjai közül Szabó Kimmel Tamás választotta ki a legjobbat.

A „Made in Hungária” előadás szép alkalmat teremtett a Völgység-Hegyhát Takarék 50 éves születésnapjának megünneplésére.

[2010.08.06.]

Made in Hungária - Élő premier Bonyhádon

Völgység-Hegyhát Takarék támogatásával Made in Hungária Retro jelmezverseny Bonyhádon. Öltözz be, légy a legjobb és nyerj ajándékcsomagot!

Tovább >>
image

   

[2010.07.29.]

X. Tarka Fesztivál

2010. augusztus 13-14.-én immáron X.-ik alkalommal kerül megrendezésre Bonyhád város nagysikerű nyári programsorozata a Tarka Fesztivál.

Tovább >>
image

2010. augusztus 13-14.-én immáron X.-ik alkalommal kerül megrendezésre Bonyhád város nagysikerű nyári programsorozata a Tarka Fesztivál, melyen kiemelt szerepet kap a helyiek pénzintézete: az 50 éves jubileumát ünneplő Völgység-Hegyhát Takarék. Gyermekprogramok, ökörsütés, utcabál, Made In Hungária c. film színpadi show-ja és még számos színes esemény várja a résztvevőket.

[2010.07.16.]

Takarékos gyűjtés az árvízkárosultak javára

A Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet a Takarékbankkal együttműködve- társadalmi felelősségvállalásának jegyében - segíti az utóbbi hetek-napok heves esőzései közepette kialakult árvíz károsultjait.

Tovább >>
image

Az elmúlt néhány nap alatt a Takarékbank és a Takarékszövetkezetek több, mint Harminchárom millió forintot ajánlottak fel rászoruló családok megsegítésére.

 

A Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet is több, a működési területén elhelyezkedő bajba jutott településen – így Csikóstőttős és Sásd, Döbröközön a Sorsfordító Alapítvány – illetve az országos viszonylatban legnagyobb pusztítást elszenvedett Felsőzsolca segítségére sietett adományaival.

 

A szorosabb társadalmi összefogás érdekében a Takarékszövetkezet valamennyi fiókja ügyfélterében elhelyezi azokat a gyűjtőládákat, melyekbe az ügyfelek, magánszemélyek és vállalkozók egyaránt elhelyezhetik az árvízkárosultak megsegítésére szánt felajánlásaikat.

 

A gyűjtés során befolyt összeget a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. a takarékszövetkezeti integrációs és érdekvédelmi szervezetek valamint a takarékszövetkezetekkel történő egyeztetést követően, az arra leginkább rászoruló települések lakosainak juttatják el az újjáépítési és helyreállítása munkálatok költségeinek csökkentése érdekében.

[2010.07.14.]

Kölcsönös készpénzkiszolgálás

Örömmel értesítjük, hogy Takarékunk, mint a TakarékPont hálózat tagja, 2010. július 1-től kölcsönös ügyfélkiszolgálással áll saját, valamint más TakarékPont hálózat tag ügyfelei rendelkezésére.

Tovább >>

A Völgység-Hegyhát Takarék kölcsönös készpénzkiszolgálására vonatkozó tájékoztatóit ide kattintva tanulmányozhatja.

[2010.07.01.]

Takarékunk a TakarékPont hálózat tagja

Örömmel értesítjük, hogy Takarékunk, mint a TakarékPont hálózat tagja, 2010. július 1-től kölcsönös ügyfélkiszolgálással áll saját, valamint más TakarékPont hálózat tag ügyfelei rendelkezésére. A Völgység-Hegyhát Takarék kölcsönös készpénzkiszolgálására vonatkozó tájékoztatóit ide kattintva tanulmányozhatja.

Tovább >>

   

[2010.06.17.]

Segítség az árvíz áldozatainak

A Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet működési körzetében számos település jelentős károkat szenvedett az elmúlt hetekben. Így az országos médiákban is megjelent Sásd, Csíkóstőttős és további Tolna, Baranya megyei községek. Üzleti partnereink és főleg az agrárvállalkozóink szántóföldjének nagy része ma is víz alatt áll, így még felmérhetetlen a keletkezett kár.

Tovább >>
image

Takarékszövetkezetünk azonban haladéktalanul cselekedett és Csíkóstőttős részére 500 ezer, Sásd részére 250 ezer, a Sorsfordító Alapítványnak pedig 100 ezer Ft felajánlást tett, melyet már alapítványi közreműködéssel folyósítottunk is. Ugyanakkor térségünkön kívül eső károsultakon is segíteni szeretnénk, így a Felsőzsolcai Takarék munkatársai kárenyhítésére ajánljuk fel célzottan 250 ezer Ft-ot. Lehetőségeinkhez mérten megtettünk mindent, hogy enyhítsünk honfitársainkat ért károkon, továbbá hogy megkönnyítsük az árvíz által hátrahagyott katasztrófa felszámolását.

Fotó: Tóth István Zsolt

[2010.06.16.]

A könyvhét alkalmával futóversennyel is ünnepelte 50 éves születésnapját a Takarék.

Másfélszáz résztvevő várta izgatottan a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet központi épülete előtt vasárnap (2010. 06. 13.) reggel a TakarékPont futást indító vezényszót. Völgység-Hegyhát Takarék a legjobb hat versenyzőnek különdíjat ajánlott fel.

Tovább >>
image

Másfélszáz résztvevő várta izgatottan a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet központi épülete előtt vasárnap (2010. 06. 13.) reggel a TakarékPont futást indító vezényszót. Völgység-Hegyhát Takarék a legjobb hat versenyzőnek különdíjat ajánlott fel, amit Kiss Györgyi a bonyhádi kirendeltség vezetője adott át.

 

 

 

 

A futóversenyen résztvevők egyben regisztrálták magukat a délutáni tombolasorsolásra is, amire Takarékunk is értékes nyereményeket ajánlott fel a jelenlévőknek. A legszerencsésebbnek Lohn Jánosné bizonyult, aki a fődíjat, egy házimozi rendszert vihetett haza.

[2010.06.13.]

Könyvhét

A könyvhét alkalmával futóversennyel is ünnepelte 50 éves születésnapját a Takarék.

Tovább >>

Másfélszáz résztvevő várta izgatottan a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet központi épülete előtt vasárnap (2010. 06. 13.) reggel a TakarékPont futást indító vezényszót. Völgység-Hegyhát Takarék a legjobb hat versenyzőnek különdíjat ajánlott fel, amit Kiss Györgyi a bonyhádi kirendeltség vezetője adott át. A futóversenyen résztvevők egyben regisztrálták magukat a délutáni tombolasorsolásra is, amire Takarékunk is értékes nyereményeket ajánlott fel a jelenlévőknek. A legszerencsésebbnek Lohn Jánosné bizonyult, aki a fődíjat, egy házimozi rendszert vihetett haza.

[2010.05.21.]

Élménnyel lett gazdagabb a megfejtő!

A Tolnai Népújság és a Völgység-Hegyhát Takarék által meghirdetett közös keresztrejtvény játékában a fődíj egy családi belépő volt a bikali élménybirtokra. A szerencsés megfejtő a Takarék bonyhádi központjában vette át a nyeremény Brauer János elnök-ügyvezető igazgatótól. Jó szórakozást kívánunk!

Tovább >>

  

[2010.05.19.]

50 év képekben

A történet 1960. május 5-én kezdődött Tevelen, amikor Steiner József megalapította a Tevel és Vidéke Takarékszövetkezetet. Mára, az akkor még csak szárnyait próbálgató pénzintézet, a térség meghatározó szereplőjévé vált.

Tovább >>
image

A három egyesülés és az évtizedeken át tartó fejlődés eredményeként a Völgység-Hegyhát Takarék mára 23 kirendeltséggel szolgálja Tolna és Baranya Megyében ügyfeleit.
A Takarék alapításának 50. évfordulója alkalmából ünnepélyes megemlékezést tartottak Bonyhádon. A rendezvény előtt Varga Antal (az OTSZ ügyvezető igazgatója,) és Csicsáky Péter (a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. vezérigazgatója) megnyitották a „Miért takarékoskodom” gyermekrajzpályázat bemutatóját és az 50 évet áttekintő sajtókiállítást. Meglepetésként a Takarék dolgozói bemutattak egy „retro” kirendeltséget, amit a 60-70-es évek bútorzatával, eszközeivel és relikviáival rendeztek be. A vendégek meghívóját az alapításkor használt pecséttel hitelesítette Simonovics Antalné a Takarék legrégebbi munkatársa.
A meghívottak egy múltidéző filmvetítés során élhették újra az alapítástól eltelt 50 évet Brauer János elnök-ügyvezető igazgató tolmácsolásában és Barabás Éva közreműködésével. A filmvetítést a Bonyhadi Bartók Béla Alapfokú Műveszetoktatási Intézmény
Növendékei és a Kränzlein Néptánc Egyesület színes műsora követte.
A műsort követően Varga Antal az OTSZ ügyvezető igazgatója átadta az alapítás évfordulójára kiadott emlékzászlót. Csicsáky Péter a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. vezérigazgatója megható szavakkal zárta a protokolláris részt: „Egyedülálló Magyarországon, hogy egy pénzintézet úgy tud a múltjáról beszélni, hogy érzelmeket vált ki a hallgatókból.”

[2010.04.06.]

Befektetési üzletág a Völgység-Hegyhát Takaréknál

Két évvel ezelőtt elindult a befektetési üzletág aktív tevékenysége a Völgység-Hegyhát Takaréknál. Ennek keretében a Takarékbank Zrt-vel együttműködve került sor a szakmai alapok lerakására.

Tovább >>

A két éves működés eredményeként tudattuk a meglévő, illetve reménybeli partnereinkkel, hogy a Takarék is képes tartósan magas szintű befektetési tevékenységet végezni, meg tudtuk őrizni a kiemelt ügyfélkörünk nálunk lévő vagyonát. Olyan erős befektetési portfóliót kezelünk, ami országos összevetésben is messze a legnagyobb üzleti állományt képviseli takarékszövetkezeti viszonylatban!

2010-től a befektetési üzletági tevékenység további mélyítése és bővítése a célunk, hogy ügyféleink minél több pénzügyi igényére választ tudjunk adni!

 

Ennek elérése érdekében Befektetési Tanácsadói (BTA) programot indítottunk, melyben 9 egységünk legjobb szakmai tudással rendelkező munkatársa vesz részt.

A BTA program egy oktatási sorozat, melynek eredményeként munkatársaink a szakmai munka magasabb szintjén lesznek képesek az ügyféligények feltérképezésére, és ezen információk birtokában ügyfeleink minőségibb kiszolgálásban részesülhetnek.

[2010.02.03.]

Együttműködési megállapodás

A Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet és a Tolna Megyei Önkormányzat Szent László Szakképző Iskolája és Kollégiuma 2009. decemberében együttműködési megállapodást kötöttek.

Tovább >>

A Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet (Bonyhád, Szabadság tér 9.) és a Tolna Megyei Önkormányzat Szent László Szakképző Iskolája és Kollégiuma (TISZK - Szekszárd Széchenyi u. 2-14.) 2009. decemberében együttműködési megállapodást kötöttek.
- a TISZK-hez csatlakozott tagintézmények Diákönkormányzatainak megtakarításai, valamint a középiskolai osztályok osztálypénzeinek kezelésére, betétként történő elhelyezésére, illetve
- a TISZK középiskolás diákjai, valamint pedagógusainak, alkalmazottainak bankszámlavezetésére, esetleges megtakarításai betétként történő elhelyezésére.
A Takarék a Megállapodás keretében a diákok számára Rajt* számlacsomagot, míg a pedagógusok, alkalmazottak részére Haladás* számlacsomagot nyit és vezet.
A Takarék vállalja, hogy a TISZK-kel együttműködve, annak felkérésére pénzügyi tárgyú ismereteket terjeszt a tagintézmények osztályai, illetve kijelölt csoportjai részére.
A Megállapodás alapján a diákok és a pedagógusok a bankszámla, bankkártya használatán és az internetbanki szolgáltatáson keresztül közvetlenül megismerhetik a Takarékszövetkezetet, kapcsolatba kerülhetnek a korszerű, kényelmes szolgáltatásokkal, mindezt kedvezményes díjfizetés mellett.
Takarékszövetkezetünk közel 18 éve foglalkozik nevesítve is az iskolás korosztállyal.
1987. szeptember 22-én a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában, Bonyhádon alakult meg az első Iskolai Takarékszövetkezeti Csoport. Ezt követte további 10 általános iskolai és 3 középiskolai csoport is.
2007. áprilisában létrehoztuk a Takarék Klub intézményét a középiskolás diákok számára. Az együttműködés keretében a pénzügyi ismeretek szélesítésére törekszünk, ám számos kereskedelmi és szolgáltatási kedvezményt is tudunk biztosítani a résztvevő tamási és szekszárdi és bonyhádi tanulóknak.
Mára – az országban szinte egyedüliként – működtetjük sikeresen a diákokat takarékoskodásra, felelősségre nevelő rendszert, amit – a jelen Megállapodással is -tovább szeretnénk bővíteni!

 

* A Rajt számlacsomag a középiskolai diákok részére kidolgozott speciális lakossági bankszámla és ”TakarékPont” Maestro főkártya, míg a Haladás számlacsomag a lakossági ügyfelek részére kidolgozott speciális lakossági bankszámla és ”TakarékPont” Maestro főkártya, valamint internetbanki szolgáltatás együtt.

[2010.02.02.]

Civil összefogás

50 civil szervezet csatlakozott a Takarék Partnerprogramjához.

Tovább >>

A Völgység-Hegyhát Takarék 2010. évre meghirdetett Partnerprogramja nagy sikert aratott a civil szektorban. 2010. január végéig 50 szervezet csatlakozott a Takarék által meghirdetett együttműködéshez. A programban sikeresen közreműködő szervezetek a Takaréktól anyagi és tárgyi támogatásban részesülnek küldetésük megvalósításához.

[2010.02.02.]

Az Európai Etikai Kódexhez is csatlakozott a Takarék

A Völgység-Hegyhát Takarék január 26-án aláírta és ezzel saját szándékából kötelező erejűnek tekinti magára nézve az Európai Etikai Kódex előírásait. Ezzel a lépésével is bizonyítja a pénzintézet ügyfeleihez kötődő maximális partneri viszonyát.

Tovább >>
[2010.01.15.]

A TakarékPont legjobb értékesítője…

Az elmúlt évben az ügyintézők részére kiírt versenyben kiválóan teljesítettek a völgységi munkatársak, hiszen a legjobb 10 ügyintéző között négyen is helyet követeltek maguknak.

Tovább >>
image

A Takarékszövetkezetek szorosabb együttműködése, a szolgáltatások egységesítése és az ügyfelek korszerű banki termékekkel való kiszolgálása érdekében 2008-ban megalakult a TakarékPont hálózat.

2009. év végén már közel 250 fiókban érhetőek el a TakarékPont szolgáltatásai, melyek biztosításában élen járó a bonyhádi központú Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet.

 

Az elmúlt évben az ügyintézők részére kiírt versenyben kiválóan teljesítettek a völgységi munkatársak, hiszen a legjobb 10 ügyintéző között négyen is helyet követeltek maguknak.

 

Így: a bonyhádi Juhász Gyuláné és Wirth-Antal Judit, valamint a szekszárdi Péntek Szilvia. Dombóvárról Pintér Alíz, aki egyúttal országos 1. helyezést ért el kiváló értékesítési munkájával, melynek jutalmát a Fiat 500-as típusú személygépkocsit a napokban vehette át a Takarékbank megalakulásának 20. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen Budapesten a Kongresszusi Központban.

[2009.10.26.]

Vidám versenyen vetélkedtek

Mágocs - Tudást, ügyességet, találékonyságot igénylő feladatokat oldottak meg azok a diákok, akik a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet és a Tolnai Népújság által a Takarékossági Világnap alkalmából rendezett játékos vetélkedőn részt vettek.

Tovább >>
image

A felhívásra tizenöt Tolna és Baranya megyei iskola jelentkezett, melyek három-három tagú csapatokban mérték össze tudásukat, a szellemi totó mellett megsaccolták, hogy hány darab ötforintost rejt a 3,6 kg-os pénzes zsák. A Takarékossági Világnap mellett a versenyzők egy feladat erejéig a Zene Világnapjáról is megemlékeztek. A vidám hangulatban lezajlott vetélkedő első helyezettje a vásárosdombói, a második a bonyhádi Széchenyi István, a harmadik a mindszentgodisai általános iskola csapata lett. A helyezettek értékes ajándékot kaptak, de egyetlen csapat sem ment haza üres kézzel. A verseny házigazdája ezúttal a mágocsi iskola volt. Az immár hagyományossá vált vetélkedő rangját mutatja, hogy már most ismert a következő évi program helyszíne: a bonyhádi Széchenyi István Általános Iskola ajánlotta fel, hogy jövőre lebonyolítja a rendezvényt.

[2009.10.05.]

Vállalkozások támogatása

Takarékunknál is elérhető az Új Magyarország Mikrohitel és Portfoliógarancia.

Tovább >>
image

Takarékunknál is elérhető az Új Magyarország Mikrohitel és Portfoliógarancia.

A Völgység-Hegyhát Takaréknál 2009. októberétől elérhető az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretén belül a Mikrohitel és a hozzá tartozó Portfoliógarancia.
Az Új Magyarország Mikrohitel Beruházási Hitel a 200 millió Ft nettó árbevétel alatti mikrovállalkozások számára nyújt finanszírozási lehetőséget állami támogatással, kedvező kamatozás mellett.

hungariatakarek/hu/vallalat/hitelek/tamogatott-hitelek.html

[2009.09.25.]

Kaptár Kupa profikkal és amatrőrökkel

A Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet és a Signal biztosító szeptember 19-én immár negyedszer rendezte meg a Kaptár Kupát dombóváron, melynek ezúttal a Belvárosi Általános Iskola Hunyadi téri központi épületének sportpályája adott otthont.

Tovább >>
image

A Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet és a Signal biztosító szeptember 19-én immár negyedszer rendezte meg a Kaptár Kupát dombóváron, melynek ezúttal a Belvárosi Általános Iskola Hunyadi téri központi épületének sportpályája adott otthont

 

A háromfős csapatok kiélezett meccseken döntötték el a helyezések sorsát. A streetball szerelmesei közül a fiatalabbak és az idősebbek is kipróbálták „labdavarázslói” tudásukat az aszfalton. A csapatokban néhány korábbi élvonalbeli sportoló is feltűnt, mellettük pedig sok hobbikosaras és a sportágat jelenleg versenyszerűen űző ifjú reménység alkotta a tornán résztvevő gárdákat. A Kaptár Kupán az „öregfiúk” is pályára léptek.

Az aerobik és kötélugró bemutatókkal fűszerezett rendezvény hangulata akkor hágott a tetőfokára, amikor megjelentek az NB I A-csoportos Dombóvár KC férfi együttesének tagjai. A légiósokat és hazai „spílereket” bárki kihívhatta egy dobópárbajra. A kiélezett csaták többségében a profik diadalmaskodtak, de néhány alkalommal az amatőröknek is sikerült győzniük.

A Kaptár Kupa eredményei:

Az 1998-ban és 1999-ben születettek mezőnyének győztese: Fa-Kezűek
Az 1996-ban és 1997-ben születettek mezőnyének győztes: Nekem8
Az 1994-ben és 1995-ben születettek mezőnyének győztes: Valami van…
Az 1991 és 1993 között születettek mezőnyének győztese: Csontdarálók
Az 1977 és 1990 között születettek mezőnyének győztese: Pisa
Az 1976 előtt születettek mezőnyének győztese: V-Power
A nők mezőnyének győztese: Nokedli
A büntetődobó verseny győztese: Vincze József
A hárompontos-dobó verseny győztese: Gellért Péter
A háromdobás verseny győztese: Czétány Péter
A Dombóvár KC játékosaival vívott párbaj győztese: Márton Krisztián

 

Minden kedves résztvevőt szeretettel várunk jövőre is.

[2009.09.03.]

Esély a takarékszövetkezeteknek

A takarékszövetkezetek képesek előnyt kovácsolni a gazdasági világválságból – ez derült ki a vezető bankhasználati tanácsadó cég, a Scale Research legfrissebb felméréséből.

Tovább >>

Közismert tény, hogy a 148 integrált takarékszövetkezet ügyfelei idősebbek az átlagos bankhasználóknál, akik 40 évesek. A szövetkezetiek 47 esztendősek, sőt felük 50 év feletti. Más bankoknál többségben vannak a 18 és 35 év közöttiek. A szövetkezeti ügyfelek iskolai végzettsége az átlagos bankhasználókétól ugyancsak elmarad, többségben vannak közöttük a nyolc általános vagy annál alacsonyabb végzettséggel rendelkezők és kevesebben az érettségizettek és diplomások.

A szövetkezetek már régóta felismerték azt, amit a bankok csak most kezdenek belátni: egy kisvállalkozás esetében a vállalkozás pénzügyeit és a tulajdonos – vezető pénzügyeit csakis egységesen érdemes kezelni. Mivel a magyar gyakorlatban számtalan lehetőség nyílik a két terület közötti átjárásra, ezért a jó pénzügyi partner mindkettőn rajta tartja a szemét. És bár nincs pontos statisztika erről, de a tapasztalataink azt bizonyítják, hogy a 330 ezer kis- és közepes vállalkozás ügyfél és a 750 ezer lakossági ügyfél között ilyen értelemben jelentős a kapcsolódás, az átfedés – mutat rá Bernáth Tamás, a Scale ügyvezető partnere. Hozzáfűzte: ne felejtsük el, a mostani pénzügyi válság nem utolsósorban globális pénzszűkét hozott. Ez pedig sokkal inkább sújtja a nemzetközi piacokról táplálkozó bankokat, mint a magyarországi, helyi forrásgyűjtésre építő takarékszövetkezeteket. A takarékszövetkezeteknek most tehát minden esélyük megvan arra, hogy a tudatos építkezés folytatásával, minden értelemben a pénzpiacok jelentős szereplőivé váljanak.

(Népszava – információ)

[2009.09.02.]

"Villantott" a kártya Szekszárdon

A világítós bankkártya hazai premierjének második állomása Szekszárd volt.

Tovább >>
image

A TakarékPont Hálózat - közte a Völgység-Hegyhát Takarék - egy új, Magyarországon még nem látott bankkártyával lépett a piacra. A világító bankkártya a 14-27 éves korosztálynak elérhető, ha új "Start", vagy "Gyorsítás" bankszámlát nyitnak Takarékunknál.

 

 

 

A kártyát bemutató országos rendezvénysorozat Zalaegerszegi állomását követte a Szekszárdi, játékos kvíz műsor és számos ajándék várta a Takarék sátorhoz látogatókat. A helyszínen mód volt a kártya igénylése mellett a promóciós ajándék, az ultra vékony fényképező kipróbálására is.

Az Alisca Rádió folyamatos élő adásban tájékoztatta a régióban élőket a rendezvényen történtekről, és riportokat készített a Tolna megyei házigazda, a Völgység-Hegyhát Takarék munkatársaival. A négy órás "villantás" után a roadshow elindult a következő állomása felé Győrbe.

[2009.08.25.]

50. Lovas napok Tamásiban

Augusztus 20-21-én tartották az 50. Tamási Lovas napokat. Közel tízezren látták az ugrató- és hajtóversenyeket.

Tovább >>
image

A Völgység-Hegyhát Takarék is részt vett a rendezvény támogatásában, és a helyszínen is várta a pénzügyek iránt érdeklődőket.

 

Kiváló lovak, kiváló lovasok és hajtók érkeztek Tamásiba. Ahogy Hajdics József megjegyzi: igazi "éllovasok". Az összdíjazás több mint hárommillió forint volt, amiből a díjugratásra, a Tamási Nagydíjra több mint egymillió forint jutott. A verseny nívóját mutatja, hogy a nagydíjért induló legjobb kilenc lovas közül öt hibapont nélkül végzett. S csupán a minimális időkülönbség döntött közöttük az összevetésben.

Díjugratók, kettesfogatok és pónifogatok versenyeztek. Nyolcvan ember és kétszáz ló. Igazi népünnepély volt, eszem-iszommal és látványos kísérő programokkal: puszta ötössel, pónibemutatóval, dámalovaglással. A helyszínen árusították a lósport történetét feldolgozó könyvet is, melynek képanyagából kiállítás nyílik a helyi művelődési házban.

Az 50. Tamási Lovasnapok eredményei

Kettesfogatok versenye
1. Zámbó István (Dombóvár)
2. Ébenhardt Magdolna (Siófok)
3. Hajdu Miklós (Zomba)

Pónifogatok versenye
1. Érsek Sándor (Komló)
2. Kiss Mónika (Regöly)
3. Schmidt Zoltán (regöly)

 

Búza Krisztián nyerte Cézár nevű lovával az 50. Tamási Nagydíjat, 2006 után másodszor győzött (Fotó: Örményi János)

Díjugratás, Tamási Nagydíj
1. Búza Krisztián (Dabas)
2. Budavári Anikó (Budapest)
3. Krucsó Szabolcs (Mezőhegyes)
Forrás: Tamási Lovassport Egyesület

[2009.08.13.]

IX. Tarka Fesztivál

Bonyhádon augusztus 9-én újra felpezsdült a hangulat a hagyományosan, immár kilencedik alkalommal megrendezett Tarka Fesztiválon.

Tovább >>
image

A Völgység-Hegyhát Takarék idén is részt vállalt a rendezvény szervezésében. Külön programként kvízjátékkal szórakoztatták a közönséget a Takarék munkatársai. A jó választ adók Takarékos ajándékkal gazdagabban térhettek haza. A három napos rendezvényen számos színvonalas előadás között Szabó Eszter és Kontor Tamás továbbá Varga Miklós lépett fel.

 

 

 

– Ilyen melegben bort iszol? – tette fel a kérdést az egyik babakocsit toló fiatal asszony párjának. A férfi válaszként megindult az egyik pavilon felé. – Naná, hogy bort iszom – mondta. Van bőven kínálat a hegy levéből az idei, IX. Tarka Fesztivál rendezvényterén, a bonyhádi szabadtéri színpadnál. A Völgység és a környék borászai legjobb nedűiket árulják. Ahogy a borokból, a programokból is igen gazdag a választék ezen a hétvégén Bonyhádon. Az ideinél tarkább már nem is lehetne a fesztivál, hiszen három másik rendezvény is kapcsolódik a város legkedveltebb népünnepélyéhez.

Potápi Árpád János polgármester nyitóbeszédében is elmondta, színesíti a Völgység fővárosának hétvégéjét a Tolna Megyei Németek Napja, emellett most ünnepli Bonyhád és a németországi Wernau testvérvárosi kapcsolatuk fennállásának 20. évfordulóját. A XIII. Bonyhádi Állategészségügyi és Állatenyésztési Tanácskozás – Országos Agrárfórum már csak hab a tortán. A rendezvény fővédnöke idén is – ahogy kezdetektől - dr. Solymosi József a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri főtanácsadója, és Potápi Árpád János polgármester, a körzet országgyűlési képviselője. A konferencia két előadója idén Margittai Miklós a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnöke és dr. Udovecz Gábor, az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet főigazgatója volt.

Margittai Miklós kiemelte az Európai Uniós támogatásokról tartott beszédében, hogy Magyarországon jövőre bevezetik az egységes mezőgazdasági támogatási rendszert, az SPS-t. Az új rendszer kiszámíthatóvá teszi az uniós támogatásokat a gazdálkodók számára. Hozzátette, ha az Alkotmánybíróság alapvető kifogásokat fogalmazna meg a bevezetést lehetővé tévő törvénnyel kapcsolatban – vagyis azt nem lehetne módosítani – akkor Magyarország visszaléphet a most alkalmazott agrártámogatási rendszerbe. – Egyelőre még nagy a bizonytalanság, ezért remélem mihamarabb eldől, hogy az új rendszer beindulhat, és mindenki hozzájuthat a támogatásokhoz – húzta alá az elnök.

 

Dr. Udovecz Gábor az állattenyésztés és a tejtermelés dilemmáiról beszélt. Mint mondta, a verekedés most sem úgy kezdődött, hogy visszaütöttek. – A tejipar a megtermelt feleslegből nem tudott terméket előállítani, ezután vitték ki a termelők az olasz és német piacra a tejet. Dr. Udovecz Gábor szerint ahhoz, hogy a hazai élelmiszeripart meg lehessen védeni a külföldi multinacionális cégek karmaitól, hosszú távú, közös stratégiát kell kidolgozni a termelőknek és a feldolgozóknak.

A termelők és feldolgozók pénteken azonban egyelőre egy közös stratégián dolgoztak, mégpedig azon, hogy a sült ökörből kinek, milyen falat jusson. A Tarka Fesztivál szervezői ugyanis idén sem hagytak fel a népszerű hagyománnyal, a két nyárson forgatott hústömegből mindenkinek jutott, sőt, aki kevesellte az adagját, még egy tál marhagulyást is kaphatott. A jelenlévők legalább ezen a napon javíthattak a statisztikán, hiszen a magyarok alig esznek marhahúst. Egy évben a fejenkénti fogyasztás hat-hét kiló körül van. Dr. Udovecz Gábor kérdésünkre, hogy szerinte ez hazai jövedelmi viszonyok és az ahhoz képest igen magas marhahús árak miatt van-e, azt válaszolta, szerinte nem. Ennek oka meglátása szerint az, hogy a szárnyashúsok marketingje sokkal jobb, hisz az orvosok többsége is óva inti a magyarokat a vöröshús fogyasztásától.

 

Forrás: Tolnai Népújság

[2009.06.29.]

Takarék az I. LEADER Trophy Autós Túrán

A Dél-Pannon Vidékfejlesztő Egyesület első ízben megszervezte a Leader Trophy néven futó autós élménytúra programot. A verseny Somogy megyéből indult, a feladatokat Tolnában oldottuk meg, és Baranyában zártuk a három napos rendezvényt.

Tovább >>
image

A program céljaként azt tűzték ki a szervezők, hogy a LEADER akciócsoportoknak, illetve a hozzájuk kapcsolódó civil szervezeteknek és vállalkozásoknak programlehetőséget biztosítsanak egymás jobb megismerése érdekében. A túra lényege, hogy előre kijelölt útvonalon és megjelölt állomáshelyeken a résztvevők egy-egy mindenki számára megoldható - a helyszínre jellemző - feladatot hajtottak végre. Cél volt, hogy az együtt töltött napok alatt a szereplők megismerjék az érintett települések legfontosabb látnivalóit, kulturális hagyományait, ismerkedjenek a régió értékeivel. Így többek között Döbröközön kalácsot gyúrtak és sütöttek, Jágónakon gumicsizmát hajigáltak célba, Simontornyán repülő diót törtek, Pincehelyen szekeret húztak-toltak, Sióagárdon bort fejtettek a csapatok. Összesen 15 csapat indult az első ilyen jellegű megmérettetésen Baranya, Somogy, Tolna, Győr-Moson, Nógrád, Csongrád, és Hajdú-Bihar megyékből.

 

A verseny jó példája volt a LEADER-szemléletnek, hiszen az együttműködésre épült, és a vidéki értékek megismertetését szolgálta. Ennek felismerése és elfogadása vezetett a Völgység-Hegyhát Takarék közvetlen részvételéhez! A Takarék által nevezett csapatban két vezető munkatárs ( Gáspár Csaba, ügyvezető igazgató, Pintér Szilárd, kistérségi igazgató ) és három térségi, a Takarékkal kapcsolatban álló kistelepülési polgármester ( Gelencsér István Attalából, Récsei Gábor Szakcsról, Rácz Róbert Nakról ) kapott helyet. Vasárnap délben - a program egyfajta zárásaként - meghívtuk a verseny teljes mezőnyét a Takarék Sásdi Kirendeltségébe. Itt egy jó takarékos kávé és némi frissen sült pogácsa mellett rövid áttekintést adtunk a Völgység-Hegyhát Takarék gazdasági-társadalmi szerepvállalásáról, illetve a LEADER-gondolat irányába eddig kifejtett tevékenységünkről.

 

Tisztes helytállásunk eredményeként az 5. helyen végeztünk és persze számos emberi kapcsolattal gyarapodtunk. Kocsisné Rátkai Melinda elnök asszony elmondása szerint ezúttal a Dél-Pannon Vidékfejlesztő Egyesület volt a házigazda, jövőre Győr-Moson-Sopron megye LEADER csoportjai vállalják ezt a szerepet.

[2009.06.23.]

Kitüntetéseket kaptak a takarék munkatársai

2009. június 17-én tartotta Közgyűlését a Dél-dunántúli Takarékszövetkezetek Szövetsége. A rendezvényen adták át az éves regionális kitüntetéseket is. A Völgység Hegyhát Takarék Munkatársai Pohli Andrea, Jauch Marianna, Paál Tiborné Szövetkezeti Munkáért kitüntetésben részesült.

Tovább >>
image

2009. június 17-én tartotta Közgyűlését a Dél-dunántúli Takarékszövetkezetek Szövetsége. A rendezvényen adták át az éves regionális kitüntetéseket is. A Völgység Hegyhát Takarék Munkatársai Pohli Andrea, Jauch Marianna, Paál Tiborné Szövetkezeti Munkáért kitüntetésben részesült.

 

Jauch Marianna a bonyhádi hitelcentrum munkatársa, a kisvállalkozások finanszírozásának példaértékű támogatása, különösen a Széchenyi Kártya konstrukció Takarékban történő rendkívül sikeres meghonosítása és lelkiismeretes, pontos munkájának elismeréséül javasolták kitüntetésre.

 

Paál Tiborné a szekszárdi Szent László Szakképző Iskola Bezerédj István Szakképző Iskolai Tagintézmény Iskolai Takarékszövetkezeti Csoportjának 10 éve a tanárelnöke. Tevékenységével nagymértékben segítette a pénzügyekkel kapcsolatos általános ismeretek gyarapítását, a fiatalok takarékos életszemléletének kialakítását. Egy évtizedes iskolaszövetkezeti munkájának elismeréséül kapta a kitüntetést.

 

Pohli Andrea a Takaréknál ellátja a rendszergazdai teendőkkel kapcsolatos egyes feladatokat. A BOSS kisbanki rendszer felhasználójaként segíti a giro forgalom lebonyolítását. Felkészültsége és megbízhatósága, valamint lelkiismeretes munkája alapján javasolták az elismerését.

[2009.06.23.]

OBA hír

Tájékoztatjuk kedves Ügyfeleinket, hogy az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) 2009. július 1-től a betétbiztosítási kártalanítási kifizetés felső határát az eddigi 13 millió forint helyett 50.000 euróban határozza meg oly módon, hogy a kártalanítás forint összegének meghatározásánál a kártalanítás kezdő időpontját megelőző napon érvényes, MNB által közzétett devizaárfolyamot kell figyelembe venni.

Tovább >>
image

A törvénymódosítás a kártalanítás kifizetésére rendelkezésre álló határidőt – 2010. január 1-i hatálybalépéssel - 20 munkanapra csökkentette.

Az aktuális „Iránytű a betétbiztosításhoz” című tájékoztató kiadványunkat megtekinhetik: ITT

[2009.06.12.]

Wellness hétvége a jutalom

A Völgység-Hegyhát Takarék és a Tolnai Népújság gondozásában közétett rejtvény pályázat nyertese, a bonyhádvarasdi Bogosné Király Tünde üdülhet családjával Dombóváron.

Tovább >>
image

A fődíj egy kétszemélyes wellness hétvége a dombóvár-gunarasi Európa Hotelben, amit Tigelmann Péter, a T-Gasztró KFT tulajdonosa a pénzintézet kiemelt ügyfele ajánlott fel. A rejtvény helyes megfejtése: "PÉNZINTÉZET 100% MAGYAR TULAJDONBAN". A jelenleg munkanélküli bonyhádvarasdi családanyának nagy örömet okozott a nyeremény, melyet közel ezer helyes megfejtő közűl nyert meg. Mint elmondta ezzel megoldható a család nyári pihenése. Az üdülésre jogosító beutalót a Takarék központjában, Brauer János elnök ügyvezető adta át a közelmúltban.

[2009.06.09.]

Újabb TakarékPont+ egység Dombóváron

A Völgység-Hegyhát Takarék Bonyhád után Dombóváron is fiókot nyitott a Tesco áruházban.

Tovább >>
image

Ügyfeleink zökkenőmentesen, minden nap 9-19 óráig már itt is intézhetik pénzügyeiket. Hazánk második legnagyobb fiókhálózatát működtető TakarékPont-hoz kapcsolódó egységet a Signál Biztosító ZRT-vel közösen üzemeltetjük.

[2009.06.04.]

"Made in Hungária" Dombóváron

Remekül szórakoztak azok, akik a Völgység-Hegyhát Takarék meghívását elfogadva május 28-án a dombóvári Művelődési Házban részt vettek a bonyhádi székhelyű pénzintézet Retro Partiján.

Tovább >>
image

Remekül szórakoztak azok, akik a Völgység-Hegyhát Takarék meghívását elfogadva május 28-án a dombóvári Művelődési Házban részt vettek a bonyhádi székhelyű pénzintézet Retro Partiján.
A színháztermet zsúfolásig megtöltő közönség tagjai közül jónéhányan az 1960-as évek fiatalságának az öltözékét viselték. A zselézett hajú férfiak hawaii mintás ingekben és csőnadrágokban, lakkcipőkben, a hölgyek pedig pöttyös blúzokban és szoknyákban, fehér bokazoknival viselt szandálokban jelentek meg a „Made in Hungária” című film vetítésén.
A zenészi pályára 47 esztendeje lépett Fenyő Miklós azóta magasra ívelt karrierjének kezdeti lépéseit felidéző alkotás elkészítését a Takarékpont-hálózat is támogatta. Az ahhoz tartozó Völgység-Hegyhát Takarék elnök-ügyvezetője, Brauer János köszöntőjében arról beszélt, hogy a dombóvári és a sásdi kistérségben lévő legjobb ügyfeleiket invitálták az eddig már több 200.000 nézőt vonzott musicalfilm helyi premiervetítésére. A banki szakember kiemelte, hogy az 1967-ben alapított Hungária Együttessel és más formációkkal sikert sikerre halmozott muzsikus-szerző eddig 28 albumot készített, közel 400 dalt írt és zenéjével több mint négy és fél évtizeden keresztül markánsan képviselte a hazai rock and rollt. Az egyetlen teljesen magyar tulajdonban lévő pénzintézet, a Takarékszövetkezet - melynek tagja a bonyhádi székhelyű, Dombóváron is kirendeltséget működtető Völgység-Hegyhát Takarék - irányítói úgy gondolták, hogy a cég „Itthon vagyunk, értéket teremtünk”-gondolattal fémjelzett imázsába remekül beleillik, ha szponzorként egy olyan film gyártásához nyújtanak segítséget, mely az ország közelmúltjának egy érdekes-értékes részletét dolgozza fel és örökíti meg a jövőnek.
A többek között Szabó Kimmel Tamás, Kiss Tünde, Vándor Éva, Dunai Tamás, Scherer Péter. Hegedűs D. Géza, Cserna Antal, Kaszás Géza és Fenyő Iván szereplésével készített film - amit Fonyó Gergely rendezett, illetve dramaturgja a Dombóvárról elszármazott Köbli Norbert volt - levetítése, valamint a helyi Perfect Dance Táncsport Egyesület látványos rock and roll-bemutatója után a Retro Parti közel 400 résztvevő között ajándéksorsolást tartottak, melynek legkedveltebb nyereménye az a nosztalgia „fecske” fürdőnadrág volt, melyet az 1960-as években viseltek a fiúk és a férfiak.

Forrás: http://www.dombovar.hu/

[2009.05.18.]

Jubileumi Magyar Vállalkozói Szalon Szekszárdon

Még kevesebb hitel lesz a gazdaságban, nyereséges vállalkozások mehetnek csődbe, mert nincs likviditás - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke Szekszárdon, a Magyar Vállalkozói Szalon Jubileumi fórumán.

Tovább >>
image

Ha most nem fogunk össze, száz év múlva nem lesz, aki magyarul beszél. A sommás, és biztatónak kevéssé nevezhető kijelentést Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének és az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségnek elnöke tette szerdán Szekszárdon, a Magyar Vállalkozói Szalon jubileumi fórumán.

 

Az ismert üzletember meglehetősen komor színben látja a magyar gazdaság jelenlegi helyzetét. Mint elmondta, a politika elhibázott intézkedéseinek köszönhetően az elkövetkező évtizedekben a régió legszegényebb országa leszünk, és félő, hogy ha a fiatalok a mostanihoz hasonló ütemben hagyják el az országot, akkor a nemzet léte kerülhet veszélybe. Hozzátette: cselédlépcsőn érkeztünk az unióba, és most is cselédsorban vagyunk.

 

Az egyetlen csődveszélymentes - szaknyelven szólva likvid - rendszer ma Magyarországon a Takarékszövetkezet. Tolna megyében kiemelkedően jól szereplő szövetkezeti pénzintézetek vannak, közöttük megemlíteném a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezetet, amely 39 önkormányzati számlát vezet.

 

A fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Magyar Vállalkozói Szalon szerdai jubileumi rendezvényén Demján Sándor a magyar gazdaság versenyképességéről, a kilábalás lehetőségeiről és esélyeiről tartott előadást, amelyben kíméletlen őszinteséggel tárta fel a jelenlegi gazdasági helyzet okait. Mint elhangzott, a vállalkozások nincsenek abban az érdekeltségi és morális helyzetben, amely arra sarkallná őket, hogy összefogjanak. A lakosságot nem készítette fel a politika arra, mit is jelent a piacgazdaság, és az unió sem a várt kondíciókkal fogadta tagjai közé az országot. Magyarország mintegy tizedannyi támogatást kapott, mint például Görög- ,vagy Spanyolország. A racionalitás az egyetlen, amely segíthet kilábalni a jelenlegi helyzetből. Az üzletember állami vállalatok létrehozásában, a kisvállalkozók társulásában, és szigorú hatékonysági intézkedésekben látja a kivezető utat.

[2009.05.14.]

Festmény kiállítás a Takarékban

A Völgység-Hegyhát Takarék bonyhádi központi fiókjában Kovács Ferenc, Tanár- Festőművész alkotásai tekinthetőek meg július végéig. (Bonyhád, Szabadság tér 9.)

Tovább >>
image

  

[2009.05.07.]

Arattak megyénk borászai

Tolna megyei sikerekkel zárul a XI. országos Takarékszövetkezeti borverseny. A díjátadó ünnepséget 2009. április 29-én Budapesten, az Európa Konferencia Központban tartották. A neves szakemberekből álló bíráló bizottság több mint kétszáz bormintát értékelt.

Tovább >>
image

A Völgység-Hegyhát Takarék partnerei közül 5 aranyérmet, 9 ezüstérmet, 2 bronzérmet nyertek megyénk borászai. "Legeredményesebb Pincészet 2009" különdíj elismerésben részesült a szekszárdi Bodri Pincészet.

Aranyérmesek: Bodri Pincészet Szekszárd, 3 arany ; Baron von Twickel Szőlőbirtok Szekszárd, 2 arany

Ezüstérmesek: Mészáros Borház Kft Szekszárd, 2 ezüst ; Sebestyén József Bonyhád, 1 ezüst ; Zsitvai József Szekszárd, 1 ezüst ; Danubiana Bt. Bonyhád, 3 ezüst ; Bodri Pincészet Szekszárd, 1 ezüst ; Tringa Kft Szekszárd, 1 ezüst

Bronzérmesek: Bodri Pincészet Szekszárd, 1 bronz ; Laufer Imre Nagymányok, 1 bronz

Oklevelet kaptak: Ziegler József Aparhant; Módos Borászat Szekszárd; Klem Ádám Nagymányok; Mauthner Pince Szekszárd; Zsitvai Zsolt Szekszárd

[2009.04.29.]

Ismét nagy sikert aratott a "Made in Hungária" című film

A Völgység-Hegyhát Takarék szervezésében tartott retroparty sorozat szekszárdi, tamási és bonyhádi állomásain nagy sikerrel szerepelt. A Made in Hungária című film vetítését követően zsíroskenyér és Bambi partin vettek részt a meghívott vendégek. Sokan beöltöztek a jelmezversenyre és korhű (50-60-as évek) ruhákban jelentek meg a vetítésen.

Tovább >>
image

   

[2009.04.24.]

Sikeres évet zárt a Völgység-Hegyhát Takarék

2009. április 22.én küldöttgyűlést tarottak bonyhádon a Völgység-Hegyhát Takarék küldötteinek. A küldötgyűlésen Plesz Jánosné FB elnök, Dr. Benedek József könyvvizsgáló és Brauer János elnök számoltak be a jelenlévőknek a takarék 2008. évi munkájáról és eredményeiről. Brauer János elnök felvázolta a 2009. évi terveket és elképzeléseket.

Tovább >>
image

   

[2009.04.09.]

"Játékos" pénzügyek az iskolában...

A Takarék játékkal egybekötött pénzügyi ismeretek órát adott a Nagymányoki Általános Iskolában.

Tovább >>
image

Több éves hagyományt követve tartottak osztályfőnöki órát a Völgység-Hegyhát Takarék kollegái Nagymányokon. A gyerekek először a pénz kialakulásáról és a Magyar bankrendszerről beszélgettek, majd egy tudáspróbát játszottak. Sokan kimagasló teljesítményt nyújtottak a verseny során, így számos ajándékkal gazdagodhattak a nyertesek.

[2009.04.09.]

Retro Party Szekszárdon

Nagysikerű filmvetítéssel egybekötött Bulit szerveztek Szekszárdon a Made in Hungária film készítői és a Völgység-Hegyhát Takarék munkatársai.

Tovább >>
image

A Szekszárdi Mozit szinte teljesen megtöltő tömeg állva tapsolta meg Fenyő Miklós és a Hungária Együttes életét bemutató filmet. Az előadás végén a Gemenc Táncsport Egyesület rockival szórakoztatta a vendégeket. A korhű hangulathoz hozzátartozott a zsíros kenyér és a Bambi fogyasztása is.

A szervezők jelmezversenyt is hirdettek, melyre többen is jelentkeztek és 50-60-as évek ruháiban jelentek meg a party-n.
 

A Következő zártkörű vetítés április 21-én Tamásiban, majd 22-én Bonyhádon lesz.

[2009.03.17.]

A tulajdonosok bizalma rendületlen…

A Völgység-Hegyhát Takarék tájékoztató részközgyűléseket tartott szövetkezeti tagjainak. Brauer János elnök-ügyvezető igazgató és Gáspár Csaba ügyvezető igazgató ismertették a tulajdonosokkal, a Takarék tavalyi munkáját és az elért eredményeket.

Tovább >>
image

A nehéz év ellenére is komoly előrelépésről számolhattunk be, az egységek felújítása a szolgáltatások bővülése mind a hálózat fejlődését tanúsítja. A Takarék munkatársainak tartott képzések pedig a jövőbe vetett hitet és elkötelezettséget bizonyítja.

 

A február 24-én Tamásiban és március 10-én Bonyhádon tartott részközgyűlések végeredményeként kijelenthetjük, hogy a szövetkezeti tagok elégedettek voltak az elért eredményekkel és töretlen bizalmukról biztosították a Völgység-Hegyhát Takarék vezetőit.

[2009.02.20.]

Válság és kilábalás… Vállalkozói Fórum Bonyhádon

Nagy érdeklődésre tartott számot a Tolnai Népújság és a Völgység-Hegyhát Takarék által közösen szervezett Vállalkozói Fórum. A gazdasági válság hatásait enyhítendő pénzügyi technikákról tartott előadássorozat első állomására ellátogató érdeklődők száma is bizonyította a program várható népszerűségét.

Tovább >>
image

Mindazok akik lemaradtak a Fórum bonyhádi előadásáról még meghallgathatják a következő alkalmakkor.

 

Program:

 

Köszöntő: Brauer János Völgység-Hegyhát Takarék elnök-ügyvezető igazgató

 

Válság és válságterv. Mit tegyünk, hogy sikeresen küzdjük le a nehézségeket?

Előadó: Lengyel János egyetemi óraadó tanár, a Tolnai Népújság főszerkesztője.

 

Fejlesztési lehetőségek a vidéknek

Előadó: Pásztohy András miniszteri biztos

 

Pályázati források a Dél-Dunántúlon

Előadó: Feigli Ferenc, a DDRFT elnöke

 

Finanszírozási lehetőségek a Völgység-Hegyhát Takarék kínálatában, különös tekintettel a kis- és középvállalkozásokra, az agrárgazdaságra és a vidékfejlesztésre.

Előadó: Gáspár Csaba Völgység-Hegyhát Takarék ügyvezető igazgató

 

Helyszínek:

 

Időpont: 2009. február 23. (hétfő) 17 óra

Helyszín: Szekszárd, Megyeháza (Béla tér)

 

Időpont: 2009. február 24. (kedd) 17 óra

Helyszín: Tamási, Innovációs központ, díszterem (Nyírfa sor 15.)

 

Időpont: 2009. február 25 (szerda) 17 óra

Helyszín: Sásd, Művelődési Ház

 

Időpont: 2009. március 03. (kedd) 17 óra

Helyszín: Pécsvárad, Művelődési Ház

 

Időpont: 2009. március 05. (csütörtök) 17 óra

Helyszín: Dombóvár, Német Ház

[2009.02.05.]

Malaca lett a megfejtőnek

Mindenkit váratlan meglepetésként ért, hogy közel ezer megfejtés érkezett a Völgység-Hegyhát Takarék első hírlevelére ami a Tolnai Népújság gondozásában jelent meg, benne egy rejtvénnyel.

Tovább >>
image

A fődíj egy szerencsemalac volt, amit a pénzintézet egyik régi, megbecsült ügyfele, dr. Kovács Béla agrárvállalkozó ajánlott fel. A sorsolás Kinczli Bélánénak kedvezett. Szerdán vette át a nyereményét Gáspár Csabától és dr. Kovács Bélától Kajdacson.

Az eseményre meghívottak azt is megtudhatták, hogy a jövőben negyedévenként ad ki hírlevelet a bonyhádi székhelyű pénzintézet közösen a Tolnai Népújsággal. Az újság ismerteti majd a bank újabb szolgáltatásait, hírt ad arról, hogyan szolgálja a hitelintézet a helyben megtermelt jövedelem helybeni visszaforgatását. A nagy érdeklődés és a pozitív visszajelzések után természetesen újabb keresztrejtvény is helyet kap a márciusi Hírlevélben.

[2009.01.15.]

Európaiként Itthon – Biztonságban

Sikeres Pályázat a Takarékszövetkezetünknél!

Tovább >>
image

(A Völgység-Hegyhát Takarék, képzési projektjéről)

 

 

A takarékszövetkezeteket az önsegélyezés gondolata hívta életre, és közel 150 éves történetük során ezt a célt szolgálták, s szolgálják a mai napig szerte Európában. Ma, amikor a válság következményeivel szembesülnek az emberek, felértékelődik a bizalom, az együtt érző segítség, a megbízhatóság ténye, vagyis azok az értékek, melyeket a takarékok képviselnek.

Az utóbbi években végbement nagyarányú technikai fejlődés lehetővé tette, hogy ma már ne csak a nagyvárosokban, hanem a kisebb lélekszámú településeken is minden érdemi banki szolgáltatást elérhetővé tegyenek az ott élőknek. Ez azonban csak a dolgok egyik eleme, mely az együttműködés kereteit adja meg.

Az érték, az emberek és ügyintézőink közötti kapcsolatban születik, azaz két egyenrangú partner között. Ötletekkel, szakmai tanácsokkal segítjük a hozzánk fordulókat, intézzük ügyes-bajos pénzügyeiket, figyelve személyes problémáikra, lehetőségeikre, céljaikra.

Ez a munka nem a megszokott banki ügyintézői feladatkör. Sokkal több annál, ami empátiát, kedvességet, nyitottságot, felkészültséget vár el kollegáinktól. Ahhoz, hogy valaki ezeknek az elvárásoknak meg tudjon felelni, folyamatos képzésben kell részt vennie, ahol a korszerű bankszakmai ismeretek mellett, időről-időre fejleszteni kell a személyes képességeket, a kommunikációs és a problémamegoldó készséget is.

Ez év őszén, 62 kollegánk vett részt egy 100 órás, az Európai Unió Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP-3.4.1) által társfinanszírozott oktatássorozatban. A képzés felölelte a jelenlegi piaci környezet elemzését, a problémák megismerését segítő kommunikációs technikák elsajátítását, a problémák kezelésének, megoldásának módjait. Minden olyan ismeret, mely szükséges ahhoz, hogy munkatársaink gyorsan és pontosan megértsék a hozzánk fordulók igényeit, lehetőségeit és céljait, azt, hogy valójában milyen módon is lehet az ügyfelek érdekeit képviselve, a kölcsönös érdekeket érvényesítve ellátni a felelősségteljes pénzintézeti munkát.

Ezt tekintjük hivatásunknak, mert a működési körzet a mi szűkebb hazánk, a mi otthonunk.

 

Itthon vagyunk, értéket teremtünk!

 

Projekt neve: Értékesítési Ügyfélszolgálati Ügyintéző Képzés - HEFOP 3.4.1-08/1.-2008-05-0082/2.0

 

Kedvezményezett neve és elérhetősége: Völgység-Hegyhát Takarék

 

Közreműködő szervezet neve és elérhetősége: ESZA Kht. (http://www.esf.hu/iroda/elerhetoseg_eu.asp)

 

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

 

Közreműködő Szervezet

[2008.12.19.]

Fél évszázadnyi tapasztalattal – Új, információs kiadvány - 2008. decemberi kiadvány

A Völgység-Hegyhát Takarék gondozásában negyedévente megjelenő kiadvány segít a pénzügyek világában eligazodni. Az első szám karácsonyra jut el a Takarék ügyfeleihez.

Tovább >>
image

A Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet közel ötven évvel ezelőtt kezdte meg működését Tevelen. Az eltelt fél évszázad alatt jelentős szolgáltatóvá vált Tolna és Baranya megyékben, hiszen az ügyfelek száma, akikkel kapcsolatba kerülünk, megközelíti a százezret. Felelősségünknek érezzük, hogy a mai pénzügyi, gazdasági helyzetben partnereinket- legyen az magánszemély, önkormányzat, vagy kis-és középvállalkozó -megpróbáljuk eligazítani a pénzügyi útvesztőkben.
Ezért jelentetjük meg negyedévente információs lapunkat, amely mindenkihez szól. A pénzügyi kultúra kialakulását szeretnénk megerősíteni, úgy, hogy közben egy kicsit szórakoztassunk is.

Brauer János – A Völgység-Hegyhát Takarék elnök-ügyvezető igazgatója

[2008.12.17.]

Ketten nyerték el Tolna megyében az Év Vállalkozója díjat

Dr. Varga József, a TolnAgro Kft. ügyvezető igazgatója, és Brauer János, a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet elnök-ügyvezető igazgatója vehette át december 5-én az Év Vállalkozója díjat Budapesten a Vállalkozók Napján.

Tovább >>
image

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, valamint a Prima Primissima Alapítvány közös rendezvényére közel ötszáz vállalkozó érkezett az ország minden pontjáról. Az elismerést több mint hatvanan vehették át Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől, Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztertől, valamint Demján Sándortól, a VOSZ ügyvezető elnökétől. Olyan cégek vezetői kapták, akik a gazdasági nehézségek ellenére is fel tudták virágoztatni vállalkozásukat, fejlesztéseket végrehajtva, számos embernek munkahelyet teremtve, a közt támogatva. Ugyanezen alkalommal miniszteri elismerésben részesült Takács Sándorné, a VOSZ Tolna Megyei Szolgáltató és Információs vezetője.

[2008.11.21.]

Takarék a Vidék Bankja

Egyházaskozáron a Szuppi Ifjúsági Szálló és Lovasudvar adott otthont november 19-én a hagyományosan megrendezésre kerülő Önkormányzati Klubnak.

Tovább >>
image

Az esemény meghívott vendége a kormány részéről Jauernik István az önkormányzati minisztérium államtitkára volt. Előadásában kitért a pénzügyi válság államháztartást érintő hatásaira is. Elmondta, hogy a kormány a költségvetés tervezésénél a biztonságra törekszik és ezt javasolja minden önkormányzatnak is.

 

Kiemelt szerep jut a válság enyhítésében országszerte a Takarékszövetkezeteknek, így a Völgység-Hegyhát Takaréknak is Tolna és Baranya Megyében. A számos Uniós és fejlesztési forrás, ami komoly segítséget nyújthat az önkormányzatoknak, elérhetőek a Völgység-hegyhát Takaréknál.

 

Az államigazgatást érintő jogalkotási anomáliákról tartott érdekfeszítő előadást dr. Kiss László alkotmányjogász.

 

Az Önkormányzati Klub közel 40 városatyája tartalmas és színes fórumon vehetett részt, melynek tapasztalatait saját településén tudja kamatoztatni.

[2008.11.21.]

Kiút a válságból - Vállalkozói est Szekszárdon

Ma a legnagyobb érdeklődés a vállalkozások részéről a pénzügyi- gazdasági válság hatása és a belőle kivezető út lehetősége iránt mutatkozik. Ez volt a témája a november 18.-án Szekszárdon, a Magyar Vállalkozói Szalon estjének, mely a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet támogatásával a Mészáros Borházban került -nagy érdeklődés közepette- megrendezésre.

Tovább >>
image

A Magyar gazdasági és pénzügyi helyzetről tartott előadást Suppan Gergely a Takarékbank Zrt. vezető elemzője. Az általa ismertetett átfogó kép pontos elemzést nyújtott a jelenlegi pénz- és tőkepiaci helyzetről, kihangsúlyozta, hogy jelenleg nem látni pontosan a válságból kivezető utat, a nemzetközi prognózisok is hétről-hétre változnak. Az elkövetkező fél évre komoly nehézségeket jósolt, ugyanakkor esélyt lát arra, hogy ez idő alatt megállítható a további zuhanás.

 

A fórum kiemelt vendégei voltak:

 

  • Csicsáky Péter a Takarékbank Zrt. Vezérigazgatója,
  • Brezina Szabolcs a Takarékbank Zrt. Pénz és tőkepiaci üzletág igazgatója
  • Brauer János a Völgység-Hegyhát Takarék elnök-ügyvezetője és munkatársai.
[2008.11.05.]

Megújult egységekkel várja az ügyfeleket a Völgység Hegyhát

A pénzintézet – tudtuk meg Brauer János elnöktől – ebben az évben kiváltképp hangsúlyosan kezelte az egységmegújítást. A folyamat eredményeképpen a Baranya megyei Egyházaskozáron új bankautomatát állítottak rendszerbe, Mindszentgodisán pedig a pénztár kapott új köntöst.

Tovább >>
image

Tolna megyében október 31-én a megújult nagymányoki egységet helyezték üzembe, ugyanezen a napon pedig a györei, korszerűsített fiók nyitotta meg kapuját, ünnepélyes körülmények közepette, Csoma József polgármester közreműködésével. A mintegy ötmillió forintból rendbehozott épület minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek: az ügyfeleket kellemes környezettel és udvarias kiszolgálással várja. Az elnök hozzátette: a györei kirendeltség is példázza azt a megújult arculatot és filozófiát, melynek eredményei a vidék lakosságát szolgálják, egyebek mellett kedvező hitel- és betét termékekkel.

[2008.11.04.]

Kezdőrúgás Nagymányokon

A Völgység-Hegyhát Takarék támogatásával segíti a sportegyesületeket, így a nagymányokiak versenyzését is. Ennek az együttműködésnek a keretén belül a Takarék "felöltöztette" a Tolna megyei bajnokságban szereplő egyesület futballcsapatát.

Tovább >>
image

A Takrék Pontot népszerűsítő zöld-fehér mez a közelmúltban került átadásra, ezen a hazai mérkőzésen első mérkőzésen az ellenfél a Kölesd csapata volt.

A kezdőrúgást Brauer János elnök és Kolozsi András területi igazgató végezték el a Völgység-Hegyhát Takarék képviseletében.

[2008.11.03.]

Kitüntetések Zalaegerszegen

A Takarékossági Világnap alkalmából 2008. október 29-én az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség tartott ünnepséget Zalaegerszegen, ahol kitüntetésekre került sor.

Tovább >>
image

Takarékszövetkezeti Érdemérem kitüntetésben részesült:

 

Kiss Etelka, a Takarék aktív üzletágának csoportvezetője.

 

A 130 integrált takarékszövetkezet munkáját értékelve 3 takarékszövetkezetet tüntettek ki, köztük a Völgység Hegyhát Takarék munkatársait.

Az elismerésre az üzleti eredmény, a biztonságos működés és a társadalmi elismertség elvei alapján került sor.

 

Az Oklevelet Brauer János elnök vette át.

[2008.10.22.]

Pénzügyekről szóló vetélkedőt szervezett a Takarék

A Takarékossági Világnap alkalmából nagysikerű vetélkedőt szerveztünk 2008. október 21-én, Tamásiban a Művelődési Központban. A pénzügyi ismereteket számba vevő és ügyességi feladatokat tartalmazó versenyen 18 Tolna -Baranya megyei általános iskola közel 100 tanulója adott számot tudásáról!

Tovább >>
image

A vetélkedő zsűrijében üdvözölhettük Ribányi Józsefet, Tamási polgármesterét.

A jelenlevők a program zárásaként 100 szelet tortával ünnepelték a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet által támogatott Iskolai Takarékszövetkezetek működésének 20 éves évfordulóját.

Eredmények:

  1. Arany János Általános Iskola, Bonyhád
  2. Tamási és Környéke Oktatási és Nevelési Intézmény, Tamási
  3. Aparhant
  4. Vásárosdombó

A rendezvény sikeres lebonyolítását a Tolnai Népújság támogatta.

[2008.10.20.]

Változás a betétbiztosításban

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a betétesek nagyobbfokú biztonsága érdekében 2008. október 15-től a kártalanításra jogosult személy részére a befagyott betét tőke- és kamatösszegét személyenként és hitelintézetenként összevontan legfeljebb 13 millió Ft-ra emelte a kártalanítás összegét, egyúttal eltörölte a betétesi önrészt.

Tovább >>

   

[2008.09.26.]

Szakmai látogatás az Európai Unió központjában

Négynapos tanulmányúton Brüsszelben járt a dombóvári kistérség több polgármestere, akiket a Takarék vezető munkatársai kísértek. Gáspár Csaba, a Takarék ügyvezető igazgatója elmondta, mindennapi munkájuk során gyakran találkoznak az uniós szabályozások rendszerével és a pályázati kiírásokkal. A meglehetősen bonyolult hivatali gépezetet azonban a többség most láthatta először testközelből.

Tovább >>
image

A csoport járt a Magyar Köztársaság Állandó Képviseletén, a EU Parlamentben, az Európai Tanács épületében és a Régiók Bizottsága székházában. Pintér Szilárd, a Takarék önkormányzati igazgatója és egyben gyakorló polgármester véleménye szerint nagyon hasznos volt a tapasztalatszerzés ezen formája, hiszen közelebb hozta a jogalkotót és a jogalkalmazót. A sűrű és tartalmas szakmai program mellett persze volt mód Brüsszel méltán híres nevezetességeinek gyors megtekintésére is.

[2008.09.12.]

Megnyílt új kirendeltségünk a bonyhádi Tescoban

A bonyhádi ügyfelek egy új összefogásnak lehetnek haszonélvezői. A Völgység-Hegyhát Takarék és a Signal Biztosító Zrt. szövetségüket szorosabbra fonva megálmodták és kísérleti jelleggel útjára bocsátják a TakarékPont+ kirendeltséget. Az egység újszerűsége a szolgáltatások sokrétűségében és a helyszín adta lehetőségekben rejlik. Bevásárlóközpontban még soha nem nyitottak TakarékPont kirendeltséget.

Tovább >>
image

1. A bonyhádi ügyfelek egy új összefogásnak lehetnek haszonélvezői. A Völgység-Hegyhát Takarék és a Signal Biztosító Zrt. szövetségüket szorosabbra fonva megálmodták és kísérleti jelleggel útjára bocsátják a TakarékPont+ kirendeltséget. Az egység újszerűsége a szolgáltatások sokrétűségében és a helyszín adta lehetőségekben rejlik. Bevásárlóközpontban még soha nem nyitottak TakarékPont kirendeltséget. A Signál Biztosító által nyújtott szolgáltatások a biztosítások kötésétől a kárrendezésig, a Takarék banki szolgáltatásai, valamint a Fundamenta Lakáskassza kedvező előtakarékossági termékei egy helyen hozzáférhetők annak, aki partnerének választja a TakarékPont+-t. Amitől külön csábítóvá válik a kirendeltség, hogy minden nap 9-19 óráig nyitva tart, ami lényegesen kedvezőbb a pénzintézetektől eddig megszokott ügyfélfogadási rendhez képest.

 

2. A Völgység-Hegyhát Takarék és a Signal Biztosító Zrt. közös promóciót hirdetetett meg. Célja az volt, hogy Bonyhád és környékének lakossága minél nagyobb körben ismerje meg a TakarékPont+ kirendeltségét. A játékban mindenki részt vehetett, aki kitöltött egy szelvényt és bedobta a bonyhádi Tesco-ban található kirendeltségben kihelyezett gyűjtőládába. 2008. szeptember 01-én kiderült, hogy a játékban résztvevők közül ki viheti haza a nyereményeket. A nyerteseknek az ünnepélyes megnyitón adta át ajándékukat Brauer János, a Völgység-Hegyhát Takarék elnök-ügyvezetője és Csata Dénes, a Signal Biztosító Zrt. vezérigazgató helyettese.

 

3. A megnyitó záróakkordjaként bejelentették, hogy a Völgység-Hegyhát Takarék és a Signal Biztosító Zrt. kizárólag a TakarékPont+ bonyhádi egységére kedvezménykártyát bocsát ki. Ezzel a kártyával a jelenlegi és új ügyfelek jelentős kedvezményekhez juthatnak. Az elkövetkező hetekben a Bonyhád és környéki postaládákba eljutnak a kártyák, így mindenkinek lehetősége nyílik ezeket a kedvezményeket igénybe venni. A kedvezménykártya tulajdonosának minden vagyonbiztosítás díja 20%-kal kedvezőbb, a bankszámla fenntartás és a bankkártya készítés díja pedig ingyenes lesz. Érdemes sietni a Tesco áruházban található TakarékPont+ kirendeltségbe, ugyanis a kedvezménykártya által nyújtott megtakarítások csak 2008-ban vehetők igénybe.

[2008.09.12.]

Megújult a lengyeli fiókunk

Lengyel község 700 éves fennállásának ünnepsége keretében került átadásra a Völgység-Hegyhát Takarék felújított betétgyűjtő pénztára.

Tovább >>
image

Az épület korszerűsítésére a helyi önkormányzat és a pénzintézet összefogásával kerülhetett sor. A Leader vidékfejlesztési program keretében együtt pályáztak, az önerő biztosításában a takarék jelentős szerepet vállalt.

A közös fellépés eredményeképpen a megújult, szemet gyönyörködtető épületben hosszútávra biztosított a község lakosságának pénzügyi szolgálata. A helyiek takarékos életmódját bizonyítja, hogy a szövetkezet 157,7 millió forint betétet kezel Lengyelen.

[2008.08.13.]

VIII. Tarka Fesztivál

Idén ismét kiemelt támogatóként vettünk részt a VIII. Tarka Fesztivál rendezvényein, mely a viharok és esőzések ellenére jó hangulatban telt. A Takarék mobil pavilonjánál sokan megálltak érdeklődni a Fesztivál-Takarék számlabetét akciónkról. Játékos vetélkedőnk is vidáman zajlott.

Tovább >>
image

   

[2008.07.28.]

Fesztiválok hétvégéje

Megye szerte fesztiválok és különböző gasztronómiai, sport- és szabadidős rendezvények zajlottak a július 24-től 27-ig terjedő időszakban. A Völgység-Hegyhát Takarék évről-évre jelentős támogatóként segíti a működési területén zajló rendezvényeket.

Tovább >>
image

A hétvégén került megrendezésre a 7. KING Feszt Tamási fesztivál, a XIII. Országos Röplabdás Találkozó Bonyhádon, az Ízes Erdők Gomba Fesztivál Kárászon, a VIII. Regölyi Lovasnapok, az Anna-napi Búcsú Dombóvár-Szőlőhegyen, illetve a Tamási Bográcsmester Főzőverseny is.

A 7. KING Feszt fesztivál Tamásiban igazi népünnepély volt. Ez egy zenei fesztivál ahol többek között fellépett az EDDA, a Pokolgép, a Pa-Dö-Dö és a REPUBLIC is. Takarékszövetkezetünk a fesztiválra bérletet váltó, illetve pénzügyi szolgáltatásainkat igénybe vevő és ezáltal bérlethez jutó fesztivállátogatók között egy robogót sorsolt ki.

A hétvégi rendezvények színes programjaiba az alábbi képek engednek bepillantást.

[2008.07.26.]

Látványos megújulás

A 2008. év a megújulások éve a Völgység-Hegyhát Takaréknál. A tavalyi esztendő az egyesülések éve volt, hiszen a Nagymányok és Vidéke Takarékszövetkezet és a Tamási és Vidéke takarékszövetkezet is csatlakozott a pénzintézethez. A „megörökölt” fiókhálózat felújítása már 2007-ben megkezdődött az új váraljai kirendeltség átadásával.

Tovább >>
image

A vidéki lakosság megfelelő, kultúrált kiszolgálása végett az idei évben tovább folytatódik az egységek modernizálása. Eddig befejeződött a lengyeli fiókunk felújítása, jelenleg Mindszentgodisán és Tamásiban zajlik a kirendeltségek átalakítása.

A bonyhádi központ is átépítésre kerül, itt a tetőtér beépítésével a munkatársak képzését, és az ügyfelek, partnerek tájékoztatását szolgáló helyiségeket alakítunk ki.

A megújulás nem csak az épületeket, ügyféltereket érinti, hiszen a pénzintézet csatlakozott a májusban elindult Takarék Pont hálózathoz, mely a fiókok külső megjelenésében, a névhasználatban, illetve a kínált termékek és szolgáltatások területén is érezteti hatását.

[2008.07.18.]

Sajtófotó kiállítás Bonyhádon

A Völgység-Hegyhát Takarék bonyhádi fiókjának ügyfélterében Pünkösdtől-pünkösdig címmel sajtófotó kiállítás nyílt a Tolnai Népújság fotóriportereinek képeiből.

Tovább >>
image

Gottvald Károly, Mártonfai Dénes és Kiss Albert válogatott fényképei a megye hétköznapjait örökítik meg és tárják a látogatók elé a legkülönfélébb témákban.

[2008.07.10.]

Viziközmű Társulási egyeztetés

2008. július 9-én egyeztető megbeszélésre került sor Tevelen a Nyugat-Völgységi Viziközmű Társulatokként alakult, ma már Tevel, Závod, Kisvejke, Lengyel és Kisdorog Községek Önkormányzatai által kezelt közműtársulások képviselői, illetve a Takarékbank Zrt. és a Völgység-Hegyhát Takarék szakértői részvételével.

Tovább >>
image

Az immár többedik alkalommal sorra kerülő szakmai konzultáció célja a 2001-2002. években lefolytatott szennyvízcsatorna beruházáshoz kapcsolódó közösségi hitelek és állami támogatások szakszerű kezelésének egyeztetése volt. A Takarékbank munkatársai részletesen bemutatták a településeket terhelő beruházási hitelekhez kapcsolódó jogi és pénzügyi feladatokat, illetve támogatást nyújtottak a következő években várható szakmai kihívások megfelelő kezeléséhez.

[2008.06.20.]

Sikeresek borász ügyfeleink

Idén 10. alkalommal került megrendezésre a Takarékszövetkezetek Országos Borversenye. Borász ügyfeleink hagyományosan kiválóan szerepeltek a megmérettetésen, ahonnan 5 arany, 9 ezüst és 11 bronzérmet hoztak el. Ez évben előszőr kiírt, a Takarékszövetkezetek Bora 2008 címet is sikerült a Szekszárd Zrt. borának megszereznie. Az országos díjkiosztó ünnepségen felül Takarékunk minden évben meghívja a résztvevő borászokat egy helyi díjátadóra is, melyet 2008. június 18-án tartottunk a Bodri Pincészetben, Szekszárdon.

Tovább >>
image

   

[2008.06.10.]

Elismerésben részesültek munkatársaink

2008. június 6-án tartotta közgyűlését a Dél-Dunántúli Takarékszövetkezetek Szövetsége. A rendezvényen adták át az éves regionális kitüntetéseket is. Munkatársaink is elismerésben részesültek. Plesz Jánosné a Felügyelő Bizottság elnöke, Kiss Györgyi a bonyhádi kirendeltség vezetője és Ferencz Istvánné a nagymányoki kirendeltség pénztárosa Takarékszövetkezeti Érdemérem kitüntetésben részesült. Ezúton is gratulálunk és további sikereket kívánunk munkájukhoz.

Tovább >>

   

[2008.06.02.]

Átadtuk a 100. Gazdakártyát

2008. május 30-án a Művészetek Házában agrárszakemberek bevonásával zajlott a Vita Agricolae mezőgazdasági fóruma. Szó esett a farmtámogatási rendszerről és a támagotási lehetőségekről. Brauer János, a Völgység-Hegyhát TKSZ elnök-ügyvezető igazgatója itt adta át ünnepélyesen Tóth Zoltán kapospulai őstermelőnek a 100. Gazdakártyát.

Tovább >>
image

   

[2008.05.14.]

Tájékoztatás

A korábbi hagyományainkhoz híven 2008. májusában Gazdafórum elnevezéssel előadás sorozatot tartunk működési területünkön, melyre minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk. Az előadásokon az alábbi témakörök kerülnek bemutatásra.

Tovább >>
  • Megyei agrárkamarák tájékoztatója,
  • Magyar Fejlesztési Bank - új tőkepótló hitelkonstrukciója,
  • A megújult gazdahitel - gazdakártya konstrukció,
  • Támogatások előfinanszírozása,
  • Komplex pályázatkezelési rendszer,
  • Befektetés kezelés.

Az előadások időpontjai és helyszínei:

 

  • 2008. május 19., Tamási, 17.00 óra ( Innovációs Központ, volt szovjet laktanya )
  • 2008. május 20., Dombóvár, 17.00 óra ( Deutch-klub épülete, Dombó Pál utca )
  • 2008. május 21., Bonyhád, 17.00 óra ( Művelődési Ház, nagyterem, Bonyhád, Széchenyi tér 2. )
  • 2008. május 22., Pécsvárad, 17.00 óra ( Polgármesteri Hivatal díszterme )
[2008.04.30.]

Eredményes 2007-es évről számolt be a Takarék

2008. április 25-én tartotta küldöttgyűlését Takarékszövetkezetünk. A vezetőség beszámolt a 2007. évben elért eredményekről, a Nagymányok és Vidéke Takarékszövetkezettel és a Tamási és Vidéke Takarékszövetkezettel történt egyesülésről. A küldöttek tájékoztatást kaptak a Takarék Pont hálózathoz történő csatlakozásról és a 2008. évi üzleti tervekről is.

Tovább >>

   

[2008.04.23.]

Sikeresen szerepeltek borász partnereink

2008. április 15-16-án került megrendezésre a X. Országos Takarékszövetkezeti Borverseny. Borász partnereink nagyszerűen szerepeltek és az általuk nevezett borok közül került ki az "A Takarékszövetkezetek Bora 2008" is. Ezen felül 5 arany-, 9 ezüst és 11 bronzérmet is kiérdemeltek a leadott borminták.

Tovább >>

Eredményeink:

Nevező cég Bor megnevezése Évjárat Érem
Bodri Pincészet Szekszárdi Optimus Cuvée 2004 Arany
Bodri Pincészet Szekszárdi Merlot 2004 Ezüst
Bodri Pincészet Szekszárdi Bikavér 2004 Bronz
Bodri Pincészet Szekszárdi Kékfrankos 2005 Bronz
Bodri Pincészet Szekszárdi Olasz rizling 2006

-

Danubiana Bt Chardonnay 2007 Ezüst
Danubiana Bt Pinot blanc 2007 Ezüst
Danubiana Bt Sauvignon blanc 2006 Ezüst
Danubiana Bt Károlyi Fehér 2007 Ezüst
Danubiana Bt Irsai Olivér 2007 Bronz
Eszterbauer Borászat "Mesterünk" Szekszárdi Cabernet sauvignon, franc, Merlot Cuvée 2006 Arany
Eszterbauer Borászat "Tanyamacska" Szekszárdi Pinot noir 2006 Bronz
Eszterbauer Borászat "Nagyapám" Szekszárdi Kadarka 2006 -
Eszterbauer Borászat "Öröm" Szekszárdi Rosé Cuvée 2007 -
Garay J. Pinceszövetkezet Szekszárdi Bikavér 2004 Bronz
Indivinum Kft Szekszárdi Cabernet sauvignon rosé 2007 Ezüst
Indivinum Kft Szekszárdi Kékfrankos rosé 2007 Bronz
Módos Borászat Szekszárdi Merlot 2006 Ezüst
Módos Borászat Szekszárdi Statio Cuvée 2003 Bronz
Módos Borászat Szekszárdi Blauer Portugieser 2005 -
Módos Borászat Szekszárdi Kadarka 2006 -
Nagymányoki Szőlő és Bortermelők Baráti Köre Kékfrankos 2007 -
Ribling Pince Kft Szekszárdi Kadarka 2007 Bronz
Sárosdi Pince Kft Szekszárdi Cabernet sauvignon barrique 2006 Arany
Sárosdi Pince Kft Szekszárdi Pinot noir 2006 Bronz
Sárosdi Pince Kft Szekszárdi Rizlingszilváni- Chardonnay Cuvée 2007 -
Sebestyén József Völgységi Cuvée 2006 -
Szabó Gábor Tolnai Kékfrankos- Pinot noir Cuvée 2007 Ezüst
Szekszárd Zrt Chateau Kajmád Szekszárdi Cuvée 2003 2003 Arany, A Takarékszövetkezetek Bora 2008
Szekszárd Zrt Domaine Gróf Zichy Szekszárdi Cabernet franc 2003 2003 Arany
Szekszárd Zrt Domaine Gróf Zichy Szekszárdi Bikavér 2006 2006 Bronz
Szőlő és Bortermelők Baráti Köre Egyesülete Szászvári Cuvée 2007 -
Tringa Kft Szekszárdi Cuvée 2006 Ezüst
Tringa Kft Szekszárdi Cabernet sauvignon 2006 Bronz
Zsitvai Zsolt Szekszárdi Kékfrankos- Merlot rosé 2007 -
       
       

 

[2008.04.10.]

Kistérségi Borverseny Tamásiban

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezésre került Tamásiban a Kistérségi Borverseny, melynek egyik támogatója Takarékunk volt.

Tovább >>
image

Hatalmas érdeklődés mellett zajlott le a változatos programokkal egybekötött eredményhírdetés és díjátadás, melyet április 5-én rendeztek a Kossuth téren.

18 településről 86 termelő küldte el a versenyre borait, összesen 228 mintát.

 

Eredmények:

 

  • Nagydíjas vörösbor: Gubicza Csaba - Tamási Cabernet Sauvignon 2007
  • Nagydíjas fehérbor: Szijártó József - Tamási Chardonnay 2007

 

Kiosztásra került 35 db aranyérem, 78 db ezüstérem, 60 db bronzérem, 37 db oklevél.

[2008.03.06.]

Tájékoztatás

A korábbi hagyományainkhoz híven 2008. tavaszán is vállalkozói tájékoztató sorozatot tartunk működési területünkön, melyre minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk.

Tovább >>

Az előadásokon az alábbi témakörök kerülnek bemutatásra:

 

  • újonnan megjelenő, illetve folyó GOP pályázatok bemutatása ( előadó.: Kapos Innovációs Kht. )
  • kedvezményes MFB konstrukciók bemutatása ( előadó: MAG Zrt. )
  • komplex pénzügyi szolgáltatás a pályázatokhoz ( előadó.: Völgység-Hegyhát Takarék )

Az előadások időpontjai és helyszínei:

 

  • 2008. március 11., Kaposszekcső, 17.00 óra ( Innovációs Központ, Kaposszekcső, Liget ltp. )
  • 2008. március 12., Bonyhád, 16.30 óra ( Völgység Ipartestület, Bonyhád, Perczel M. u. 3. )
  • 2008. március 20., Tamási, 17.00 óra ( Innovációs Központ, volt szovjet laktanya )
[2008.03.04.]

Ökölvívókat támogat a Takarék

A dombóvári önkormányzat március 1-jén első alkalommal rendezte meg a Küzdősportok Napját, melynek a József Attila Általános Iskola tornaterme adott otthont.

Tovább >>

A Szabó Csaba vezette Karatesuli tagjainak fegyelmezett formagyakorlatait, illetve harcos küzdelmeit követően a helyben fiókkal rendelkező Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet elnöke, Brauer János, valamint a pénzintézet területi igazgatója, Pintér Szilárd kesztyűket és egy ökölvívózsákot adott át a Bokszbarátok Klubja irányítóinak, Matuz Zsolt elnöknek, Parrag Gyula szakosztályvezetőnek és Koós Károly edzőnek. Az ifjú bunyósok egy látványos edzésbemutatóval hálálták meg az ajándékot az őket támogató cég képviselőinek. A folytatásban a mintegy százfős közönség láthatta még a Forgi Box Club tehetségeit, valamint a Vincze Zoltán trenírozta judosokat és ju-jutsukat. Az utóbb egyesület vendégeként tatamira lépő szekszárdi aikidosok is hatalmas sikert arattak remekbe szabott produkciójukkal. A program zárásaként Kehidai László négydanos ju-jutsu mester adott ízelítőt a hatásos önvédelemből.

[2008.02.29.]

Sikeres évről számolt be a Takarék vezetősége

Takarékszövetkezetünk, mint minden évben idén is összegezte az elmúlt év teljesítményét, és a szövetkezeti részközgyűléseken a tagságot tájékoztatta az eredményekről. A Völgység-Hegyhát Takarék az elmúlt 5 évben majdnem háromszorosára növelte a mérleg-főösszegét, a saját tőkéje közel 1,3 milliárd forint, és 23 kirendeltség szolgálja ki ügyfeleink igényeit Tolna és Baranya Megyében.

Tovább >>
image

A tavalyi év sok újat és kihívást tartogatott a számunkra. Két takarékszövetkezettel sikeresen egyesültünk ezzel is megnövelve működési területünket és ügyfeleink számát. Az üzleti tervünkben meghatározott növekedést is sikerült elérnünk, bizonyos területeken még meg is haladtuk azt. Hitelállományunk közel 12 milliárd forint. Az ügyfeleink, akik megtakarításaik kezelésével bennünket tiszteltek meg, jól döntöttek.

A Völgység-Hegyhát Takarék stabilitása és piaci szerepe a térségben lehetővé tette, több mint 23 milliárd Forint betétállomány kezelését, ami közel háromszorosa az 5 évvel ezelőttinek.

 

Jelentős társadalmi szerepet is vállalunk a régióban.
Számos rendezvény kiemelt támogatói voltunk a tavalyi évben. A Bonyhádi Tarka Fesztiválon tradicionálisan, a Pécsváradi Várjátékoknál új támogatóként vállaltunk kiemelt szerepet. Nyáron és ősszel szinte nem múlt el hétvége, hogy valamilyen rendezvényen ne lettünk volna jelen, mint szponzor vagy meghívott vendég.

Kedvező kondíciójú pénzügyi termékeink reklámjával komoly piaci részesedést szereztünk.

A 2007. év a jövőnket nagymértékben meghatározó volt. Hiszen az elmúlt 10 év legnagyobb növekedését produkálta a Völgység-Hegyhát Takarék. 33%-os mérlegfőösszeg fejlődéssel állhatunk 40 önkormányzat és közel 70 000 ügyfél rendelkezésére.

[2008.02.29.]

TakarékPont hálózat

A jövőnket jelentősen meghatározó országos kezdeményezéshez, a Takarék Ponthoz csatlakoztunk és 18 takarékszövetkezettel közösen egységes arculattal, és termékpalettával kívánunk az eddigieknél is jobb eredményeket elérni.

Tovább >>

Nagyobb kirendeltségeinkben hamarosan ügyfeleink is megismerkedhetnek korszerűsített megjelenésünkkel, és új termékkínálatunkkal.

[2008.02.11.]

Segítő kéz a pénzügyek világában

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség és Takarékszövetkezetünk régiós konferenciát tartott a polgármesterek számára Kaposszekcsőn Már évek óta hagyomány, hogy az év elején tájékoztatjuk az önkormányzatokat a legfrissebb jogszabályi változásokról, felhívjuk figyelmüket az új lehetőségekre.

Tovább >>
image

Az önkormányzatok mellett a többcélú kistérségi társulások is hasznos tudnivalókkal gazdagodhattak a Pénzügyminisztérium szakembereinek előadásaiból. Az idei rendezvény rendhagyó volt, ugyanis nem csak Tolna, hanem Somogy és Zala megyéből is érkeztek résztvevők.

"Takarékszövetkezetünk nem hagyja magára az önkormányzatokat a bonyolult banki világban. Természetesen nem kell mindenkinek ismernie a banki nyelvezetet, legfontosabb, hogy legyen, aki kézenfogja és vezeti. Fontosnak tartjuk azonban, hogy a buktatókat is felfedjük ügyfeleink előtt." - mondták a rendezvény szervezői.

[2008.02.01.]

Gazdára talált a "Mi autónk"

A Völgység-Hegyhát Takarék és a Trend-Produkt Kft. 2007. nyarán meghirdette a „Mi autónk legyen az Öné” elnevezésű nyereményjátékát. A nyereményjáték fődíja egy Suzuki Swift személygépkocsi, illetve 3 db wellness hétvége két személy részére a Bikali Puchner Kastélyszállóban, és 10 db ajándékcsomag volt.

Tovább >>
image

A játék Takarékunk két akciójához is kötődött. A célunk az volt, hogy a Takarék működési területén (Tolna és Baranya Megye nagy része) népszerűsítsük a megtakarításokat és felhívjuk a figyelmet helyi értékekre. Nem véletlen a Suzuki választása sem, hiszen Takarékunk kizárólag Magyar tulajdonú pénzintézet lévén ragaszkodott egy magyar ipar által előállított autóhoz. A nyereményt is a Tamásiban működő Suzuki Hirt autószalon biztosította, ezzel is erősítve a térségi együttműködést.

A nyereményjáték a vártnál lényegesen nagyobb siker volt, hiszen a tervezett 50 000 db szelvény helyett közel 120 000 db vett részt a játékban. Az izgalom 2007. december 22-én ért a tetőfokára, amikor Tamási főterén Széles András alpolgármester kihúzta a nyertes szelvényeket. Akkor még sem a Takarék, sem a szervezők nem tudták, vajon kié lett a Suzuki Swift, ezt csak a nyertes szelvény tulajdonosa tudta. Mint később kiderült Ő sem nagyon hitte el, mindaddig bizonytalan volt, ameddig aparhanti Kirendeltségünkben – mert a szerencsés Aparhanon él – meg nem erősítettük a hírt.

 

2008. január 31-én elérkezett a nap, amikor a „Mi autónk” végre gazdára talált. Kisebb társaság gyülekezett az Aparhanti Önkormányzat tanácstermében, a település polgármestere Szűcs György, a Völgység-Hegyhát Takarék elnök-ügyvezetője Brauer János, a Suzuki Hirt képviseletében Leimszíder Zsolt, a játék irányítója Szűcs Sándor, újságírók és a mosolygó főszereplő Schmidt Antalné a nyertes és családja.

A találkozás felemelő volt és a múltban is található kapcsok még érdekesebbé tették a nyertes személyét. Annak idején, mikor a Takarékszövetkezet az 1960-as években megalakult Aparhanton, a hölgy férje az alapító tagok egyike volt, és azóta is ügyfeleik a pénzintézetnek.

Mindenki őszintén gratulált a nyereményhez, és a boldog család birtokba vehette az új Swiftet, ami már az „Ő autójuk”.

Azt mondják, hogy a szerencse vak. Mégis ez alkalommal véletlenül ugyan, de a hűség és bizalom nyerte el méltó jutalmát.

[2008.02.01.]

Kiemelt figyelem a befektetőknek

2008. januárjától megújult a Takarék befektetési üzletága. A befektetési szolgáltatások lehető legteljesebb körének elérését kívánjuk biztosítani az ügyfelek számára, mely célt új munkatársunk, Schmél Margit befektetési bankár segít elérni.

Tovább >>
image

Az új partnerkapcsolattal az ügyfelek átfogó tájékoztatását és kiszolgálását kívánjuk megvalósítani a befektetési szolgáltatások teljes területén. A magánügyfelek egyre inkább elvárják, hogy a vonzó feltételek mellett kompetens tanácsadást is élvezhessenek, melynek során a Bank elég időt fordít az első osztályú, egyénre szabott megoldások kialakítására, miközben odafigyel az ügyfél teljes élet- és vagyoni helyzetére.

 

Nemcsak a meglévő ügyfélkapcsolataink erősítése a cél, hanem új ügyfelek megnyerése is az ügyfelek vagyoni igényeinek megfelelő befektetési szolgáltatások nyújtásával.

[2008.01.04.]

Megérkezett a szerencse

Takarékszövetkezetünk bonyhádi fiókjában járt az év első munkanapján a szerencsét hozó kéményseprő. Minden kedves ügyfelünknek kívánjuk, hogy legyen sikerekben gazdag, boldog és szerencsés új esztendőjük.

Tovább >>
image

  

[2007.11.27.]

Bővül a Takarék Klub

Takarékunk számára kiemelt feladat az ifjúság támogatása, és felkészítése a pénzügyi világ kihívásaira. Az általános iskolákban már évtizedek óta működnek a Völgység-Hegyhát Takarék gondoskodó szárnyai alatt Iskolai Takarékszövetkezetek és 2006-tól a Takarék Klub program már a közép és felsőoktatásban tanulóknak is szövetséget kínál.

Tovább >>
image

A Takarék Klub család egy újabb fontos taggal bővült, hiszen november 15-én Vida Lajos a Vályi Péter Szakképző Iskola igazgatója és Brauer János a Völgység-Hegyhát Takarék elnök-ügyvezetője Tamásiban aláírták a két intézmény együttműködési megállapodását. A jeles alkalomnak az európai közösség 50 éves évfordulója alkalmából tartott rendezvény adott otthont. Az európai összefogás ideológiája összecsengett az Iskola és a Takarék törekvéseivel...Helyben a helyiekért!

[2007.11.14.]

Tájékoztató

Örömmel értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet és a Tamási és Vidéke Takarékszövetkezet 2007. november 01-től egyesült és Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet néven működik tovább. Kibővült fiókhálózattal és szolgáltatásokkal állunk eddigi és új ügyfeleink rendelkezésére.

Tovább >>

  

[2007.10.31.]

Megújult a Takarék Mágocson

2007. október 27-én került sor Takarékszövetkezetünk mágocsi kirendeltségének ünnepélyes átadására. A kívül-belül megszépült fiókot, mely európai színvonalú ügyfélkiszolgálást tesz lehetővé, Pásztohy András a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa adta át.

Tovább >>
image

A megújuló fiókok sorában a mágocsi a tizenkettedik a Hegyhátvidéke Takarékszövetkezettel történt 2001. évi egyesülés óta. A tudatos fejlesztési program ezzel nem ér véget, annál is inkább mivel idén sikeresen fuzionáltunk a Nagymányok és Vidéke Takarékszövetkezettel és küszöbön áll a Tamási és Vidéke Takarékszövetkezettel történő egyesülés is. Ez további fejlesztési programokra ad lehetőséget a vidék pénzügyi szolgáltatásokkal történő ellátásában.

[2007.10.23.]

Új fiókunk Váralján

Örömmel értesítjük, hogy megújításra került Váralján az Önkormányzat épülete, melyben egyúttal kialakítottuk a Takarékszövetkezetünk új helyi fiókját. Az ünnepélyes átadásra a Váraljai Szüreti Napok keretében került sor 2007. október 13-án.

Tovább >>
image

Biztosak vagyunk abban, hogy a településen élők magasabb színvonalú szolgálatát a jövőben hatékonyabban láthatjuk el. Ennek egyik első példája az az együttműködés, amelynek keretében az Önkormányzattal együttműködve csoportos közműberuházás finanszírozást nyújtunk 12 váraljai család ivóvíz ellátásának megteremtéséhez.

Új fiókunk elérhetősége:
Váralja Önkormányzat épülete, Váralja, Kossuth u. 203., Telefon: 74/458-428

[2007.10.20.]

Vetélkedtek, tanultak

A takarékossági világnap alkalmából rendezett vetélkedőt pénzintézetünk a Tolna és Baranya megyei iskolák részére Dombóváron.

Tovább >>
image

A pénzügyekkel, takarékoskodással kapcsolatos témákban a vásárosdombói csapat bizonyult a legfelkészültebbnek. Második lett a sásdi és a mindszentgodisai csapat, harmadik a dombóvári belvárosi iskola, illetve a tamási Esterházy tagiskola csapata megosztva. A találkozó üzenete a legifjabbaknak: legyenek takarékosak, gyűjtsenek és gyarapodjanak. A 15 iskola 45 diákjának részvételével zajlott színvonalas eseményt a Tolnai Népújság is támogatta.

[2007.09.24.]

Gazdafórum programsorozat

Takarékszövetkezetünk szeptember-október hónapban Gazdafórum elnevezéssel előadásokat tart a mezőgazdaságban tevékenykedő vállalkozások, gazdálkodók finanszírozási lehetőségeiről.

Tovább >>

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk rendezvényeinken:

  • 2007. szeptember 26. Tamási, Innnovációs Központ (volt szovjet laktanya) 17:00 óra
  • 2007. szeptember 27. Bonyhád, Ipartestület nagyterme 17:00 óra
  • 2007. október 03. Dombóvár, Német Ház 17:00 óra
  • 2007. október 04. Sásd, Művelődési Ház 17:00 óra
  • 2007. október 11. Pécsvárad, Polgármesteri Hivatal, Díszterem 17:00 óra
[2007.08.14.]

VII. Tarka Fesztivál

Idén ismét kiemelt támogatóként vettünk részt a VII. Tarka Fesztivál rendezvényein, mely a sűrű esőzések mellett is jó hangulatban telt. A Takarék pavilonjánál sokan megálltak megcsodálni a Suzuki nyereményakciónk díját.

Tovább >>

Játékos vetélkedőnk is vidáman zajlott.
Ügyességi játékunk győztese a "Ronaldino" csapat és kolléganőink a Takarék pavilonjánál.

[2007.08.01.]

Ügyfelünket köszöntöttük

A Völgység-Hegyhát Takarék nagymányoki kirendeltségében köszöntöttük a két takarék egyesülését követő első bankkártya tulajdonost, Stallenberger Jánosnét. Kolozsi András területi vezető és Baloghné Nagy Ildikó kirendeltség-vezető gratulált ügyfelünknek.

Tovább >>

  

[2007.07.29.]

Tájékoztató

Örömmel értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet és a Nagymányok és Vidéke Takarékszövetkezet 2007.06.30.-al egyesült és Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet néven működik tovább. Kibővült fiókhálózattal és szolgáltatásokkal állunk eddigi és új ügyfeleink rendelkezésére.

Tovább >>

  

[2007.07.11.]

Színházat támogat a Takarék

Takarékunk lett a Pécsváradi Várszínház 2007-es évadjának aranyfokozatú támogatója. A nívós rendezvénysorozat július 22-én kezdődik az István, a király rockopera bemutatójával.

Tovább >>

A további programok küzül néhány: Garvay Andor Farkasasszony című drámája Pozsgai Zsolt rendezésében, zenés vígjáték a veszprémi Pannon Színház előadásában, és Presser Gábor immár klasszikus musicalje, A padlás.

Takarékszövetkezetünk 2004-ben nyitott fiókot Pécsváradon. A város lakossága olyan lendülettel tette le voksát mellettünk, hogy ma már közel egymilliárd forintos megtakarítást kezelünk a településen.

Pénzintézetünk filozófiájába beletartozik a helyi rendezvények támogatása, így lett az immár hetedik alkalommal megrendezett Pécsváradi Várszínház fő szponzora a Völgység-Hegyhát Takarék.

[2007.06.25.]

Újabb fúzió előtt a Takarék

2007. június 18-án került sor a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet és a Tamási és Vidéke Takarékszövetkezet fúziójával kapcsolatos tárgyalásokra.

Tovább >>
image

Az együttműködés megkezdéséről szóló szerződést a Tamási és Vidéke Takarék részéről Csike Györgyné és Kuiné Priger Margit míg a Völgység-Hegyhát Takarék részéről Brauer János és Gáspár Csaba látta el aláírásával.

A két takarék vezetői egyúttal megállapodtak arról, hogy a fúzió év végére várható jogi befejezéséig üzleti tevékenységüket szorosan összehangolják.

[2007.06.25.]

Kitüntetésben részesültek munkatársaink

2007. június 19-én tartotta a Takarékszövetkezetek Baranya Megyei Szövetsége megyei gyűlését. A rendezvényen kitüntetések átadására is sor került.Strasszer Jakab igazgatósági tagunk és Varga Gyuláné a dombóvári kirendeltség dolgozója "Szövetkezeti munkáért" megyei kitüntetésben részesült. Az elismerésekhez gratulálunk és további sikeres munkát kívánunk nekik.

Tovább >>
image

  

[2007.06.18.]

Családi Nap a Takaréknál

Hagyományos Családi Nap programunkat idén Lengyelen tartottuk június 9-én. A programban szerepelt az Apponyi Kastély meglátogatása, játékos vetélkedők, sétakocsizás, főzés, a szekszárdi Tücsök Klub tánccsoport bemutatója.

Tovább >>

Kellemes környezetben egy vidám napot tölthettek el munkatársaink és családtagjaik.

[2007.05.30.]

Együtt tovább jövet-menet...

2007. május 23-án Együttműködési Megállapodást írt alá Takarékszövetkezetünk a Tamási és Vidéke Takarékszövetkezettel. A megállapodás az első lépése és előkészítése egy jövőbeni fúziónak a két pénzintézet között.

Tovább >>

  

[2007.04.02.]

Az év vállalkozása

2007. március 31-én került sor a Dombovár várossá avavatásának 37. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre.

Tovább >>

Ennek keretében takarékszövetkezetünk "Az év dombóvári társas vállalkozása a szolgáltató szektorban" megtisztelő címet nyerte el a város önkormányzata által kiírt pályázaton.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani ügyfeleinknek, üzleti partnereinknek és dolgozóinknak, akik hozzásegítették szövetkezetünket a rangos díj kiérdemléséhez.

[2007.02.20.]

Vállalkozói Fórum

A 2007. tavaszán megjelenő uniós pályázatokra alapozva a Völgység-Hegyhát Takarék vállalkozásfejlesztési tanácsadó és tájékoztató programot szervez az alábbiak szerint, amire ezúton tisztelettel meghívjuk.

Tovább >>
  • 2007. február 21-én 16 órakor Sásd, Többcélú Kistérségi Társulás helyisége
  • 2007. február 22-én 16 órakor Bonyhád, Művelődési Ház, Kiállító terem
  • 2007. február 26-án 15 órakor Pécsvárad, Polgármesteri hivatal, Díszterem

Meghívott szakmai partner:

  • Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. ( MAG Zrt. )
  • Kapos Innovációs Transzferközpont Kht. ( KITK Kht. )

Program és időbeosztás:

  • Regisztráció
  • Vendégek, előadók köszöntése.
  • A vállalkozások részére 2007. évtől rendelkezésre álló, a Gazdasági Operatív Program keretében elérhető uniós pályázatok bemutatása. ( MAG Zrt. )
  • A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében igénybe vehető pályázatok bemutatása. ( KITK Kht. )
  • Pályázat menedzsment a kisvállalkozások részére. ( KITK Kht )
  • A Völgység-Hegyhát Takarék vállalkozásfejlesztési tevékenységének, illetve a kapcsolódó finanszírozási lehetőségek rövid ismertetése ( Takarék ).
  • Konzultáció.

Személyes megjelenésére feltétlenül számítunk!

Tisztelettel: Völgység-Hegyhát Takarék
 

[2007.02.19.]

Együtt tovább jövet-menet...

2007. február 14-én ünnepélyes keretek között került sor a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet és a Nagymányok és Vidéke Takarékszövetkezet egyesülési szerződésének aláírására.

Tovább >>

  

[2007.01.30.]

Önkormányzati találkozó

A takarékszövetkezetek immár nyolcadik éve hívják eszmecserére, konzultációra önkormányzati ügyfeleiket az újév beköszöntével változó jogszabályi környezetről, a fejlesztési lehetőségekről, kistérségi együttműködésről, az EU-s források felhasználásáról és a forrásteremtés, projekttervezés módjáról.

Tovább >>

A közelmúltban a pécsi Palatinus szálló dísztermében dr. Varga Sándor, a Pénzügyminisztérium Önkormányzati és Területfejlesztési Főosztálya vezetője, Hopka Viktória, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Önkormányzati és Gazdasági Főosztálya helyettes vezetője és dr. Szegvári Péter, a Regionális Fejlesztési Holding vezérigazgató-helyettese találkozott a települési önkormányzatok vezetőivel, a régió polgármestereivel, alpolgármestereivel, jegyzőivel és pénzügyi szakembereivel, akiket a régió takarékszövetkezetei - köztük a Völgység-Hegyhát Takarék vezetői - kísértek el a rendezvényre.

[2007.01.15.]

Játszva intézheti pénzügyeit

Legifjabb ügyfeleink nálunk töltött idejét szeretnénk hasznosabbá tenni, illetve szüleik ügyintézését kívánjuk segíteni kirendeltségeinkben felállított gyereksarkokkal.

Tovább >>

Legifjabb ügyfeleink nálunk töltött idejét szeretnénk hasznosabbá tenni, illetve szüleik ügyintézését kívánjuk segíteni kirendeltségeinkben felállított gyereksarkokkal.

[2010.07.30.]

Takarékos gyűjtés az árvízkárosultak részére

A Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet a Takarékbankkal együttműködve- társadalmi felelősségvállalásának jegyében - segíti az utóbbi hetek-napok heves esőzései közepette kialakult árvíz károsultjait.

Tovább >>

Az elmúlt néhány nap alatt a Takarékbank és a Takarékszövetkezetek több, mint Harminchárom millió forintot ajánlottak fel rászoruló családok megsegítésére.

A Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet is több, a működési területén elhelyezkedő bajba jutott településen – így Csikóstőttős és Sásd, Döbröközön a Sorsfordító Alapítvány – illetve az országos viszonylatban legnagyobb pusztítást elszenvedett Felsőzsolca segítségére sietett adományaival.

A szorosabb társadalmi összefogás érdekében a Takarékszövetkezet valamennyi fiókja ügyfélterében elhelyezi azokat a gyűjtőládákat, melyekbe az ügyfelek, magánszemélyek és vállalkozók egyaránt elhelyezhetik az árvízkárosultak megsegítésére szánt felajánlásaikat.

A gyűjtés során befolyt összeget a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. a takarékszövetkezeti integrációs és érdekvédelmi szervezetek valamint a takarékszövetkezetekkel történő egyeztetést követően, az arra leginkább rászoruló települések lakosainak juttatják el az újjáépítési és helyreállítása munkálatok költségeinek csökkentése érdekében.

Lábléc - közérdekű információk

Copyright 2010 takarekpont

E honlap megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) helyezünk el a számítógépén, ahogy azt más, majdnem minden honlappal rendelkező cég is teszi. További információk...